Kép: TASR

Hétfőtől lazítanak az intézkedéseken, megnyílnak a boltok és állatkertek, látogathatóak lesznek a szentmisék is – írja a TASR. 

Minden szolgáltató nyitva lehet, viszont minden 15 négyzetméteren egy fő tartózkodhat. A negatív covid-teszt továbbra is kötelező lesz. Immár kilátogathatunk a természetbe is.

A templomok megnyitásának szintén feltétele, hogy 15 négyzetméterre csak egy fő juthat, ahogy az idelátogatáshoz szintén negatív teszt kell majd. A botanikus kertek és múzeumok szintén megnyílnak.

Emellett a könyvtárak is nyithatnak, itt viszont hat főben maximalizálták a jelenlévők számát. Zöld utat kaptak a szállodák és panziók, hétfőtől vendéglátás (étterem) nélkül működhetnek, egy szobában pedig csak két felnőtt tartózkodhat, ők is azonos háztartásból. Lehetővé teszik a sportokat hat főig, azonban itt is érvényes, hogy negatív teszttel kell rendelkezniük a résztvevőknek.

Mindezt Igor Matovič pénzügyminiszter jelentette be, aki hozzátette, ha nem vigyázunk, ugyanott fogunk tartani, mint hónapokkal ezelőtt. Bővebb tájékoztatás elérhető az Egészségügyi Minisztérium honlapján.

(lb/tasr/felvidék.ma)