Az Egyház Boldogságos Szűz Máriánkat megannyi szép jelzővel, számos egyéb megnevezéssel illeti. Ezek egyike a Kármelhegyi Boldogasszony, melynek ünnepét július 16-án tartjuk. Honnan is e név, miért e megnevezés?
A Kármel szó héberül „gyümölcsöst” jelent. Az azonos nevű hegység a mai Izrael területén található: a mintegy 20 kilométer hosszúságú hegyhát a Földközi-tenger és Jiszreel síksága közt húzódik. Legmagasabb pontját Illés hegyének nevezik, mely 552 méter.
Hálát adok a sorsnak, hogy néhány évtizede megtekinthettem e tájat, s eljutottam a Kármel-hegyen épült Haifába is, amely akkor Izrael legnagyobb tengeri kikötője s talán legbékésebb városa volt. Arabok, zsidók és keresztények laknak itt együtt ma is. A hegy egyik barlangjában élt Illés próféta, s itt művelte csodáját Baál papjaival szemben (l Kir. 18, 16-40). A Szentírás több helyen is megemlékezik Kármel hegyének szépségéről, Illés próféta ugyanis itt védelmezte „az élő Istenben való hit tisztaságát”; ezen a helyen mutatta be égő áldozatát, bizonyítandó, hogy „az Úr az egyetlen és igaz Isten”.
A keresztesek 1100-ban foglalták el a helyet, a Mária-tisztelő karmeliták pedig később ide építették kolostorukat, hisz Kármelt termékenysége, ősisége és Illés győzelme miatt a Boldogságos Szűz jelképének is látták. A vallástörténetből ismerjük ama eseményt, mely szerint a szent skapulárét egy mennyei látomásban ma¬ga a Boldogságos Szűz Mária adta 1251. július 16-án angyalok kíséretében Stoch Szent Simonnak, a karmelita rend főnökének.
A skapuláré tulajdonképpen egy vállruha, az üdvösség jele, s aki abban hal meg, nem fog szenvedni az örök tűzben. A szent skapulárét ezért éjjel-nappal hordani kell. A tagoknak naponként el kell mondaniuk Szűz Mária kis zsolozsmáját. Ha ezt nem tudják megtenni (nem tudnak olvasni), szerdán és szombaton tartózkodniuk kell a húseledeltől. Továbbá havon¬ta a szentségekhez kell járulniuk.
Az ünnep megülésére a karmeliták hivatalosan V. Sixtus pápától kaptak jóváhagyást (1587), s XIII. Benedek pápa terjesztette azt ki (1726) az egész egyházra. A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére aztán több templomot is szenteltek, köztük a márairadnait, a kistapolcsányit, a bélabányait, a hontnémetit vagy a felsőbodokit. Megjelent Mária ábrázolása az ikonográfiában is: egyik karján a Kis Jézust tarja, a másikkal a skapulárét nyújtja Stock Szent Simonnak.
A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére később társulatok is alakultak. A Skapuláré Társulatok hazai barokk központja a budavári kármelita templom és kolostor volt. Aztán vidéki központjai is létrejöttek a társaságoknak, ahol fel lehetett venni a szent skapulárét, illetve annak érmét.
Nagyon sok híve volt az Ipoly menti Paláston is a Skapuláré Társulatnak. A már régebben elhunyt Péter Jánosné például 1942. július 19-én vette fel a szent skapulárét Paláston. A „magyarok alatt” ugyanis ezt helyben is „feladták”; Bartal Rafael atyának volt rá fel-hatalmazása. Ez idő tájt mintegy hetvenen voltak a társulatban, nők és férfiak egyaránt. Korábban legközelebb csak Hont¬németiben lehetett fölvenni a skapulárét, „ott vótak karmelita papok meg skapullárés oltár, ott adták föl azt”. A templom be¬járatánál volt „eggy nagy könyv, oszt aki föl akarta vennyi a skapullárét, az beírta abba a nevit. A templomban aztán az oltár elejibe mentek, oszt ott a pap osztotta a skapullárét, meg oszt megáldotta a tagokot.”
Manapság már kevés tagja van a társulatnak, azok is inkább idősebbek. A skapulárés rózsafüzért viszont minden harmadik vasárnap most is mondják a templomban. Otthon a tagoknak egy nap egy tizedet kell elmondaniuk. De olyan is van, aki mind a hetet elmondja. Végül egy személyes élményt szeretnék megosztani. Anyai nagyanyám, aki közel száz évet élt, szintén tagja volt eme társulatnak, s hosszú évekig tartó betegségében, elméje teljes tudatában is viselte a skapulárét, imádkozott naponta a Kármelhegyi Boldogasszonyhoz. A társulat vállruhájában, nyakában a skapulárés érmével hunyt el, s úgy is temették öt el.
Csáky Károly, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54872,54702,54653,54561,54122,53980,53804″}
