Alena Zsuzsová (Fotó: SME - Jozef Jakubčo)

Alena Zs., aki ellen a volt ógyallai polgármester, Basternák László meggyilkolása ügyében emeltek vádat, tagadja a bűnösségét. Kijelentette: a vádnak nincs semmilyen igazságalapja. A vádlott kedden mondta el a záróbeszédét a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) előtt. A bíróság az ítélethirdetést december 4-ére napolta el.

Alena Zs. szerint A. Zoltán félrevezető tanúvallomása alapján emeltek vádat ellene. Utóbbit Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében ítélték el.

Alena Zs. a záróbeszédében kétségbe vonta A. Zoltán tanú állításait, szerinte a vallomása tele van ellentmondásokkal és hazugságokkal.

Cáfolta, hogy ő rendelte volna meg Basternák László meggyilkolását. Elutasította azt is, hogy a polgármestert politikai indíttatásból gyilkolták volna meg.

Emlékeztetett, hogy a gyilkosság egy hónappal a 2010-es parlamenti választások után történt.

Alena Zs. más tanúk szavahihetőségét is kétségbe vonta. Hamis tanúzással vádolta meg többek között Roman O. vádlott feleségét és Štefan Kaluzt is, akit Basternák meggyilkolása ügyében 25 évre ítéltek.

A vádlott szerint a tanúk saját büntetlenségük biztosítása végett azt vallották, amit a rendőrök hallani akartak. A záróbeszédében elismételte:

nem követte el a szóban forgó bűncselekményt, és nem volt indítéka a gyilkosságra.

Hozzátette: az egyik tanúnak, Mikuláš Grófnak volt indítéka, és rendelkezett a gyilkossághoz szükséges anyagiakkal is. Ennek az egésznek az az alapja, hogy Andruskó vallomást tett, mert kedvezményeket akart. A Kuciak-ügy kapcsán ez már bizonyítást nyert” – jelentette ki Štefan Neszméry, Alena Zs. ügyvédje. Roman O. vádlott a záróbeszédében a felmentését kérte a háromtagú bírói tanácstól. Kétségbe vonta a saját felesége állításait is, aki szerinte meg akart szabadulni tőle, ezért hazudott a nyomozóknak. Vladimír M. is tagadta a bűnösségét. A három vádlott közül egyedül ő élt az utolsó szó jogával. Ártatlannak vallotta magát, és a felmentését kérte a bíróságtól.

A néhai ógyallai polgármester meggyilkolása ügyében Alena Zs. mellett Roman O., az állítólagos megrendelő és Vladimír M. ellen is vádat emeltek. A Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze hétfőn (november 30.) 25 év börtönbüntetést kért a Basternák-gyilkosság vádlottjaira. Az ügyész javaslatában a legszigorúbb végrehajtási fokozatú büntetés-végrehajtási intézet szerepel.