Szörnyű lehetett az egyiptomi Hágár élete. Először is ott kellett hagynia a szülőföldjét, hogy Ábrahám és Sára szolgálatára legyen. Aztán meg arra használják fel, bár a kor szokásának megfelelően, hogy gyermeket szüljön a gyermektelen házaspárnak, annak ellenére, hogy Isten többször is ígéretet tett arra, hogy Ábrahámnak annyi utódja lesz, mint csillag az égen.
S amikor a gyermekáldás előtt álló Hágár megvetően néz a gyermektelen Sárára, az olyan keményen bánik vele, hogy az egy idő után úgy dönt, inkább elmenekül. De aztán – angyali jelre – mégis visszatér, s megszüli Ábrahám elsőszülött fiát. De hiába az öröm. Tíz évvel később Sára is megszüli a megígért gyermeket. Beteljesedik az isteni ígéret. S mégis. Sára úgy látja, nem jól van ez így, s azonnal cselekszik. Hágárt fiával Izmáellel együtt elküldik. elűzik. Azt, akit egy cél beteljesedése érdekében használtak ki, kegyveszett lesz. Bonyolult családi tragédia. Ábrahámtól szinte egyfolytában érkezik az ígéret, aztán mivel túl sokat kell várni a beteljesedésre, akkor pótcselekvéshez folyamodnak. Mit mondjanak azok, akik közel sincsenek olyan kapcsolatban Istennel, mint Ábrahám. Akik talán sohasem kérdezték meg Istent egy-egy nehéz döntés előtt, nem kérték a segítségét problémájuk megoldására. Vajon azok is folyamodnának ilyen pótcselekvésekhez? Bizonyára nagy gond egy házaspár számára, ha évek elteltével is csak ketten vannak. Aztán jönnek a különféle megoldási kísérletek. Vannak, akik egyik lehetséges megoldásként, inkább örökbe fogadnak gyermeket. Ritka eset ugyan, de előfordulhat az is, hogy csak ezután születik meg a saját gyermek. S mit tegyenek azzal, akit már korábban gyermekükké fogadtak? Küldjék el, mint ahogyan az tette Ábrahám Sára kényszerítésére? Vagy örüljenek inkább annak, hogy Isten nem hagyta el őket, hanem kegyelmes volt hozzájuk és megjutalmazta őket azért, mert merték vállalni mások elutasított gyermekét. Különösek Istennek útjai. A rosszból is tud jót kihozni. Akkor is szeret, ha más utat választunk, amint ahogyan azt Ő szeretné.
Molnár Elemér királyhelmeci lelkipásztor Hágár és Izmael elűzésének történetéről és az isteni kegyelem nagyságáról fogalmazta meg gondolatait az alábbiakban.
Istennek Igéje, amelynek alapján megszólít bennünket írva található a Mózes első könyve 21. részének a 9-től a 21-ig terjedő verseiben a következőképpen: Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Egyiptombéli Hágárnak fiát, kit brahámnak szűlt vala, monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal. Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért. De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod. Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában. Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá. És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra. Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt. És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek. És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá. Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom földéről.
Ábrahám életének a története nem csupán a hívők atyjának, egy régen élt embernek, az apostol szerint a hit ősének és hősének a története, hanem sok bibliamagyarázó és igehirdető szerint mindnyájunk története. Őbenne minden ember magára ismerhet. Ahogyan bánik vele az Isten, ahogyan ő viszonyul az Úrhoz, ahogyan engedelmeskedik vagy elbukik, igazán olyan példa, amiben látjuk, hogy rólunk van szó. Bárcsak mindenki észrevenné Ábrahám történetében, hogy itt mindig rólunk van szó és mindig hozzánk szól Isten személyes megszólítása.
A most hallott történeten keresztül is minket szólít meg Isten. És milyen jó, hogy megszólít, mert amikor Isten beleszól az ember életébe, akkor mindig valami új kezdődik. Ahhoz, hogy Ábrahám is azzá lehessen, akivé azután lett, az kellett, hogy Isten szóljon hozzá, hogy kihívja népe, rokonsága közül, és hogy Ábrahám hitben engedelmeskedve tudja vállalni a megbízatást. És bár elhangzott az Úr részéről az ígéret: „nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet és áldás leszel,” nem volt könnyű a hit útján járni. Ezt bizonyítja, Ábrahám és felesége türelmetlensége Isten ígéreteinek beteljesedését illetően. Amikor nem győznek várni a megígért gyermekáldásra, amikor nem merik magukat, jövendőjüket, családi életüket teljesen, maradék nélkül rábízni Istenre, és ha csak egy pillanatra is ki akarják venni sorsuk irányítását Isten kezéből, hogy azt a saját belátásuk, képességük és ügyességük szerint irányítsák.
A hivő embert akkor lepi meg az ilyen kísértés, amikor várnia kell valamire, amiért már régóta könyörög. Várnia kell Istennek valamilyen áldására, ígéretére, ami még mindig késik.
