Átadásra készen (Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma)

Idén tizenötödik alkalommal került megrendezésre Dunaszerdahelyen a tanítónap, melynek alkalmából a város vezetősége köszönetet mond a helyi iskolák, óvodák pedagógusainak áldozatos munkájáért.

A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban megtartott eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, aki elmondta, hogy ez a nap alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak a pedagógusoknak, akik gyermekeinket fáradhatatlanul oktatják, nevelik. „Hálásak vagyunk azért, hogy nemcsak a tananyagot tanítják meg gyermekeinkkel, hanem az érzékeny gyermeklelkekre is odafigyelnek” – mondta, majd a következő Nagy László idézettel fejezte be ünnepi beszédét: „Élen állsz és messze látszol, sose feledd: példa vagy.” A továbbiakban a diákok nevében Hajas Viktória, Dunaszerdahely város diákpolgármestere mondott néhány gondolatot.

A beszédek elhangzását követően kezdetét vette a hivatalos díjátadó. Az idei elismeréseket dr. Hájos Zoltán polgármester, dr. Horváth Zoltán és A. Szabó László alpolgármesterek, valamint Hajas Viktória diákpolgármester adták át.

A díjátadó után kultúrműsorral kedveskedtek a megjelent pedagógusoknak. Először Új Samuel, a Smetana ligeti alapiskola 8. osztályos tanulója lépett színpadra, aki Alvaro Soler Sofia című dalát adta elő hegedűn. Ezt követően a Művészeti Alapiskola kitüntetett pedagógusának, Horváth Tímeának a diákjait, Klimek Lillát és Horváth Dórát láthattuk a színpadon, akik táncduettet adtak elő SIA „Chandelier” című dalára. Kovács Alma Virág, Dobai Karina és Orbán Zsuzsanna Beyonce Single Ladies című dalára mutattak be egy tánctrió variációt. A díjátadó gálát a For You acapella énekegyüttes zárta, akik egy fergeteges hangulatú záróakkorddal fokozták az ünnepi hangulatot.

Hájos Zoltán átadja a díjat (Fotó: Sziklai Krisztina/Felvidék.ma)

A 2018-ban kitüntetett pedagógusok névsora a következő:

Szabó Gyula Alapiskola:
Mgr. Fülöpi Emőke, PaedDr. Kiss Anasztázia, Borbély Rozália

Vámbéry Ármin Alapiskola:
Mgr. Bánki Melinda, Mgr. Oravecz Hedvig, Mgr. Papp Szilvia

Kodály Zoltán Alapiskola:
Mgr. Patassy Silvia, Ing. Sankó Eleonóra

Jilemnický utcai Alapiskola:
Mgr. Etela Lukovická, Mgr. Ingrid Macáková, Mgr. Zuzana Milanová Barciová

Smetana ligeti Alapiskola:
Ing. Bothová Gabriela

Művészeti Alapiskola:
Zuzana Ráczová, DiS.art., Tímea Horváthová, DiS.art.

Szabadidőközpont:
Mgr. Stella Pelech Píverová, Mgr. Takács István

Rózsaligeti óvoda:
Csiba Erika

Jesensky utcai óvoda:
Siposová Soňa

Komensky utcai óvoda:
Merva Mónika

Dunaszerdahely Város Önkormányzata Comenius-emlékéremmel jutalmazta azokat a pedagógusokat, akik búcsút vettek az aktív pedagógusi pályától:

Haramia Irén (Szabó Gyula Alapiskola)
Dorák Erzsébet (Halpiac téri óvoda)
Kysela Márta (Szlovák nemzeti felkelés téri óvoda)

A rendezvényről még több képet ide kattintva láthatnak.