Spengler száz éve megjelentetett művének nemcsak parafrázisaként írom ezeket a sorokat, mert ez a kontinens kárvallotja a Nyugat alkonyának, mely a múltban, különösen a XIX. században a világcivilizáció központjává tette Európát. Köszönhetően mindezt – számtalan háborút és forradalmat túlélve – zsidó-keresztyén fundamentumainak és klasszikus (görög-római) hagyományainak.
Most, amikor ezen szellemi-spirituális alapok porlasztásán munkálkodó erők már a teremtés biológiai adottságait is relativizálják, szemünk előtt porlik szét civilizációnk, társadalmunk.
Mindezt szükséges mélyebben megvizsgálnunk, mivel ezen folyamatok megértése csak ily módon lehetséges. Mit is tartunk mi civilizációnak? A német idealista filozófus, Oswald Spengler interpretációja segít az eligazodásban: kultúrák, kultúrkörök születnek, majd elenyésznek. Újak követik őket ebben a körforgásban.
A tudományos szociológiai antropológia azt tanítja, hogy kultúra csak vallásos hitből születik.
Itt nemcsak a tételes vallásokat kell érteni, hanem minden politikai hiedelmet is. A civilizáció a kultúra öregkora felé mutató életkori fázisa. Már igazi, önálló értékek nem születnek, minden csak reprodukálódik. Tehát a civilizáció a kultúrának már csak a múmiája. Ilyenkor a társadalmat átjárja a két passzív ősérzelem: a félelem és az önzés.
A félelem például a kiterjedt biztonságkeresés atyja
Vegyük csak a kiszélesített társadalombiztosítási igyekezetet, a kereskedelmi biztosítások egész körét. Az önzés az anyagi érdeklődés elhatalmasodása, s ennek rokona a napi politika állandó témája, a korrupciótól kezdve egészen az olthatatlan meggazdagodási vágyig.
Korunk így lesz lassan a mérhetetlen színvonalhanyatlás mementója.
Az eltömegesedés, globalizált és uniformalizált világának lesújtó képét tárja elénk José Ortega y Gasset spanyol filozófus, író, az egzisztencializmus egyik kiemelkedő képviselője a múlt század harmincas éveinek folyamán írott művében. A „Tömegek lázadása” című írásában ezt írja:
„Korunknak az a jellemzője, hogy a közönséges lélek nemcsak tudatában van közönségességének, hanem van mersze, hogy jogot követeljen a közönségességnek, és mindenütt azt érvényesíti.”
Az így lezüllött egyén és társadalom már valójában csak életben maradt öngyilkos!
Nincs tehát csodálkoznivalónk a jelenlegi folyamatokon, melyekkel napi szinten egyre gyakrabban találkozunk. A kiüresedett, hitehagyott
nyugati civilizáció csúcsokat dönt az önfeladás felvállalt és dogmatikus baloldali erőszakosság által diktált önmegsemmisítésben.
Ennyit bevezetőként, mivel csak néhány gyakorlati példán szeretném bemutatni napjaink Európájának kórismérveit.
Ahogyan a muszlim tömegek, régi és új bevándorlók, valamint ellenőrizetlen elözönlők viszonyában megfogalmazott és praktizált magatartásformák, társadalmi és politikai viszonyulások nélkülöznek minden racionális és gyakorlati megközelítést, úgy tornyosul az végzetesen megsemmisítő teherként közeljövőnk számára. Ez az átfogó politikai és társadalmi tehetetlenség bizonyítéka, a célirányos betelepítés praktikáin túlmenően.
Az iszlámkutatás több évszázados eredményeit meghazudtolva, alapvető tényeket hagynak figyelmen kívül: teszik ezt félreértelmezett tolerancia, vallási türelem nevében, valamint a politikai baloldal dogmává tett behódolásának engedve.
Nem akarják meglátni az iszlám két arcát: a vallásét és a politikai iszlámét. Idézzük csak Khomeini imám, az iráni síita vallási vezető: „Az iszlám vagy politika, vagy nincs is!” Tehát az a szekularizációval egyáltalán nem illeszthető össze.
