Ez nem járulékreform – hangsúlyozta ismételten is Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kormányfő hétfőn éjjel, a koalíciós vezérek megbeszélését követően –, csak az igazság és a valódi társadalmi szolidaritás helyreállítása. A szuperbruttó bérek járulékterheinek enyhe csökkenéséről, a szerződéses munkavégzők, önfoglalkoztatók, iparosok és kisvállalkozók járulékainak jelentős megnöveléséről beszélt így.
Most, hogy a héten tanácskozott a kormánypártok úgynevezett szekértői csoportja is a kérdésről, s meghallgathattam a támogatók és berzenkedők összes érvét, magam is azt mondom: ez nem járulékreform. Sima aritmetika, méghozzá csőlátásos alapon. Tehát még csak politikai vagy gazdaságfilozófia sem áll mögötte, nem hogy komplex, a különböző törvényi intézkedéseket egységben és összefüggéseiben átlátó szemlélet.
Egyszerű lett a világ, mint a kormányzó internetes párt 120 ötlete. (A levitézlett magyarországi „projektre”, a gyurcsányi sokszor száz lépésre kell gondolnom unos-untalan…) A koalíciós világ a kormányzat pénzügyeit pofonegyszerűen akarja rendbe tenni: minden egyes létező elemet önmagán belül akar önfenntartóvá, önfinanszírozóvá alakítani.
Egyszer már „kiborultam” e portál nyilvánossága előtt azon, hogy a tönk szélére jutott egészségügyi ellátásból pénzt vont ki a kormányzat. Saját biztosítottjai utáni kötelező befizetéseit tovább csökkentette. Ám párhuzamosan az önfoglalkoztatók, iparosok és kisvállalkozók törvényi minimális befizetési szintjére emelte az – ő szóhasználatukkal – önkéntesen munkanélküliek egészségügyi járulékkötelezettségét. A két csoport között, melynek közös jellemzője, hogy nincs jövedelme, a különbség havi 16 euró. Az igazság és a szolidaritás nevében.
Újabban ez a ráolvasás, ez az ige. Ezzel lehet fedezni azt a kormánykoalíciós világszemléletet, hogy aki szegény, az gazember, azt meg kell büntetni, s minél előbb beledöglik, annál jobb a büdzsének. És bár szó sincs reformról, a kormányfő asszony – az ország egyik leghíresebb szociológusa volt – beállt a sorba, s az újabb intézkedéssel azokat – is! – akarja megsemmisíteni, akik kényszerből váltak önfoglalkoztatóvá, merthogy 35-38-40 év szociális biztosítotti és munkaviszony után – 55-58-60 évesen – egyszer csak az utcán találták magukat. Nem azért, mert nem végezték jól, rendesen a munkájukat, hanem mert profitmaximalizáló világban élünk, ahol a nagyvállalkozásnak, de még az állami közintézménynek is takarékoskodnia kell – leginkább a béreken. A 2008-as válság felgyorsította azt a folyamatot, hogy a munkáltatók munkahelyeket számoltak fel – feleslegessé nyilvánítva -, s elbocsátották azokat, akiknek a bére egy bizonyos határ felett volt. A közrádióban például a szlovák adásokban az 1000 eurót keresők váltak először feleslegessé, a kisebbségi adásban meg azok, akiknek a bére megközelítette vagy meghaladta a 700 eurót. Az utcára kerültek helyére kezdőket vett fel a menedzsment, középiskolai végzettséggel, munkavégzési szerződésre vagy iparengedéllyel. Néhány kivételtől eltekintve havi 500-600 euró bruttóért vagy még kevesebbért, ami azért volt kifizetődő, mert az így foglalkoztatott személy után már semmilyen járulékot nem kellett fizetnie a cégnek, nem jártak szociális juttatások, a hatályos Munka Törvénykönyv rendelkezéseit pedig (lásd: mi jellemzi a függő munkaviszonyt) soha, semmilyen hatóság nem kérte számon a vezetésen.
