Nyitra felé autózom az egyetemre. A gyorsforgalmi úton haladva mindig gondolkodóba ejt, vajon tájainkon miért olyan ritka a gyorsforgalmi út, az autópályáról nem is beszélve… Nyitra felé autózom. Tanítani. Jelenleg mintegy ötszáz felsőoktatási dolgozó tiltakozik munkabeszüntetéssel az oktatásban uralkodó áldatlan állapotok miatt.
Magam is egyetértek azzal, hogy oktatási rendszerünk eresztékeiben recseg. Mert tanár vagyok én is, a feleségem is, és iskolaköteles gyermekünk révén napi kapcsolatban vagyunk az oktatási rendszerrel. Tudom, hogy a problémák helyi lecsapódását az alacsony fizetésért áldozatos munkát végző pedagógusok, a gyakran kompetenciáik határát feszegető, erőn felül dolgozó iskolaigazgatók igyekeznek tompítani.
De minden problémát nem lehet helyi szinten oldani. Így értelemszerűen az a minimum, hogy teljes mellszélességgel támogatom a tanárok munkabeszüntetését, „nem középiskolás fokon” is. Ebbéli vélekedésemnek a lehető legtöbb helyen hangot is adok: kollégáimmal a nyitrai magyar tanszéken megfogalmaztunk egy támogató állásfoglalást.
Munkámmal megyei képviselőként eddig is azon voltam, hogy a fennhatóságunk alá tartozó oktatási intézmények helyzetét előmozdítsam. A parlamentben eggyel nagyobb a pálya. A tiltakozó oktatók helyzetére mihamarabb megoldást kell találni, mert az egész egyszerűen nem tekinthető normálisnak, hogy ebben a szférában ennyire kiéleződött a helyzet. És hogy ezt hagyták. Mert ezek a problémák nem egy délután alatt keletkeztek, hanem hosszú évek semmittevésével halmozódtak fel. Megoldani sem lehet őket egy hétvége alatt, de hozzá kell fogni.
Mondjuk, március 5-én kezdhetnénk is.
Menyhárt József, Felvidék.ma
