A Nagyszombat Megyei Önkormányzat képviselői (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat alakuló ülésének elején Zoltán Rácz, Nagyszombat megye választási bizottságának elnöke ismertette a választások eredményeit, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a választások lebonyolításában részt vettek. Ezt követően elhangzott Jozef Viskupič fogadalomtétele, amelyet Tibor Mikuš, az eddigi megyei képviselő-testület tagjainak munkájáért mondott köszönete követett, majd sok sikert kívánt az újonnan megválasztott megyeelnöknek és képviselőknek.

A megyei képviselők nevében a fogadalomtételt Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke olvasta fel, melynek végén a sľubujem zárszót magyarul is elmondta. Hozzá hasonlóan a pártból megválasztott megyei képviselők – Fenes Iván, Hájos Zoltán, Bacsó László, Orosz Csaba, Polák László, Hervay Rozália, Soóky Marián, Berényi József, Forró Krisztián, Agócs Gergely, Bíró László és Pék László – fogadalomtételüket anyanyelvükön is elmondták.

Ezután Ján Budaj, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője ünnepi beszédében érzékeltette, hogy a valódi megyei politika az ablakokon túl zajlik. Ezen állítását a reggeli hírekben előrejelzett jeges utakkal szemléltette, hiszen ha az utak járhatósága biztosított, az a polgárok szemében szinte természetes, senki nem dicséri az azon dolgozókat, viszont amennyiben csúszósak maradnak, annál hangosabb a méltatlankodás. Mindemellett beszélt arról is, hogy a választásoknak mindenkor igazságos politikai versenyként kell lezajlaniuk, s az idén is így történt. Ján Budaj rámutatott arra, hogy a képviselő szó jelentése a következőket foglalja leginkább magába: az illető a közügyeket szolgálja, s nem csak képvisel.

Menyhárt József, az MKP országos elnöke az eskü szövegének felolvasása közben (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Ezt követően az új megyeelnök, Jozef Viskupič székfoglalójában hangsúlyozta a múlt fontosságát, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik egykor kiharcolták a demokráciát, a polgárok szabadságát, a szabad véleménynyilvánítás és választás lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen szabad választásnak köszönhetőek a november 4-i megyei választások eredményei is, viszont a polgároknak bármikor lehetőségük van a megyei önkormányzat tagjait kicserélni, a munkájukat és eredményeiket értékelni. „És ezt alapelvként kezelem, amelyet a megbízatásom kezdetétől a végéig tiszteletben tartok, és erre biztatom önöket is, megválasztott képviselő asszonyok és képviselők, akiket az emberek választottak, hogy képviseljék őket!” – fogalmazott Tibor Mikuš utódja.

Az új megyeelnök megtartja székfoglaló beszédét (Fotó: Laky Erzsébet/Felvidék.ma)

Ezt követően megkérte a megválasztott megyei képviselőket, hogy a pártoskodást felejtsék el, hiszen a választópolgároktól kapott mandátumuk lényege, hogy a köz javára dolgozzanak és a megye számára a lehető legjobb megoldásokat keressék. Kijelentette, nem tartja magát ellenzéki megyeelnöknek, és a polgárok érdekében történő együttműködésre szólította fel a kormányt. Rávilágított arra is, hogy a Nagyszombat megyében élő valamennyi polgárt képviselik, majd örömét fejezte ki, hogy az elképzeléseik megvalósítására bizalmat szavaztak nekik. „Nagyszombat megye megérdemli az új impulzusokat” – mondta az új megyeelnök, aki kulcsfontosságúnak nevezte a megyében tevékenykedő polgármesterekkel való együttműködést is.

A december 4-ei ünnepélyes eskütételt a megyében tevékenykedő több polgármester, alpolgármester és a megyei intézmények vezetői ugyancsak megtisztelték jelenlétükkel.