Immár hagyománnyá vált, hogy a Magyar Szemle megjelenését követően a Magyar Szemle szerkesztőségének munkatársai bemutatót szerveznek Budapesten az Eötvös utcában. A mostani alkalommal, március 6-án Guitman Balázs és Gecse Géza voltak Stamler Ábel főszerkesztő vendégei és beszélgetőtársai.
A főszerkesztő az idén februárban 200 éve született Jókai Mórnak A jövő század regénye című művére hívta fel a figyelmet. Ebben az utópisztikus regényben ugyanis a Nihil állama, a cári Oroszország utóda a Magyarország-központú Habsburg Monarchiát támadja 1952 és 2000 között. A regény éppen ezért egészen 1945-től 1981-ig be is volt tiltva Magyarországon, hiszen a Jókai által említett Nihil államában fel lehetett fedezni a bolsevik Oroszország megvalósulását. A Habsburgokról meglévő negatív képet sok tekintetben Jókai is osztotta, amihez képest Guitman Barnabás mostani műve újdonság, hiszen március idusához közeledve a piros-fehér-zöld trikolórt 1848-tól, Petőfiék nemzedékétől eredeztetjük.
Stamler Ábel, Guitman Barnabás, Gecse Géza
Guitman Barnabás A magyar trikolór első megjelenése zászlókon című tanulmányában részletesen beszámol arról, amit ez alkalommal is elmondott, nevezetesen, hogy
egészen a Rákóczi-szabadságharcig az Árpád-ház piros-fehér színei dominálták az országgyűléseket és a vármegyei ünnepségeket. Furcsa módon a Habsburg uralkodók voltak azok, akik a piros-fehér-zöld színeket zászlókon és városok, így Pozsony díszítésére, mintegy kidekorálására használták.
Az első olyan képi ábrázolás, ahol a trikolór megjelenik, az 1580-as években szervezett udvari huszárviadalokhoz köthető. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára külön is említette az 1608 és 1619 között magyar királyként uralkodó II. Mátyást, majd a 1637 és 1657 között uralkodó III. Ferdinándot, valamint a többieket is. Az addig csak az udvari ünnepségeket jellemző, Magyarországra utaló három szín, a piros-fehér-zöld használata, majd csak a Rákóczi-szabadságharcot követően, főként a reformkortól vált tömegessé. Ennek kezdetben nem volt etnikai töltete. A Szent István-i Magyarországhoz, Hungáriához, amit a szlovákok Uhorsko-nak neveztek – vagyis az országterülethez, vagy ha úgy tetszik, a birodalmisághoz kapcsolódott. Elterjedése egyébként logikus volt, hiszen a piros-fehér-zöld kombináció a magyar címer színeinek egyfajta kiterjesztéseként szerepelt. Ilyen szempontból a szlovák címer pont a fordítottja ennek, hiszen ott a szláv piros-fehér-kék színek dominálnak és ennek érdekében a magyar kompozíciójához hasonló címert alkottak – egyébként a magyar mintájára. A szláv nemzetek jelentős részének zászlajában szereplő piros-fehér-kék színkombinációt egyébként Nagy Péter a hollandoktól „kölcsönözte”. Tehát a magyar nemzeti színek elterjesztését végül is Habsburg uralkodóinknak „köszönhetjük”, akik olykor rossz latinsággal, gyermekeik számára írt sajátos „királytükreik”-ben adják tanúbizonyságát annak, hogy sokan közülük nem voltak gyengeelméjű idióták, ahogy majd főként a 19. században a kurucos, romantikus magyar hagyományban ábrázolták őket – jelentette ki Guitman Barnabás.
A „Piros hajnal-fehér álom-zöld remény, koldus magyar temetőből jöttem én!” – kezdetű, a trianoni katasztrófa után keletkezett dal mutatja, hogy a színek milyen jelentésbővülést képesek ölteni.
Részlet a Babenberg-ház történetét elmesélő klosterneuburgi táblaképről – Ausztria 1490 körül – amelyen Magyarország még az Árpád-ház színeivel szerepel
Stamler Ábel ezt követően Gecse Gézát kérdezte, hogy mit gondol a történész a Trump-Zelenszkij találkozó árnyékában az orosz–ukrán konfliktus lehetséges rendezéséről?
A történész elmondta, hogy arról, hogy az amerikaiak pontosan miről tárgyaltak az oroszokkal és az ukránokkal – csak az érintett felek tudnak pontos információval szolgálni. Amiről a Magyar Szemlében megjelent tanulmánya szól, amelynek témája, hogy mi az oroszok Novo-Rosszija terve és mi valósult meg belőle 2024 nyaráig, az ukrán, az emigráns orosz, különböző nyugati, valamint a különböző közösségi médiában megjelenő videók és irodalom alapján állapítható meg. A tanulmány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja megbízásának köszönhetően született meg és ezért tudhatjuk, hogy a Krím mellett a Donbasz, tehát Luhanszk és Donyeck az ukrán állam számára akkor is elveszett, amennyiben ott pótlólagos, nemzetközi rendfenntartók által felügyelt ismételt népszavazásokat tartanának. A többi területen azért kérdés, hogy mire lehetne számítani pontosan, mivel az említett területeken összességében 7 millió etnikai orosz él, körülbelül 6 millió, az orosz–ukrán keveréknyelvet, a szurzsikot beszélő ukrán. Ráadásul vannak oroszul beszélő ukránok is, akik tudatukat tekintve ukránok ugyan, de a hétköznapi életben az oroszt használják. A Krímben élő ukránok például valamennyien ilyenek, miközben az identitásuk ukrán.
Ami a Donbaszt illeti, ott is az orosz nyelv dominál és 2014 és 2022 között vált csak a terület lakossága többségében orosz pártivá. A 2014-es felmérések alapján az itt élő terület lakosságának a harmada Kijev párti, másik harmada Moszkva párti volt, míg a harmadik harmada nem tudta eldönteni. Ezért a moszkvai vezetés kezdetben – a Kreml szürke eminenciása – Vlagyiszlav Szurkov hatására – a konfliktus elmocsarasításának útját választotta, amire ragyogó példa Oroszország Grúziával, vagy a Dnyeszter-menti Köztársasággal kapcsolatos gyakorlati politikája. Ez a helyzet 2021-re a Donbaszban az orosz pártiság javára billent. Zelenszkij elnök egykori főtanácsadója, aki korábban az ukrán katonai felderítést vezette, Olekszij Aresztovics szerint esély sincs katonai erővel visszafoglalni a Donbaszt, mivel az ukránoknak ehhez – a terület sajátosságai következtében – legalább 12-szeres túlerővel kellene rendelkezniük.
Amennyiben az oroszok biztosak a dolgukban, belemehetnek akár a nemzetközi felügyelet mellett lezajló, pótnépszavazásokba is, de egy fegyverszünetet követően békére legjobb esetben bő félév múlva lehet számítani.
A mai helyzet alapján a Novo-Rosszija elképzelésből Odessza és Mikolaiv-Nyikolajev, sőt a Donbasz egy része, valamint Zaporozsje és Herszon kisebb része is – hiányzik. Ami az ukrán államiság számára katasztrofális lenne, ha Odessza környékét is elfoglalnák az oroszok, hiszen akkor tengeri kijáratától fosztanák meg az ukrán államot. A ritkaföldfémes deal – Gecse szerint – inkább propagandaszólam, hiszen azt máshonnan, így például Oroszországból is be lehet szerezni, ráadásul ezek kitermeléséhez jelentős befektetésekre lesz szükség, ami szintén egy többéves vállalkozás.
Aspektus/Felvidék.ma
