Magyarországon mától, azaz december 14-től változik a vasúti menetrend, amelyet a Magyar Államvasutak (MÁV) közlése szerint rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemez. Az egyik változás, hogy újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI érdeklődésére közölte, hogy a Volán-társaságok csupán kismértékű kiigazítással, a meglévő kapacitásaik fenntartásával hirdették meg az új menetrendet, amelyről a társaságok honlapján, és a nagyobb állomásokon lehet tájékozódni.
A Magyarországon tanuló felvidéki diákokat is érintő változás egyike, hogy Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik.
A Budapest-Pécs vasútvonalon változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok.
Iskolai időben péntekenként Budapestről Pécsre, vasárnaponként pedig Pécsről Budapestre biztosít gyors eljutási lehetőséget a Zsolnay InterCity. A vonat Budapest és Dombóvár között a Rippl-Rónai IC vonattal együtt közlekedik.
A keleti országrész és az osztrák főváros között átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai. A „Hortobágy” EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
Újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével. A Budapest és Zürich között közlekedő Wiener Walzer EuroNight menetideje jelentősen rövidül, emellett mindkét városban kedvezőbb érkezési- és indulási időket kínál.
Újra közlekedik közvetlen vonat Szófiába (Serdica) és Ljubljanába (Citadella EC) is. A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Thesszalonikibe is.
A nyári szezonban már heti háromszor indul közvetlen vonat Split-be, és újdonságként Rijekába is, emellett kettőre nő a közvetlen várnai összeköttetések száma is.
Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik a korábbi Tisza expressz pótlásaként, Moszkvába pedig heti egyszer, Pozsonyon és Minszken át közlekedik az orosz vasút legmodernebb hálókocsija, amellyel már csak egy éjszakára lesz szükség az orosz fővárosba történő eljutáshoz.
A jövő év megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is. Az érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon és információt lehet kérni a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.
Felvidék.ma