Egész nap

Csillagoknak teremtője…

A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola igazgatósága meghirdeti a „Csillagoknak teremtője...” országos népdalverseny XV. évfolyamát, melyremájus 19-én 8.30 órai kezdettel kerül sor az iskola épületében.  A versenyzők három kategóriában versenyeznek:…

XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom városa és a városi művelődési központ 2023. június 17-én a Jókai Napok kísérőrendezvényeként meghirdeti a XVI. Kaszás…

XVI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával karöltve az SZMPSZ idén is meghirdeti az igen népszerű képzőművészeti pályázatát. A XVI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti pályázat…

Alkotni is engedd

Az SZMPSZ harmadik alkalommal pályázatot hirdet azoknak a tehetséges szlovákiai magyar PEDAGÓGUSOKNAK, akik hivatásuk gyakorlása mellett valamely más területen is hobbiszinten kreatívan alkotnak. Amennyiben szívesen tenné közkinccsé saját alkotását, arra…

Gyermekkönyv maraton Rimaszombatban

Kedves gyerekek, készítettünk nektek egy olvasási kihívást Gyerekkönyv maraton néven, amely 2023 februárjától augusztusig tart. 7 hónapon keresztül az a feladatotok, hogy elolvassatok 7 tetszőleges könyvet bizonyos szabályok…

„Ott vagyok honn” – Petőfi Sándor és az alföld

Ex libris-pályázatot hirdet Petőfi Sándor születése bicentenáriumán Vámospércs Városi Önkormányzat és a Pircsike Vámospércsi Közművelődési Egyesület. Petőfi költészete nemzedékek számára biztosított inspirációt a művészetben, jelentett fogódzót a mindennapi…

26. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok

Szlovákiában egy időben a kamarazenélésnél szinte minden műfaj nagyobb népszerűségnek örvendett: a népzene, világzene és a jazz jobban előtérbe kerültek. A fiatalabb korosztály tagjai – akik komolyzenével foglalkoztak –inkább…

Életmese 2023 – pályázati felhívás

A „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete az idei évben is várja azokat a személyes történeteket, amelyek őszintén, igaz módon mutatják be a megtörtént valóságot egy-egy család életében. A pályázók…

Nép és nemzet 2023 – Pályázati felhívás

A Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség pályázatot hirdet “Nép és nemzet 2023“ című kézműves vándorkiállításon való részvételre. A 2023-as esztendő jeles évforduló nemzetünk életében. Megemlékezünk Petőfi Sándor, Madách Imre…

PUERI FABRI XXXI. Regionális és Nemzetközi Képzőművészeti Pályázat

A PUERI FABRI XXXI. Regionális és Nemzetközi Képzőművészeti Pályázatot és Kiállítást 2023-ban Ipolybalogon rendezzük meg. A versennyel a képzőművészet iránt érdeklődő, alkotószellemű, tehetséges gyermekek bemutatkozását szeretnénk elősegíteni, egyúttal…

58. Jókai Napok – Komárom

A Komáromi Jókai Napok Alapítvány, Komárom Városa, és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ ezennel meghirdeti az 58. Jókai Napokat, a szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok…

Énekelj az Erdőben!

Madarak és fák napja alkalmából – immár második alkalommal - országos erdei dalos találkozót szervez az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány. Az Énekelj az Erdőben élménynap az…

Versünnep Fesztivál 2023

A Versünnep Alapítvány meghirdeti a VERSÜNNEP 2023 eseménysorozatot. Kategóriák: 1. Vers- és prózamondás 2. Énekelt vers, versmegzenésítés 3. Képző- és/vagy filmművészeti alkotás 4. Táncművészeti alkotás Kiemelt évfordulók: Petőfi…

Kisebbségi Jogvédő Intézet Nyári egyetemi felhívása 2023

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2023-ban immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a hallgatókat,…

DaDalia fotópályázata

A DaDalia Galeria Fotóköre MAFOSZ védnökséggel meghirdeti a DaDalia Galeria nyolcadik természetfotó pályázatát. Részvétel: E nyilvános pályázaton bárki részt vehet, hivatásos és amatőr fotósok foglalkozástól, életkortól, bel- és…

