Peter Plavčan (Fotó: topky.sk)

Mivel felmerült a gyanúja, hogy a tudományos kutatásra és innovációra szánt pénzből gyanús cégek nyertek támogatásokat, az Európai Bizottság leállította a kifizetéseket. Peter Plavčan oktatásügyi miniszter ebbe belebukott.

Peter Plavčan oktatásügyi miniszter augusztus 14-én még sajtótájékoztatót hívott össze, hogy eloszlassa a kételyeket az európai uniós pénzek szétosztása körül, mely tulajdonképpen a kormányválság közvetlen oka is. Azonban a nemzetiek tárcavezetőjének nemcsak a közvéleményt, de még a koalíciós partnerét, sőt az államfőt sem sikerült meggyőznie.

Kiderült, hogy a minisztériuma alá tartozó, a kutatási célokra szánt uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg anyagi forrásokat uniós pályáztatáskor, ugyanakkor a dotációkból olyan cégek is részesültek, amelyek korábban nem foglalkoztak kutatással.

Peter Pellegrini (Smer-SD) informatizálásért és beruházásokért felelős kormányfő-helyettes Plavčan magyarázkodására reagálva többször is közvetett, illetve közvetlen módon bírálta a nemzetiek által delegált oktatásügyi minisztert.

Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök mai, augusztus 16-i sajtótájékoztatóján pedig arra kérte Andrej Dankot, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét, hogy jelöljön új minisztert az oktatásügyi tárca élére.

(Fotó: tasr)

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által delegált oktatásügyi miniszter befejezi ténykedését a tárca élén – jelentette be Robert Fico kormányfő a kabinet ülése közben tett nyilatkozatában. Mint fogalmazott, felkérte az SNS elnökét Andrej Dankot, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyen javaslatot az új oktatásügyi miniszter személyére.

Fico: Ne hazardírozzanak a közvélemény bizalmával

Indokként azokat a történéseket hozta fel a miniszterelnök, amelyek az oktatásügyi tárcánál zajlottak, s kételyeket ébresztettek a nyilvánosság szemében, hogy a kormány valóban komolyan gondolja az átláthatatlan viselkedés és a korrupció elleni harcot.

„A kormánykoalíció egyik pártja sem engedheti meg magának, hogy így hazardírozzon a közvélemény bizalmával” – jelentette ki Fico.

Semmi sem indokolja az előrehozott parlamenti választásokat

A kormányfő megismételte, hogy a kormányon belüli turbulenciák ellenére, a Smer-SD, SNS és a Most-Híd alkotta koalíciónak nincsen alternatívája.

Szlovákiának Fico szerint olyan kormányra van szüksége, amely teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit, valamint a kormány Programnyilatkozatát, és megbízható a korrupciós és az átláthatatlan viselkedés elleni harcban.

Az SNS belső köreiben nem oldották meg a problémát

A kormányfő arról is beszámolt, hogy Bugár Bélával közösen arra törekedtek, hogy a Plavčan okozta gondokat az SNS belső köreiben oldják meg, azonban az igyekezetük sikertelennek bizonyult.

„Köszönetemet fejezem ki Plavčannak, hogy őszintén megpróbálta a problémát oldani, ám kénytelen vagyok felkérni az SNS elnökét, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyen javaslatot az új miniszter személyére”- fogalmazta meg Fico az állásfoglalását, amit azzal zárt, hogy nem látja indokoltnak az előrehozott választásokat, mert a kormánya sikeres és nemzetközi tekintélynek örvend.

Danko fáziskésésben van, négy nap gondolkodási időt kér

Az SNS elnöke a kormányfő döntését övön aluli ütésnek nevezte a Týždeň hetilapnak adott mai interjújában.

(Fotó: Boris Németh, tyzden.sk)

„Becsapott engem” – mondta a hetilapnak az interjúja közben, amikor meglátta Robert Fico egyenes adásban közvetített sajtótájékoztatóját. Később még hozzáfűzte: „Bezárult a csapda, melyet olyan hosszan készített elő”. A szerkesztő kérdésére, hogy ezek után mit fog lépni, azt válaszolta, hogy most egy kis időre van szüksége.

Még az interjú kezdete előtti beszélgetésen azt mondta a hetilap szerkesztőjének, hogy nem zárja ki Plavčan leváltását, de előbb meghívja őt, hogy a párt belső köreiben elbeszélgessenek, hogy tulajdonképpen mi is történt az oktatásügyi minisztériumban.

