Ha az ember az Európán átsöpört két múlt századi világégés utáni békekötések módját és a háborúk utáni politikai elrendeződés útját követi, talpa alatt szinte érzi a győztes nagyhatalmak által ravaszul elénk leszórt bosszú köveit.
Ezen az úton mi, felvidéki magyarok, leginkább Edvard Beneš „útépítő munkásságába” botlunk bele. 1945-ben ettől estünk újra pofára, és ebből a helyzetből még ma sem tudtunk igazán feltápászkodni. Pedig azokat a köveket jó szándékkal újra kellene rakatni azokkal, akik Trianonban és Párizsban hanyagul elénk vetették, mert egyébként soha nem vezet majd út az európai megbékélés felé.
Mondom ezt az után, hogy öt éve észrevétlenül én is erre az útra tévedtem, és oknyomozó íróként a második világháború legocsmányabb felvidéki történéseit kutatva a megbékélés útját szeretném látni és újraköveztetni. Ezt a szándékot takarja az immár második alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi történelmi konferencia is Pozsonyban. 2017 – az évfordulók éve címen 2017. július 1-jén, az MKP pozsonyi székházában négy évfordulóról szeretnénk megemlékezni.
Elsőként és példaként a Pozsonyi csatáról, amely 1110 évre meghatározta Európa jövőjét. A züllött római birodalom bukása után üresen maradt Európa közepének birtoklásáért folyó csatákat lezáró ütközetről, amelyben eleink sorsdöntő győzelmet arattak. Sajnos Európa értékrendje, az emberek erkölcse ma leginkább a volt római birodalom utolsó évszázadának helyzetét idézi. Ideje volna, ha Európa nemzetei összekapnák és újraszerveznék önmagukat, és új értékekkel, célokkal felvértezve együtt indulnának a harmadik évezred felé. Jó példa erre a pozsonyi csata, és az azt követő megújulási folyamat, amelyben akkor a Magyar Királyság zászlóvivői szerepet vállalt. Erről G. Kovács László pozsonyi történész barátom fog beszélni.
A második előadás rólunk és nekünk szól. Esterházy János kevésbé ismert moszkvai perét és annak tanulságait Molnár Imre, közismert Esterházy-kutató eleveníti fel. Mi az oka, hogy Moszkva megkövette gróf Esterházy Jánost az őt ért háború utáni meghurcoltatásokért, ugyanakkor a szülőföldjén a saját nemzetének és a szlovákok érdekeit következetesen védő és a fasiszta ideológiát elutasító, mélyen vallásos és humánus beállítottságú Esterházy rehabilitációját a szlovák történészek még ma is elutasítják, és az első Csehszlovák állam ellenségének, szétverőjének tartják őt? Helyén való-e az, hogy a cseh és a szlovák nemzetállami érdekek előbbre valók, mint az igazság, a számbeli nemzeti kisebbségek részére az önrendelkezési jogok maradéktalan biztosítása, amiért gróf Esterházy János minden hatalommal, még Benešsel szemben is következetesen kiállt.
Számunkra a Přerovi tragédia, a Szudéta vidékről hazatérő dobsinai és környékbeli német és magyar nemzetiségű családokat ért tömegmészárlás egy a bosszú kövei közül. A dél-morva városka mellett történt népirtás tisztázása és az ártatlan áldozatok megkövetése nélkül nem vezet út a cseh-szlovák-magyar megbékélés felé. Ezt nem lehet bagatellizálni, és egy kézlegyintéssel átlépni felettük. Még akkor sem, ha közben az életben maradt utódok német és magyar iskola hiányában ma már alig beszélnek németül vagy magyarul. Éppen ezért kell komolyan venni és foglalkozni vele, mert a mészárlás beneši célja ma már egyértelmű: „minden lehetséges módon eltüntetni a németeket és magyarokat az országból!” Erről a szörnyű eseményről a tragédia szakavatott kutatója, a přerovi múzeum volt igazgatója, František Hýbl fog nekünk beszámolni.
A felvidéki magyarok életét ugyanilyen mértékben befolyásolta, és Pozsony multikulturális jellegének megszüntetője volt a pozsonyligetfalui tragédia, amelyért a Bakušan-per vádlottjai a fő felelősök. Ma már kijelenthetjük, hiszen mind a přerovi, mind a ligetfalui tragédia elkövetőinek kilétét ismerjük, hogy a 17. pozsonyligetfalui gyalogezred katonái felsőbb parancsra cselekedtek, amikor bírósági ítélet nélkül, békeidőben egész családokat irtottak ki csak azért, mert azok nem tudtak jól szlovákul vagy csehül. Pozsonyligetfalun, a jeltelen tömegsírokban olyan bosszúkövek vannak elénk görgetve, amelyeket nagyon sokáig kell még „ütögetnünk”, hogy porrá zúzódjanak, és át tudjunk rajtuk haladni. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy az áldozatainkat megkövessék, a tömegsírokat kihantolják és újratemessék, ugyanúgy, mint Přerovban. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor állíthatunk emlékművet az áldozatoknak, ami akár a megbékélési folyamat kezdete is lehet. A témát, a Bakušan-per vádlottjainak ítélete kapcsán Szabó József civil kutató előadása alapján ismerhetjük meg.
A két perben az a közös, hogy bár külön-külön ügyként, 1947 őszén a brünni fellebbviteli bíróság tárgyalta, a vádlottakra kirótt maradandó ítélet nem követte. A perbe fogott katonák nevetséges börtönbüntetésekkel megúszták, amit később magas beosztással, a mellükre rakott kitüntetésekkel ellensúlyoztak, és a tömeggyilkosok jólétben, makulátlan erkölcsi bizonyítvánnyal, ágyban, párnák között hunytak el.
A témák megvitatására minden érdeklődőt szeretettel várunk!
