Az internet korának hajnalán jártam középiskolába Párkányba, így tisztán emlékszem azokra az időkre, amikor csak az iskola közös informatikai termében interneteztünk, és telefonjainkon is éppen csak ismerkedtünk a színes kijelzővel és a polifónikus csengőhangokkal.
Épp ez utóbbi tette lehetővé, hogy a készülék immár hangot is képes volt lejátszani, így a snakezésen (kígyós játék) kívül bugyutaságok felvételével és azok küldözgetésével szórakoztattuk magunkat. Így terjedt el futótűzként akkoriban a Csücskék nevű produkció, melyben egy rövid, alig háromperces történet elevenedett meg hang formában. A produkció óriási sikert aratott, akkoriban Párkányban szinte mindenki ezen szórakozott.
A sikere egyrészt forradalmiságának, másrészt eredetiségének tudható be, ugyanis eseti szociolingvisztikai tanulmánynak is beillene, olyan hűen mutatja be a Garam menti dialektus ékességeit, bár alapötletként készítőik elsősorban a cigány beszédmódot szánták kipellengérezni.
Olyan gyöngyszemeket köszönhetünk a „műnek”, melyek mára szállóigékké váltak a környéken, de hírük távolabb is eljutott. „Se píz nálam, se cigaretta”, „vagy diszkó, vagy haljak meg”, „mi gyün már, FBI gyün dopicsi?”, mibe mísz? Tyeplákiba! Ez az én barátom!” stb.
Ezen felbuzdulva készítették el hamarosan a második részt is, ugyanannak a két főszereplőnek a hangjával, mindössze annyi újítással, hogy immár képet is társítottak hozzá. Történetesen a Harcosok klubja című film egy kocsmajelenetét szinkronizálták alá. Akkoriban az ilyesmi igencsak népszerű hülyéskedésnek számított, gondolhatunk csak a Narancs és Dugó, Dallas vagy Tom és Jerry paródiákra. Ebben is erős szókapcsolatok születtek: „fizetem a sörödet. Nem vagyok rászorúva.”, „jó volt, csak büdös”, „semmi te, nem adott”, „jóvan má Brad Pitt”, „apropó rák, cigiző még?” stb.
Aztán sokéves kihagyás következett, és szinte már el is felejtettük a történetet, amikor egy beharangozóra lettem figyelmes a YouTube-on, amiben új részek megjelenését ígérték. Rögvest nosztalgikus hangulat lett rajtam úrrá. Gondoltam, a technika fejlődésével hasonló stílusban, hasonló remekműveket alkotnak majd ismételten. És nem is kellett csalódnom, ugyanis a stílust megtartva igencsak emeltek a színvonalon. és egy igazi szuperprodukció került vászonra (monitorra), műfaját tekintve az Éjjel nappal Budapest és társai mintájára, valóságshow formájában.
A havonta megjelenő részekben két párkányi és egy esztergomi fiatalember hétköznapi kalandjaiba nyerünk betekintést igényes kivitelezéssel, bár helyenként észrevehető, hogy a felvételek telefonnal készülnek. Ország Krisztián, Letrich Richárd és Szente Balázs „csücskül” a kamerák kereszttüzében a maga szerencsétlen, ugyanakkor szerethető stílusában. Az igazi reality show receptje szerint a jelenetek közé narrációs beszélgetések vannak bevágva, amelyekben olykor kulisszatitkokat is elárulnak a szereplők.
A történetek bár nem túl cselekményesek, és a színészi előadásmódokon is lenne mit javítani helyenként, de igazából nem is ezen van a hangsúly. Sokkal inkább a hamisítatlan párkányi és felvidéki életérzést hivatott átadni, ahogy élünk, beszélünk errefelé. Egy nyelvésznél bizonyosan kiverné a biztosítékot, hiszen a beszéd számtalan szlovakizmussal és magyartalansággal van tele, a tényen viszont aligha változtat, hogy mindez a valóság tükröződése, paródiája. A kettő viszont sokszor nem is tér el nagyon egymástól. Szociológiai és szociolingvisztikai szemmel nézve pedig kimondottan érdekes és szórakoztató.
A hamisítatlan produkciók közepette pedig egy trailer is megbújik, amiben a témából készült egész estét betöltő filmet harangozzák be.
Mindenesetre jó, hogy immár ilyenünk is van. Folytassák, csücskék!
