Nézem a szlovák közszolgálati Tv esti híradóját s egyre türelmetlenebbül várok…
Július 2-án Orbán Viktornak nehéz napja volt,
hiszen a délelőtt folyamán népes delegációt fogadott Pozsonyból Robert Fico vezetésével, akik bizony megcsodálhatták a magyar törvényhozás impozáns és egyedi épületét Budapesten kívülről is – belülről is, ahogyan azt illik. Hogy mi minden hangzott el a tárgyalásokon (s mi minden nem!), arról nem itt akarok szólni.
Visszatérve a magyar miniszterelnökre az a lényeg, hogy a keddi nap délutánja még a szlovák delegációnál is kellemetlenebb emberek társaságában folytatódhatott Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
Magyarország – vagy inkább talán a magyar kormány ki tudja hányadszor, de pellengéren volt ismét ezen a szép nyári délutánon. A magyar miniszterelnök végigszenvedte sok ál-demokrata fröcskölését – élükön az ápolatlan külsejű „Kónbendittel”, és a már hagyományosan a józan eszét és fogorvosát kerülő belga vagy holland fogatlan képviselővel (nyilván nem telik abból a szerény fizetésükből ilyen „apróságokra”) – arról, hogy Magyarországon már megint micsoda diktatúra van, ahol rettegnek a zsidók, a cigányok és a melegek is (akik egyébként talán még most is riszálnak valahol Budapest-szerte „rettegve” a félelemtől)…
Nos, én már nem bírom követni ezt az egész cirkuszt, amit egyébként már gyerekkoromban sem szerettem, mert akkor is tudtam, hogy a tigrisnek és az elefántnak nyilván nem jó bezárva lenni – ezért soha nem is jártam olyan helyekre, ahol az illúziót valóságnak hazudják.
Az embernek bizonyos dolgai élete folyamán megismétlődnek, így kezdem tényként kezelni, hogy a tigrisen és elefánton kívül nekem sem volt jó pár hete egy brüsszeli cirkuszban, s Istennek hála, ma Strasbourgban még csak a parlament közelében sem kellett legyek!
Orbán Viktor egyébként – s ez becsületére legyen mondva – nagyon higgadt és felkészült oroszlánként észérvekkel és tényekkel osztotta ki mindazokat, akik még mindig hisznek abban, hogy ha elég hangosan ugatnak, farkasként vonyítanak, talán elérhetik, hogy Magyarországon a csütörtök után ne a péntek, hanem mondjuk a szombat következzen, mert nekik az EU-ban ez „olyan trendi”… Végignéztem élő egyenes adásban a vitát, s elégedetten summáztam magamban, na miniszterelnök úr, ez férfimunka volt!
A történet számomra valójában ez után kezdett izgalmassá válni. Megnéztem szándékosan több csatorna esti híradóját, melyekben a hírek sorrendjére voltam tulajdonképpen kíváncsi. Reklámot nem szeretnék egyiknek sem csinálni, de a magyar híradásokban mindjárt második hírként szerepelt a délelőtti Orbán – Fico csúcs, ami elfogadható a strasbourgi magyarellenes délután miatt. Itt utalok vissza legelső mondatomra: a „szlovák királyi egyes” 19 órai híradójában kérem alássan, sokadik hírként, pontosan 19.24 órakor szerepelt – figyelem – kemény 1, azaz EGY percben!
S akkor még nem is szóltam rövid szösszenetem címéről – na de tényleg: kinek fontos a felvidéki magyar ember? Hát rossz hírem van – úgy látom, senkinek! Sem Orbán Viktornak, sem „Ciril és Metód kései utódjának”, mert rólunk megint nem hangzott el egy soványka szó sem!
Szomorú vagyok de nem magam miatt, s gondolom szlovák állampolgárságukban ugyanúgy megalázott sorstársaim is így gondolják, még csak miattuk sem, hanem azon felvidéki magyarok miatt, akiket a június 2-i magyar-szlováki csúcs immáron sokadszor elfelejtett, mi több, megalázott!
Személy szerint Ficotól nem is vártam mást, ismerem a rólunk alkotott véleményét, meg neki ugyan nem is sürgős! De kedves Orbán miniszterelnök úr – egyáltalán nem felhánytorgatásképpen –, nagyon sok felvidéki magyar barátommal, testvéremmel, a családommal egyetemben bizony ott voltam a Békemeneten, amit azóta sem bántam meg, s higgye el nekem, ha szükség lesz rá, újra ott leszek – ott leszünk, mi felvidékiek, pedig én személy szerint nagyon sok dologban nem értek egyet az ön kormányának politikájával a gúnyhatárokon belül s azokon kívül egyaránt!
Fehér István, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40481,40466,32046,39840″}
