Fotó: T. Bíró Magda

A trianoni évfordulóval kapcsolatban sok szép, megható és elgondolkoztató rendezvényt láthattak a budapestiek az elmúlt két évben. Dráfi Mátyás „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!” című összeállítása, amely a Rákóczi Szövetség zuglói szervezete meghívására a Zuglói Örmény Önkormányzat Thököly úti székházában került színre a múlt héten, mégis maradandó és kiemelkedő élményt nyújtott.

A rendező-előadóművésznek sikerült a tragikus döntés körülményeinek körvonalazásába úgy beleágyazni az elszakított területek költőitől a legjobb verseket, megzenésítéseket, sőt esszérészleteket is, hogy okos egyensúly maradjon a fájdalmas igazságok kimondása és a pozitív előrenézés, a szomorú helyzet bátor felvállalása között. Vázlatosan szembesültünk tehát a mellbevágóan igazságtalan tényekkel, azok fájdalmas következményeivel, a bátor felvállalással és a leküzdés útjaival – mindezt szépséges lírába öltöztetve és gyönyörű zenei betétekkel harmonikus egységbe fogva. A hallgatóságnak Trianon kapcsán most igazi művészi élményben volt része.

A sikerhez nagyban hozzájárult Dráfi Mátyás kellemes orgánuma, jó vers- és szövegértelmezése, valamint Zsákovics László modern hangszerelésű, részben saját maga, részben Sebő és a Sebő-generáció által komponált, modern zenei betétei, melyeket a művész meggyőző erővel adott elő.

Az előadást a szerzőpáros – az értelem és az érzelmek frontján egyaránt közelítve – fiatalok számára állította össze.

(T. Bíró Magda/Felvidék.ma)