Honlapunk postájában többen foglalkoznak a szlovák-magyar helyzettel, a kettős állampolgárság kérdésével, egyszer-egyszer a magyar-magyar viszonnyal is. Az alábbiakban néhány érdekesebb írásból, levélből, bejegyzésből olvashatnak szemelvényeket.

Šarićnak és a vajdasági szlovákoknak lehet?
Mivel Újvidéken élek, személyesen is érint a kettős állampolgárságról szóló vita. Köztudott, egy olyan Szlovák Köztársaság ellenzi a magyar állampolgárságot, amely a szerbiai (vajdasági) Kiszacs (Kisač) faluban élő szlovákoknak sorjában kiosztotta az állampolgárságot, és útlevelet adott. Arról nem is szólva, hogy még olyan, nemzetközileg körözött személynek is adott állampolgárságot, aki kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított, és fél évet sem töltött el Szlovákiában. Darko Šarićról van szó, aki szerbiai állampolgár, de montenegrói tartózkodással rendelkezik. Amikor a szerbiai sajtó rámutatott, hogy szlovák állampolgársága is van, csak akkor lepődött meg a szlovák kormány, és csak ezt követően, nemrég vette el Šarić állampolgárságát. (loess)

Nyílt levél Robert Ficónak
Fico úr! Önnek nincs joga ahhoz, hogy beavatkozzon Magyarország belügyeibe! Nincs joga Szlovákiának a magyarság egészét sértegetni, és bármely ország diplomáciájától elvárni azt, hogy elnézze önöknek a magyarság sorozatos megalázását.
Nekem pedig jogom van önt erre figyelmeztetni. Azon a jogon teszem, hogy vegye végre tudomásul az én magyarságomat annak ellenére, hogy szüleim Beneš dekrétumai miatt kerültek Magyarországra. Még akkor is, ha az önök által örökösnek nyilvánított Beneš-dekrétumok szerint minden ország háborús bűnös, amelynek területén magyarok élnek. Szlovákiával az élen?
Mondja, Fico, mit akar?
Talán újra alkalmazná Beneš dekrétumait, és a szlovákiai magyarságot elzavarná Magyarországra, majd elfoglaltatná szlovák polgárokkal a magyarok házát, földjét, vagyonát? Ugye, tudja, hogy ezt már nem teheti meg?! Ugye, tisztában van azzal, hogy ez területfoglalásnak számít és akkora bűnnek, amit sem ön, sem Szlovákia nem úszna meg a mai világpolitikában!
Ne reménykedjen!
Szólok, mielőtt Szlovákiát, és a tisztességes szlovák polgárokat bajba sodorná, és feloszlatnák Szlovákiát az ön meggondolatlan, megfontolatlan támadásai miatt a magyarsággal és Magyarországgal szemben.
Minden ország önmaga dönti el, hogy kinek, kiknek, milyen megfontolások alapján ad kettős állampolgárságot. Magyarország is!
Szőnyi Bartalos Mária, Komárom-Szőny (Magyarország)

Kaptunk aztán néhány, együttgondolkodásra serkentő megjegyzést is egyik-másik levélírónktól, s ha előbb a Beneš-dekrétumokról esett szó, két kérdés egy levélből ide kívánkozik. Az egyik azt kérdezi ebben a füstölgő hangzavarban, ki fogja szlovák részről megválaszolni: miért fosztották meg állampolgárságuktól a második világháború után azokat a szlovákiai magyarokat is, akik a Tiso-féle Szlovák Köztársaság területén születtek? És ha ezek után a többségi szlovák nemzet annyira ragaszkodik most hozzánk, itteni magyarokhoz – mint állampolgárokhoz -, miért nem akar a kedvünkben járni? Miért újabb megtorló intézkedéseken töri a fejét ahelyett, hogy tudatosítaná: itt az alkalom, a magyar állampolgárság elleni lépésként Szlovákia hatálytalanítsa a Beneš-dekrétumokat. „Ennek fejében nyugodtan lemondhatnánk a kettős állampolgárságról” – zárul a rövid levél.

Végezetül egy üdvözlet Budapestről:
Kedves magyar Testvéreim!
Ez csak egy üdvözlőlevél Budapestről, és egyben bocsánatkérő levél is a régi december 5-i népszavazás miatt, mások nevében. Máig nem tudom, hogy történhetett ilyen mértékű agymosása Kis-Magyarországon. Őrizzétek kultúránkat, miként mi is, beszéljétek a nyelvünket, mert nincs másik anyanyelvünk, ne cseréljük le a világ legbonyolultabb nyelvét akármely másikra!
Mindemellett össze kell fogni a szlovák rokonokkal, csak együtt tudunk előre haladni!
Boldogságban, sikerekben és egészségben gazdag, szebb jövőt kívánok mindnyájunknak!
Fogadjátok üdvözletemet és tengermély tiszteletemet,
Sz.P., Budapest

Felvidék Ma