(Fotó: a Vörös Rébék musical ballada hivatalos oldala)

Mint ahogy arról portálunkon már beszámoltunk, a minap Tatán volt a felvidéki Derzsi György nevével fémjelzett Vörös Rébék musical bemutatója, ami egyben méltó emlékezés Arany János születésének 200. évfordulójára is. Sikerességét bizonyítja, hogy a közösségi oldalakon a nézők nem fukarkodnak a dicséretekkel.

Gratulálok a szövegírónak, a zeneszerzőnek, a rendezőnek, mindenkinek aki létrehozta a tegnap esti csodálatos előadást. Köszönöm az élményt! – áll az egyik bejegyzésben. Egy másikban Derzsi György oldalára valaki ezt az üzenetet küldte: Büszke lehetsz magadra, csodálatos igényes zenét írtál, megidézi a ballada hangulatát!! Akadt olyan is, aki egyenesen küldte a közönséget az előadásra.

A nem mindennapi előadást követően portálunk Derzsi Györgyöt, a zeneszerzőt arról kérdezte, mi jelentette a legnagyobb kihívást az ősbemutatón. Elmondása szerint a keddi és a szerdai eső, ami után annyira lehűlt a levegő, hogy „a leheletetünket is láttuk, és izgultunk, nehogy valaki megfázzon az énekesek közül.” Szerencsére nem történt baj, mindenki hozta a formáját és elkápráztatta a közönséget.

(Fotó: a Vörös Rébék musical ballada hivatalos oldala)

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a darab mikor jut el hozzánk, a Felvidékre. Derzsi György azt válaszolta, vannak ilyen terveik, felvidéki és erdélyi turnét is el tudnak képzelni, de ezek a támogatástól is függnek.

A tatai ősbemutatónak egyébként volt még egy különlegessége. A gyermek Rébék szerepét Derzsi György kislánya, Johanna énekelte, méghozzá pont a születésnapján. „Elmondhatatlan öröm számomra, hogy a kislányom az általam írt melódiákat énekelte” – árulta el portálunknak a zeneszerző és büszke édesapa.

Kíváncsian várjuk a Derzsi György által megzenésített ballada felvidéki bemutatóját. Annál is inkább, mert őt eddig főleg kiváló előadóművészként, énekesként ismertük, és most egy másik oldaláról mutatkozott be. Nem kis bravúr egy régi balladát a mai kor embere számára is emészthetővé, mi több, élvezhetővé varázsolni.