Sokat tanultam Tőletek, somorjaiak és mindazok, akik megtiszteltetek bennünket azzal, hogy részt vettetek a Szeretethíd programján.
A rozsda makacs dolog. Amellett, hogy emészti a vasat, azt az üzenetet is hordozza, hogy ami ma még létezik, az holnap az enyészeté lesz. Ez alól nem kivétel sem az emberi test, sem amit alkotunk, sem amit birtoklunk. Jób könyvében olvassuk: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el.” /Jób 1, 21/ Ezt üzente az a rozsda is a Corvin Mátyás Alapiskola kerítésén, aminek a mai napon közösen nekifeszültünk.
Az enyészet ronda dolog. Elhagyott porták bedőlt kerítései, megroggyant tetői és gazos udvarai tudnak még arról hosszan mesélni, hogy mit jelent az elmúlás a háznak, amit egykor nagy gonddal ápoltak, csinosítgattak gazdái. Eltűntek róla a szépség jegyei, és öntudatlan romlássukkal csúfságról prédikálnak mindazoknak, akik szánakozva elhaladnak mellette.
„Csalóka a báj, mulandó a szépség…” – konstatálja az agg Salamon a Példabeszédek könyve végén /Példabeszédek 31, 30/, hiszen elég tükörbe néznie – egykor daliás, erőtől duzzadó alkatát elcsúnyította az öregség, megszégyenítette az erőtlenség.
Mi marad hát belőlünk, utánunk? Alkothatunk-e maradandót? Sőt, tehetünk-e egyáltalán bármit is a mulandósággal szemben? Vagy jobb megadóan elfogadni a megváltoztathatatlant, és beletörődni a tehetetlenségbe?
Kortársaink nagyobb része egyáltalán nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Korunk bölcsessége nem több annál, hogy „ez az élet, élvezzük ki minden percét.” Holott testközelből ismerjük a rozsdát, az öregedést, az enyészetet. Divat lett a nemtörődömség és a felelőtlenség, aminek következtében már szinte alig vannak őrök, akik éberen vigyázzák az értéket, és küzdők, akik áldozatot hoznak. Divatos magatartás lett az önzés, ami miatt gazdátlanná, kifoszthatóvá és tönkretehetővé válik a közös. A miénk.
Amikor kiötlői megalkották a Szeretethíd programot, azt a célt tűzték ki elé, hogy református közösségek vállaljanak szeretet-szolgálatot a saját településükön. Mi itt Somorján egy kicsit nagyobbat mertünk álmodni, és úgy gondoltuk, hogy mindenkinek adjuk meg a lehetőséget szeretetből szolgálni. Mert Somorja a miénk, függetlenül attól, hogy ki katolikus vagy református, konzervatív vagy liberális, MKP-s vagy épp HÍd-as – csakhogy az általános megosztottságunk jelzőit emlegessük. Valamint Isten előtt teljesen egyformák vagyunk, hiszen Ő nem tesz közöttünk különbséget. Benne bízva hittük azt – bár nem nagy dolog letisztítani és átfesteni egy iskola kerítését -, hogy csak lehetőséget kell teremteni, és felszínre kerülnek a bennünk lakó érzékeny lélek maradandó értékei.
Nem csalódtunk, mert Istenben nem lehet csalódni. Sőt, reménységünk felett – a számolók szerint közel 160-an (!) – tapasztaltuk, hogy nem emésztett fel mindent a korszellem, és nem igaz, hogy a mi közösségünk gyenge. Csak olyan erőre van szükség, ami képes ellenállni az értéktelenséget hirdető világ lélektelen eszméinek. 
Ez az Isten ereje, ami képes legyőzni a lustaságot, a szórakozás és a kényelem bálványait, és képes cselekvésre késztetni bennünket, embereket. Amihez pedig Isten ereje vegyül, az maradandó lesz. Nem, nem a kerítésre gondolok, hanem Rátok, Kedveseim, akik ma Istennek kedves szolgálatot vállaltatok szeretetből és felelősséggel.
Ezt a tanítást köszönöm Nektek, és tiszta szívvel kívánom, hogy az Isten ereje ne hagyjon el Titeket. Őrizze és táplálja hiteteket, hogy megmaradjatok, hogy megmaradjunk. Most, tíz év múlva és mindörökké!
Őszinte hálával Isten iránt és elkötelezett szeretettel Irántatok, szeretetből szolgálok.
György András, Felvidék.ma
A szerző a somorjai református lelkipásztor
További fényképek a facebookon ITT>>>
{iarelatednews articleid=”54053,54045,53949,52387″}
