Elemzők és politikusok egybehangzóan állítják, 2010 legfontosabb eseménye a parlamenti választás volt. Elhozta a változás reményét, de a változás egyelőre csak ígéret. Fél év alatt az állam jellegéért folyó küzdelem nem dőlt el.
Grigorij Mesežnikov politikai elemző szerint a belpolitikában mindenképpen áttörést hozott 2010, mert a programjukban hasonló pártok alakítottak kormányt, elutasították a populista párt kísértését. Öllös László politológus szerint azonban az új hatalom nem tudta elég gyorsan megmutatni saját elképzeléseit, így az őszi önkormányzati választásokon már ismét a Smer tarolt. S ebben Ján Baránek, a Polis közvélemény-kutató ügynökség vezetője is egyetért vele, mert úgy látja: a jobboldal sikeresen dolgozik azon, hogy a lakosságot meggyőzze, nem képes hosszú távon együtt kormányozni. És még az sem világos, milyen Szlovákiát építünk. Ebben az aktuálne.sk által megkérdezett elemzők szintén egyetértenek, s példaként a főügyészválasztás bonyodalmait említik. Magán a koalíción belül dolgoznak olyan erők, amelyek a saját képükre szeretnék átgyúrni az ország arculatát, s nem azokkal tartanak (Radičová-Sulík-Bugár-Fígeľ), akik változtatni akarnak, fogalmazott Baránek.
Mesežnikov pozitívumként fogalmazta meg, hogy az új koalíció sokat tett a közkiadások konszolidálásáért, s hozzátette még, hogy szerinte Bugár pártjának köszönhetően sikerült rendezni a viszonyt Magyarországgal, és hogy a kormány néhány lépésével a magyar kisebbség felé is közeledett. Ahol semmi nem történt, az a korrupció elleni harc, mondták az elemzők. Egyetlen nagy ügyben sem következett be fordulat, a pártfinanszírozási botrányokat az év végére szőnyeg alá söpörték.
Arról az elemzők nem beszéltek, hogy szép számban következtek be nem ígért változások, az ígértek közül pedig igen sok elmaradt. A nekünk legfontosabb törvénymódosítások egyike – az államnyelvtörvényé – például azt ígérte: nem lesznek büntetések. Hát: lesznek, fele akkorák ugyan, mint eddig, de ez csak azt jelenti, hogy a zsebünkhöz szabták őket. A magyar kisebbség érdekeinek gyenge parlamenti képviselete ennyire volt elég. No meg egy nagy tanulságra: ebben a kormánykoalícióban mindig lesz fogadóképesség a magyarok nevében rábólintani olyan megoldásra (kisebbik rosszra), amit a szlovák többség még hajlandó „kékszegélyű kistányéron“ nagy kegyesen felszolgálni nekünk.
A hatalom- és klientúraváltáson kívül – mert ez tényleg bekövetkezett – néhány dolgot ettől a kormánykoalíciótól még elvárt volna az ember fél év alatt. Elsősorban olyan törvények megváltoztatását, melyeket Robert Fico négyéves regnálása alatt naponta felróttak. Nem sok munkába került volna módosítani a Fico-féle kisajátítási (amúgy: szabad rablásinak is nevezett) törvényt, melyet lassan három éve jegel az alkotmánybíróság, s amely lehetővé teszi, hogy közérdekű építkezést a tulajdonos megkérdezése és beleegyezése nélkül az ő telkét – akár termése, erdeje, mezeje, háza megsemmisítése árán is – építkezési, felvonulási területnek használják. A „sztrádmánia“ szép túlkapásait – pl. s külvilágtól teljesen elvágott kertes családi házat, vagy az aratás előtt ledózerolt gabonatáblát – síró emberek mutatták be a tévékben. Nos, egy betű nem sok, annyi nem történt az alkotmányos alapjog, a magántulajdon védelme érdekében.
Ahogyan a szájkosártörvény sem változott mindmáig. Igen, a Fico-féle sajtótörvényről van szó, amely megjárta az EBESZ-t, ugyanolyan elítélő állásfoglalásokban bővelkedett, mint most a magyarországi médiaalkotmány, miatta nem szavazta meg a Lisszaboni Szerződés ratifikálását Mikuláš Dzurinda SZDKU-ja és Pavol Hrušovský KDM-je, pedig ez a törvény néhány pontjában durvább a magyarországinál…. Valahogy azonban most már nem bántja az itteni véleményformáló sajtót, médiát. Lehet, hogy megszoktuk a szájkosarat? Valószínű, mert erről a kérdésről az utóbbi fél évben nem értekezett senki, inkább Orbán-diktátorról, orbánizmusról, a szabadság és demokrácia magyarországi elnyomásáról szóltak-szólnak a történetek, kemény külföldi baloldali, szocialista politikusok-elemzők megszólalásaival – akik szelíden lapítottak, amikor Szlovákiában Fico nemzeti-szocialista hatalma rakta fel a szájkosarat a sajtóra – és hűséges bírái kártérítési perek sorában regulázták az új törvény alapján a lapokat -, s legfeljebb arra hivatkoztak: a meggyengült világszocializmusnak szüksége van embelematikus sikeremberére, Ficóra, nem bánthatják hát.