Plavčan augusztus 17-én 10.00 órakor tart sajtótájékoztatót, s bejelenti lemondását.

Andrej Danko a kormányfő felszólítására szerdán kora este sajtónyilatkozatban reagált, annak során megvédte a pártja által jelölt minisztert, akinek köszönetet is mondott munkájáért, ugyanakkor közölte: a tárcavezető csütörtökön bejelenti lemondását.

***

Bugár Béla: A megoldás az SNS kezében van

Bugár Béla is csak akkor tudta meg, hogy Fico leváltja Plavčant, amikor kiderült, hogy Robert Fico rendkívüli sajtótájékoztatót tart – mondta a Most-Híd elnöke a párt sajtótájékoztatóján.

Bugár szerint most az SNS-nek kell lépnie. „Várjuk, hogyan fog reagálni az SNS. A megoldás az ő kezükben van” – mondta a pártelnök. Ficóhoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy Plavčan hétfői sajtótájékoztatója hasznos volt, de nem oszlatott el minden kétséget az uniós támogatások elosztásával kapcsolatban felmerült korrupciógyanú kapcsán. „Igyekeztünk rábírni a koalíciós partnereinket ésszerű döntések meghozatalára – mondta Bugár. Hozzátette: “sajnáljuk, hogy a koalíciós megbeszélések során nem sikerült olyan megoldást találni, amely minden partnernek megfelelt volna.”

A Most-Híd szerint az előrehozott választások továbbra sem jelentenek megoldást. „A kormány felelőssége a kormányprogram teljesítése. A Híd azért lépett a kormányba, hogy teljesítse a választóknak tett ígéreteit – állítja a Most-Híd elnöke. Leszögezte: “Soha nem járulok hozzá ahhoz, hogy előrehozott választások legyenek.”

MKP: Megroppant a kormány, ideje a döntést a választók kezébe adni

“Robert Fico több hetes késlekedés után ma visszahívta a korrupciós botrányba keveredett Peter Plavčant. Ezzel a kormány sorsát Danko kezébe adta.

A Smer–SNS–Most-Híd koalíció rákfenéje az országot sújtó intézményesített korrupció. A legfontosabb kérdésekben a mögöttük álló pénzemberek döntenek, ezért a jelenlegi szlovák kormány léte vagy nem léte is most egyedül tőlük függ.

A harmadik Fico-kormány megalakulása óta próbálja egyedüli megoldásként láttatni magát, újabban pedig Európával próbálja igazolni a folytatás szükségességét. Az elmúlt napok politikai színháza után, mára bebizonyosodott: a kormány ingatag és képtelen tovább ellátni feladatát. Egy labilis kormány sem Európában, sem idehaza nem tudja képviselni az ország érdekeit.

Ideje a döntést a választók kezébe adni, ők képesek kibúvók nélkül, felelősséggel dönteni” – írja sajtóközleményében a Magyar Közösség Pártja.

Menyhárt József: Ez káosz és szabadrablás!

“Több hetes tétlenség után Fico visszahívta Plavčant – ám sejtjük, hogy mindez nem változtat semmin. Higgyük el, hogy egy másik SNS-es miniszter kevesebbet fog lopni? A Smer és a Híd felelőssége, hogy a tárcát elvegye Dankóéktól.

A túlélésért küzdő koalíció szerint nincs alternatívájuk: pedig az egyedüli alternatíva egy új kormány! Először azt mondták, a stabilitást jelentik. Egyenes adásban látjuk: nem igaz! Azt is mondták, a szélsőségesek elleni gátat alkotják. Tudjuk, nem igaz: a Kotleba-párt azóta is nő. Most azt mondják: az ország uniós jövője miatt van rájuk szükség. Van, aki még elhiszi ezt?

Az egyedüli dolog, amiben Fico, Danko és Bugár egyetért: a hatalomhoz való ragaszkodás. Aminek valóban van „uniós” magyarázata: az utolsó, 19 milliárd eurónyi uniós pénzt 2020-ig lehet szétlopni. Ez stabilitás? Ez a gát? Ez a jövő? Ez káosz és szabadrablás!” – írta facebook oldalán Menyhárt József, az MKP elnöke.

(Webnoviny.sk/TASR/Ta3/most-hid.sk, mkp.sk/Felvidék.ma)