Gajdács Mónika, Filip Mónika és Csáky Csongor (Fotó: Filip Mónika, facebook)

Szerdán a Rákóczi Szövetség elnöke a szlovák oktatási minisztériumban tárgyalt. A július 15-ei megbeszélésen Csáky Csongor elnök Filip Mónika államtitkárral, valamint Gajdács Mónika megbízott főosztályvezetővel egyeztették terveiket és tapasztalatokat cseréltek. Bizonyos tekintetben történelmi kapcsolatfelvétel volt a baráti beszélgetés a szövetség és a minisztérium között.

„A megbeszélés baráti hangulatban zajlott. Telefonon ugyan már felvettük a kapcsolatot, ám a tegnapi nap folyamán az első személyes találkozóra is sor került” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Filip Mónika államtitkár.  Mint jelezte, a főbb témakörök között Csáky Csongor bemutatta a Rákóczi Szövetség munkáját. Az államtitkár ezzel kapcsolatban kifejtette:

nagyra becsüli és pozitívan értékeli a szövetségnek a szlovákiai magyar iskoláknak és a szülőknek nyújtott támogatását.

Mint elmondta, a továbbiakban szó esett a felvidéki magyar iskolahálózatról. A szövetség évek óta foglalkozik az itteni magyar tanintézményekkel, így nagyon jó áttekintésük van a helyzetről – vélekedett az államtitkár.

Felmerült közöttük a szlovák nyelv oktatásának kérdése is.

Mindkét fél egyetértett abban, hogy erősíteni kell a szlovák nyelv oktatását a magyar iskolákban, hiszen ez is húzóerő lehet a magyar iskolaválasztás tekintetében.

Mint kiemelte: a szlovák nyelv oktatásának megváltoztatása a kormányprogramban is szerepel.

Terítékre került még az iskolahálózat optimalizációja. Mint kifejtették, ez csakis átgondolt formában valósulhat meg, hathatós vizsgálatokat követően. Filip Mónika ezzel kapcsolatban tájékoztatta Csáky Csongort arról, hogy az oktatási minisztérium államtitkársága átfogó elemzést készít az iskolahálózatról. Jelenleg a szakemberekből álló csapat kialakításán dolgoznak.

A Rákóczi Szövetség eddig nem tartott fenn szorosabb kapcsolatot a szlovák oktatási minisztériummal. Ennek értelmében a szerdai találkozó egy szorosabb együttműködés, információcsere alapjául szolgált.

„Fontosnak tartom a kapcsolatot a Rákóczi Szövetséggel, hiszen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett ez a szervezet is támogatja az itteni magyar iskolákat. Az ilyen együttműködés a tapasztalat- és az információcsere szempontjából is nagy jelentőségű” – hangsúlyozta.

A baráti beszélgetésre az oktatási minisztériumban került sor (Fotó: Filip Mónika, Facebook)

Alig két hete befejeződött a tanév, ám a szaktárcánál folytatódik a munka. Jelenleg az átfogó iskolahálózat elemzésének előkészítésén dolgoznak.

A szlováknyelv-oktatás módszertanának megváltoztatása az államtitkárság prioritásai között szerepel. Ennek érdekében a Nemzetiségi Oktatásért és Inklúzióért Felelős Főosztály munkacsoportot hozott létre, mely előkészíti a módszertan módosítását. Emellett folyamatban van a főosztály átszervezése, mely egy önálló nemzetiségi főosztály létrehozására irányul. Mindehhez szükséges az emberi erőforrások megerősítése is.