Most azonban jobblib kormány őrzi a szlovák szájkosártörvényt kitartóan. Minden hatalomnak szüksége van rá, mégis ez lenne az igazság? De ha mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál, miért mutogatunk ujjal másokra? Még olyan körülmények közt is, amikor hirtelen felindulásból összevonja kormánykoalíciónk a közrádiót és köztelevíziót, mert az utóbbi – neki nagyon nem tetsző – vezérigazgatóját másként nem tudja süllyesztőbe küldeni. Ahogy beköszönt az újév, beköszönt a rádiótelevízió is. Minden különösebb előkészület nélkül. Arra hagyatkozva, hogy menet közben majd minden kialakul. Az egyedül beígért koncessziós, pontosabban üzembentartási díj eltörlésére, illetve az elektronikus média optimális finanszírozásának kialakítására nem került sor. Egyelőre jövő ilyenkorra ígéri a kormány, s addig a rádiótelevíziónak is marad a fogyókúra, ami azért jó, mert közben tovább karcsúsítható majd az „új“ intézmény is …
A társadalombiztosítási rendszer sem az ígéretek szerint változott. A második nyugdíjpillérben bekövetkezett „Fico-deformációk“ máig élnek. Egyelőre csak vitatkoznak a koalíciós pártok, hogy milyen változásokat eszközöljenek benne. A minél kisebb állami gondoskodást meghirdető koalíció az igazi öngondoskodást, a harmadik pillértként is emlegetett nyugdíjtakarékosságot a jövőben már nem fogja támogatni, adó- és járulékköteles bankbetétté minősítette át. Az egészségbiztosítási rendszerben is megmaradtak a Fico-módosítások, amelyek miatt a külföldi befektetők kivonultak a magánbiztosítókból. Az állam csupán a saját befizetéseit csökkentette, amivel tovább rontja az eladósodott ágazat helyzetét, és cserébe minden jövedelemre járulékterhet írt elő, a nagyon nagyoknál meghagyva az eddigi felső határt (az átlagbér háromszorosa), a nagyon kicsiknél meg 500 euróra csökkentve az alsó kötelezettségi határt (a létminimum eddigi ötszöröse, azaz 1 500 euró helyett).
Javítani ígérte a vállalkozó környezetet, a foglalkoztatás elősegítését, az önfoglalkoztatás feltételeit a koalíció, idén azonban csak rontotta. Nem vizsgálta felül az állami jelképekről szóló törvényt, a közoktatási törvény nemzeti túlkapásait is hatályban hagyta, többek közt az iskolaszékek autonóm döntési jogkörét az intézményvezetők személyéről (ezt továbbra is felülbírálhatja az állami tanügyi hatóság)…
2010 végén azt mondhatjuk: a változás bekövetkezett, pártokban, személyekben mindenképpen. Ami az állam jellegén változtatna, még várat magára. Néhány esetben pedig olyan dolgok történnek, amik kérdésessé teszik, milyen három és fél év következik. A megkérdőjelezhető döntések a konkrét egyszeri célokhoz – személycserékhez! – igazított törvénymódosítások. Ezeket a teljesen új szemléletmódú Szabadság és Szolidaritás párt hozza be a politikába, amolyan „ a cél szentesíti az eszközt“ elv alapján. Egy tévéigazgatót intézmény-összevonással mozdít el, nem törődve azzal, mit hagy maga után. Egy főügyész-jelöltjét a személyi kérdésekben honos parlamenti titkos szavazás intézményének megszüntetésével akar a székébe ültetni. Ezt hívják machiavellizmusnak. Ahogy Sulík cégtulajdonos vállalkozókból verbuválódott pártjának tagjai menedzserként megszokták. Gyurcsányék menedzselték így Magyarországot hat éven át. Igaz, ezt a párhuzamot itt, Szlovákiában még nem szokás emlegetni.
Felvidék Ma, ngyr