Rajzolj és nyerj! 2023

A Csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulásmár hagyományosan X. alkalommal rajzpályázatot hirdetkicsiknek és nagyoknak. Fontos tudnivalók: Témák: Petőfi 200 - Az emlékév kapcsán Petőfi versek illusztrálása Korosztályok: A versenyzők…

Összetartozás tánca 2023

Találkozzunk június 4-én ismét és az „összetartozás tánca” erejével hirdessük összetartozásunk fontosságát itt a Kárpát-medencében. Egy Dunamocsról induló nemes kezdeményezés kapcsán szólítjuk meg ismét Önt! A gyászos emlékezetű…

Erős vár a nyelv – Jakab István-díj

Az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj” elnevezéssel, 2015-ben létrejött alapítvány kuratóriuma  meghirdeti a 2022/2023-as évre vonatkozó felhívását, melyre a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának…

Folyamatban

Pályázat a Diakóniai Központ igazgatói tisztének betöltésére

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának igazgatótanácsa – összhangban egyházunk 2/2022-es, a SZRKE szeretetszolgálatáról szóló törvény 8. §-a (2) bekezdésével – pályázatot ír ki a Diakóniai Központ igazgatói…

Petőfi 200: vándorkiállítás Füleken

Gimnázium parkolója Fülek

Április 21-én, pénteken 8.00 órai kezdettel a Füleki Gimnázium parkolójában tekinthető meg a Petőfi mozgó múzeumbuszának kiállítása. A tárlat 16.00 óráig látogatható.

Kiállítás: A lánglelkű költő – Petőfi Losoncon

Nógrád Múzeum és Galéria Losonc

Április 21-én, pénteken 16.30 kezdettel szervezik meg A lánglelkű költő – Petőfi Losoncon című tárlatot a losonci Nógrád Múzeum és Galéria épületében. A tárlat október 22-áig tekinthető meg.

XXXI. Dunaszerdahelyi Zenei Napok: Kiállítás és zongora koncert

Művészeti Alapiskola Dunaszerdahely

Április 17-e és május 5-e között szervezik meg a XXXI. Dunaszerdahelyi Zenei Napokat Dunaszerdahelyen. Az április 21-ei, pénteki program: 17.00 MAI kiállítóterme Kiállításmegnyitó – az iskola pedagógusainak munkáiból…

Ambrus József és Magyary Hunor könyvbemutatója

Csallóközi Könyvtár Dunaszerdahely

Április 21-én, pénteken 17.00 órai kezdettel mutatják be Amrus József Levegő vére valamint Magyary Hunor Arminus három élete című kötetét a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban.  

Péntek esti jazz élő zene

B!stRovás Kassa

Április 21-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a péntek esti jazz élő zenét a kassai B!stRovásban. Belépő 2 euró.

Beszélgető est Gyimesi Györggyel

Kultúrház Farnad

Április 21-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a beszélgető estet Gyimesi György parlamenti képviselővel az farnadi kultúrházban.

Kiállítás: Analogátum

Limes Galéria

Április 21-én, pénteken 18.30 kezdettel szervezik meg Szűcs Gábor Analogátum című tárlatának megnyitóját a komáromi Limes Galériában.

Szent György-napok: pénteki program

Városi Sportcsarnok Dunaszerdahely

Április 21-e és 29-e között szervezik meg a Szent György-napokat Dunaszerdahelyen. Az április 21-ei, pénteki program: 19.00 – Gyöngyhajú lány balladája – OMEGA MUSICAL Helyszín:   Városi Sportcsarnok (belépődíjas!)

Árendás borvacsora

Vinotéka Felsőjányok

Április 21-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg az Árendás pincészetet bemutató borvacsorát a felőjányoki Vinotékában.

Kovács Koppány előadása Gömörpéterfalán

Április 21-én, pénteken, 19.00-tól Kovács Koppány előadását hallhatjuk, láthatjuk, élőben. Koppány ismeretes, mint a Rómeó vérzik zenekar frontembere, a kiváló felvidéki A három királyok egyik Királya, ezen alkalommal…