Már ott tartunk, hogy akkor is megadja a nyugati társadalom magát, amikor azt a muszlimok nem is igénylik, sőt mi több, a saría alapján nem is kell még kikövetelniük.
Európa a tolerancia nevében szállást készít az intoleranciának.
A teljesség igénye nélkül két dologra szükséges rávilágítani, hogy gyakorlati módon szemléltessük a helyzetet.
Az iszlámot missziói küldetéstudat vezérli, ez a dzsihád mozgató energiája. Számukra a meghódított terület, ahol a saría már uralkodik. Ezen túl minden egyéb hadműveleti terület „dar al harb”, ahol még az nem győzött. A saría Allah törvénye, tehát tökéletes, egyetemes és teljes.
Vessük össze a kommunista világsémával:
ahol a kommunizmus már győzött, az keményen szemben állt az imperializmus legyőzendő világával, ahol a tőke és a munka vívta élet-halál harcát, vagy ha úgy tetszik a maga „dzsihádját.”
Nos Európa még a „dar al harb”, tehát az igaz hit uralomra juttatásának földje, ahol még a saría nincs érvényben, s a hitetleneknek (káfiroknak) nem kell az iszlám megkövetelt elvárásaihoz alkalmazkodniok.
Itt az iszlám jog két alapelvvel is rendelkezik a muszlimok számára, akik nem tudják gyakorolni a tiszta iszlám megkövetelte orthopraxist.
Az első a tajszir, könnyítés elve a Korán 4. szúrájának 28. verse alapján: „Allah könnyíteni akar rajtatok – hiszen az ember gyengének teremtetett”. Az ilyen feltételek mellett, amikor pl. nem érintkezhetnek disznóhússal, s nem imádkozhatnak, akkor a könnyítés elve felmenti őket.
Már el is érkeztünk a másik alapelvhez, ez a darura – a szükségesség elve, mely lényegesen bővebb a megelőzőnél. Ez engedélyezetté teszi a tiltott dolgokat, amikor a szükség megköveteli. Például, ha nincs „hellál” étel, ami engedélyezett, a muszlim mindent megehet. Ha pedig olyan helyen van, ahol nem tud imádkozni, akkor az elhalasztható, bármikor pótolható.
Fel tudnánk sorolni, hogy nyugaton hány helyen még ezt sem tudatosítják, s a muszlimok érzékenységére hivatkozva mindenben alkalmazkodik a hazai többség. Ez nem egyszerű rábólintás, hanem egyenes behódolás.
Pedig az erre irányuló követelés elutasítása esetén sem sérül a vallásuk. Számos helyen már nem szolgálnak fel disznóhúsból készült ételeket az iskolai és munkahelyi étkezdékben…
Amennyiben enged az oktatásügy az iskolai vallásgyakorlás imát érintő ügyében, akkor
az nem a vallási toleranciát jelentené, hanem a politikai iszlám offenzívájának elősegítését.
Ugyanis ebben az esetben az iskolai helységeket kell átalakítani, lábmosáshoz a vízvezetékrendszert át kell szerkeszteni. Szüneteltetni kell az oktatást a napi többszöri imaidő idején, s akkor már a testnevelési órák viselete is átalakításra kerül az iszlám vallásjog alapján.
Ehet-e majd például a többi diák nyilvánosan a ramadán idején? Lehet-e vizsgáztatni a böjti hónap folyamán a legyengült muszlin diákokat?
Az esélyegyenlőség parancsa szerint, ugye nem… A saría uralomra jutását az ilyen fokozatosság esetén már semmi sem fogja megakadályozni! Hosszasan folytathatnánk a gazdasági élet számos vonatkozásában is, de ez egy újabb írás témája lenne.
A Nyugat már eljutott a napszálltáig, Európa felett bukik le a nap, s már rövidesen felkél a hold, a „félhold”!
(Erdélyi János/Felvidék.ma)
