Fotó: postoj.sk

Továbbra is érvényes a koalíciós szerződés – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke a Za ľudí hat képviselőjének távozását követően, akik az SaS-frakciójában folytatják parlamenti tevékenységüket.

„A koalíciós szerződés mindenre választ ad, a miniszteri posztok elosztására vonatkozó kérdésekre is” – mondta Matovič, hozzátéve, meggyőződése szerint az egyezségek továbbra is érvényesek, „nem csak akkor számítanak, amikor ez nekünk megfelel, akkor is, amikor nem az elképzeléseink szerint változik a helyzet”. „Nem azért kötöttük a koalíciós szerződést, hogy módosítgassuk, amikor az egyik partnernek már nem felel meg” – hangsúlyozta Matovič.

Szerinte aki módosítani akarja a szerződést, az a kormányt igyekszik megbuktatni.

Az OĽANO mozgalom közleményében leszögezte, hogy a koalíciós szerződés érvényes, és minden világosan le van írva benne. „Ha egy koalíciós partner módosítani akarja a koalíciós szerződést, ezt a megfelelő helyen kell kérnie – a koalíciós tanácsnál” – mondta a TASR-nek Peter Dojčan, a mozgalom médiacsapatának munkatársa.

Hat képviselő kilépett a Za ľudíból

Az OĽANO fenn akarja tartani a jelenlegi kormánykoalíciót. Arra a kérdésre nem válaszolt Matovič, hogy szeretné-e, ha Veronika Remišová (Za ľudí) ebben a helyzetben visszatérne az OĽANO-ba, röviden annyit mondott, hogy

Remišová hivatalosan ki sem lépett az OĽANO-ból. „Eltévedt. Egyszer csak máshol találta magát, de lehet, hogy valamikor visszatér” – mondta.

A Za ľudí Mária Kolíkovát támogató parlamenti képviselői szerdán átléptek az SaS-be. A Za ľudí parlamenti frakciója ezzel megszűnik, mivel nincs elegendő képviselője a további működéshez.

(TASR)