Itt lép Hágár harmadikként az életükbe, mégpedig közös megegyezéssel. És bár elérték, amit nagyon vártak, a gyermekáldást, – mondhatjuk Isten nélkül és úgy, amint az akkori világban gyakori, és a törvények szerint megszokott volt, azonban nem volt benne köszönet.
Nyilvánvaló, hogy Ábrahám és Sára vétkeztek és ahelyett, hogy bűnbánatot tartottak volna, mert elfordultak az Úrtól, egymást hibáztatják. Nem alázkodnak meg Isten előtt, pedig mindennek előidézői ők voltak. Az ember sohasem tudja, mekkora bajt idéz elő, amikor erőszakkal beleavatkozik Isten dolgába és nem egyenes úton akar hamarabb célhoz érni.
A megalázott és meggyűlölt, még csak terhes Hágár elfut, elmenekül Sára haragja elől, de az Úr angyala figyelmezteti: Térj vissza asszonyodhoz és alázd meg magad”! Nincs más választás Hágár számára. Visszatér és engedelmeskedik, Sára pedig visszafogadja. Számára sincs más választás, más megoldás? A saját erőnkből, bölcsességünkből, a mi képességünk és tehetségünk szerint talán nincs, de – amint olvassuk az igében – „azután meglátogatta az Úr Sárát”. Igen, az Úr. Amikor Isten meglátogat valakit, mindig így van. Azonnal kiderül, hogy van más választás, más megoldás, van tovább! A lehetetlen lehetővé válik, a szomorúság örömre fordul. A Sára elsietett cselekedete, türelmetlensége, engedetlensége – amikor szolgálóját Hágárt Ábrahámnak adta – fájdalmat és szenvedést szerzett az egész családnak, de az Úr látogatása, cselekedete örömet a megkeseredett szíveknek.
A mai ember számára sincs más megoldás, mint az Úr meglátogatása, az Ő cselekedete az emberi szívekben, életekben. Hiszen Urunk azóta is állandóan itt van látogatóban közöttünk Szent Lelke által, az Ő Fiában a Jézus Krisztusban. Ő az ajtó előtt áll és zörget, aki megnyitja az ajtót, ahhoz bemegy, és vele vacsorál. Még soha senki nem várt hiába az Úrra. Aki hagyja magát meglátogatni, aki megnyitja előtte az ajtót, az föltétlenül megtapasztalja, hogy van tovább, van megoldás.
Igen még abban a nehéz helyzetben is, amibe Ábrahám került, amikor Sára arra kérte, hogy űzze el a szolgálót és a saját fiát. Bármennyire is kegyetlennek és igazságtalannak tartja ezt a kérést, mégis engedelmeskedik, mert az Isten azt mondja neki: „Ne essék neked rosszul e fiúnak és a szolgálónak a dolga.”
Milyen jó, amikor a hivő ember ilyen közvetlen kapcsolatban van Istennel és azonnal megkapja az útbaigazítást. Milyen jó, ha életünk egy-egy eseményét, még ha nem értjük is, vagy igazságtalannak tartjuk, hit által úgy látjuk, hogy az csupán egy láncszem Isten tervében, mert akkor már nem olyan tragikus az, ami annak látszik. Sára maga sem tudta, hogy kegyetlen kérésével az Úr tervét hajtja végre Ábrahámmal.
De ott van Hágár is. Talán az ő helyzete a legnehezebb, legszomorúbb. Elbujdosott a pusztában, ahol elfogyott a kenyere és a vize. Letette a gyermeket egy bokor alá és távolabb ment, hogy ne lássa, amikor a gyermek meghal. Leült és sírt. Ő valóban eljutott oda, ahol azt mondja az ember, itt mindennek vége, már csak a halál következhet, semmi remény, nincs tovább.
Ismerve Ábrahám történetét tudjuk, hogy Hágárnak semmi oka nem lett volna erre az elkeseredésre, mert Isten vezette a pusztában, gondját viselte és megmenekült ő is és gyermeke is.
Tehát valóban nincs olyan nehéz és reménytelen helyzet, ahol Isten meg ne mutatná, hogy van szabadítás. Számunkra megmutatta Fiában az Úr Jézus Krisztusban. Övéit soha nem hagyja el, akik szeretik, azoknak minden javukra van, mert Ő kegyelmes Isten. Ámen.
Imádság: Urunk Istenünk! Köszönjük, hogy gondviselő szeretetedet mindig megbizonyítod a benned hivők életében. Még a legnehezebb kísértések, próbák között is megmutatod, hogy nem hagysz magunkra, megmutatod, hogy van megoldás, és még a legszövevényesebb útvesztőből is mindig van kivezető út Jézus Krisztus által. Kérünk, vezess Lelkeddel. Fogd meg kezünket, hogy mindenkor a te utaidon járhassunk és biztosan a célhoz érkezzünk. Ámen.
Felvidék Ma, sk
