Hol is kezdjem?! Kavarognak a fejemben a gondolatok, hiszen a nyelvhasználat egy nagyon fontos, összetett és egyben mindennapi téma. Ezt bizonyítja a törvények alkotta labirintus, amely szabályozza az államnyelv, ill. kisebbségi nyelvek viszonyát. Jogosan vetődik fel tehát az emberfiában a kérdés, vajon mikor és hol beszélhetek/írhatok magyarul? A válasz: mindig és mindenhol, bátran, szabadon!
Kezdjük az alapoknál. Az alkotmány kerekperec kimondja, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés, mert valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Ennek ellenére a nyelvtörvény kőbe vési a szlovák nyelv felsőbbrendűségét. Idézem: „Az államnyelv előnyt élvez minden más Szlovákiában használt nyelv előtt.” Tehát, amint a gyermek kimondja hogy „anya” már hátrányba kerül, ugyanis anyanyelve másodrendű. Ez a felsőbbrendűségi kényszer áthatja az összes többi törvényi rendelkezést is. Teszi ezt mindannak ellenére, hogy az EU-s alaptörvénynek számító Liszaboni szerződés többször is hangsúlyozza, hogy a Unió (értsd tagállamok) tiszteletben tartja a nyelvi sokféleséget, tiltja a nyelvhasználaton alapuló megkülönböztetést és közvetetten kimondja az Uniós nyelvek egyenrangúságát. Dehát a szlovák nyelv felsőbbrendű… Na Slovensku po slovensky.
Használd a nyelved, ugyanis jogodban áll! – lehetne a teljes cím. A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény ugyanis lehetővé teszi a magyar nyelv használatát azon településeken, ahol a magyarság aránya két egymást követő népszámláláskor is eléri a 15 %-t. Lefordítva, ahol 2013-ban 15 %-nyi magyar élt, ott a hivatalban is kellene tudni magyarul. Azért a feltételes mód, mert a törvény ellent mond önmagának. Egyrészt kötelezi a hivatalokat, hogy az ilyen esetekben a kisebbség nyelvén is értekezzenek, másrészt viszont ugyanazon bekezdésben kimondja, hogy a hivatal és annak alkalmazottjai nem kötelesek a kisebbség nyelvét bírni. Ezért kellene törvénybe foglalni, hogy az említett településeken a hivatalokban kötelezően legyen a helyi kisebbség nyelvén beszélő alkalmazott, rendőr, stb. Elvégre a mi adónkból fizetik őket. Ehhez viszont megfelelő parlamenti érdekképviselet kellene, de ez majd egy márciusi téma lesz.
Addig is nem marad más hátra, mint bátran, szabadon anyanyelvünkön beszélni, mindig és mindenütt. Nyelvében él a nemzet, tudják ezt Pozsonyban is, hát ügyeljünk erre mi is!
JUDr. Nagy Dávid, Felvidék.ma
az MKP 20. számú jelöltje{iarelatednews articleid=”59111,58804,58676,58411,58023,57909,57079,56829,55909″}