És most az ilyen és ehhez hasonló „vállalkozókat” kívánja sarokba szorítani a kormányzat, mert hogy a pénzügyminiszter szó szerint azt üzente: a nagyobb járulékterhekkel akarja megakadályozni, hogy az alkalmazottakat iparlevelesekkel váltsák fel csak azért, mert a cégnek vagy az egyénnek ez jobban megéri. „Ha engedünk az iparosok nyomásának, annál kevésbé fognak törekedni arra, hogy ne keletkezzenek újabb művi vállalkozók” – indokolta a koalíciós elképzelés helyességét az INEKO gazdasági elemző intézet vezetője – a kormánymegrendelésre dolgozó – Peter Goliáš is. Lépjen az állam
helyére is az önfoglalkoztaó?
Hát, szeretném látni én azt az alkalmazottat, akit „leépítenek”, s képes ebben a létező jogállami közegben ezt megakadályozni. Különösen, hogy a fenti példánál – a közrádió elmúlt négy événél – maradva: mindezért jutalmat kapott a menedzsment, mert lám, nullszaldóssá tudta tenni az intézményt, így jutalmul megteheti ugyanezt a másik elektronikus közmédiában is. Szóval: csőlátás itt is. Egy ötlet a 120-ból, s a fő, hogy semmi nem függ össze semmivel.
Mert nem csupán a társadalombiztosítási járulékokról van, amelyek terén a kormánykoalíció úgy próbál a nagyvállalkozóknak és nagy munkáltatóknak kedvezni, hogy a kedvezményeik költségeit áthárítja a legszegényebbekre (lásd a háztartásbeliek egészségbiztosítási járulékának emelését!) és az önfoglalkoztatókra, kisiparosokra, egyéni gazdálkodókra, kényszervállalkozókra, hanem a Munka Törvénykönyvének felforgatása is készül. Egy az egyben eddig még nem tudták lenyomni a társadalom torkán a minimálbér megszüntetését; lesz helyette flexikontó – azaz olyan munkáltatói jog, hogy a munkaidőt úgy osztja be és ki, ahogy az neki éppen megfelel. Egy csapásra megoldódik vele a túlóra-kérdés. A munkáltatónak nem lesz kényszere a folyamatos munka biztosítására, maga fog rendelkezni azzal, hogy az éves munkaóra-keretet milyen ütemben és mikor dolgoztatja majd le. Apelláta nem lesz. Megszűnik az országos érdekegyeztetés, mert az optimális helyben, a cégvezetés és az alkalmazottak között megállapodást kötni a bérezési kérdésekről… Kíváncsian várom, ilyen körülmények között milyen szuperbruttókat fog osztogatni a munkáltatói szféra.
S nem tudom, emlékszik-e még a miniszterelnök egy Iveta Radičová nevet viselő korábbi szociális és munkaügyi miniszterre, aki Rimaszombatban sikeresen megtorpedózta egy német autó-kábelgyártó letelepedését, mert legkevesebb 12 ezer koronás átlagkereset biztosítását követelte tőle… Azt sem tudom, képes lesz-e visszaemlékezni erre a munkáltatói mentalitásra. Pedig rosszul járhat – gyurcsányosan – a végén az ötleteléssel. És mit tesz akkor? Bevezeti a minimális társadalombiztosítási járulékkötelezettséget a munkavállalók körében is – arra az elvre hivatkozva, hogy csak a csaló gazember keres keveset?!
Szóval: kíváncsian várom, hogy a változások, melyeknek semmi közük sincs a nagy társadalmi ellátórendszerek reformjához és működőképességük hosszú távú fenntartásának biztosításához, milyen újdonságokat hoznak még. Mert hogy további pénzbehajtó intézkedések is készülnek a kisemberek ellen, abban egy percig sem kételkedem.
Felvidék Ma, ngyr
