A Szövetség Nőtagozatának elnöksége (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Megtartotta első közgyűlését a Szövetség Nőtagozata. Március 17-én a Szövetség pártban aktívan politizáló nők Pozsonyban üléseztek, megválasztották a tagozat elnökségét, akik saját soraikból megválasztották Gergely Papp Adriannát elnöknek, Bauer Ildikót és Sárközy Irént alelnöknek.

A Szövetség platformjaiban politizáló nők még tavaly novemberben egyeztek meg abban, hogy a párton belül nőtagozatot hoznak létre, ezzel segítve a Szövetség munkáját.

Az ülés elején Forró Krisztián, a Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte:

akkor lesz erős a Szövetség, ha az országos szint után helyi és regionális szinten is megalakul a Szövetség, ennek a folyamatnak egyik fontos része a Nőtagozat megalakulása is.

Bauer Edit (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A közgyűlést köszöntötte Bauer Edit volt Európai Parlamenti képviselő, a Femine Fortis alapító elnöke. Kiemelte: a nők szerepe a politikában indokolt, hiszen más nézőpontból közelítik meg a problémákat. Sokáig hitte, hogy a kisebbségi politikában a férfiak empatikusabbak, de sajnos nem ez a tapasztalata. Ki kell építeni a bizalmat, mivel Bauer Edit azt tapasztalja, hogy ennek híján vagyunk.

Bíró Rozália, az RMDSZ Nőtagozatának elnöke is köszöntötte a politizáló nőket. Elmondta, sajnos még mindig sokan úgy vélik, hogy a politika férfiaknak való műfaj. Mára elérték, hogy az RMDSZ-en belül jelentős költségvetési tételt kapnak, a mai napig sokan gondolják, hogy a férfiak húzzák a szekeret és a nők a mosolygó arcok a pártban. A 2014-es megalakulás óta már elérték, hogy sokkal több a női polgármester és alpolgármester, mint korábban volt.

Bíró Rozália (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Doris Pack, az Európai Néppárt nőtagozatának elnöke üdvözletét is átadta Bíró Rozália. Az üzenet az volt, amit az RMDSZ Nőtagozatának alakuló ülésén is mondott: annyi lesz a tiétek, amennyit el tudtok venni. De ezt békésen kell tenni.

Juhász Hajnalka, a KDNP nőtagozatának vezetője online kapcsolódott be a kongresszusba, kiemelte, hogy az első képviselőnő Európában 1920-ban Magyarországon volt, Slachta Margit, akit sajnos minden diktatúra üldözött, pedig azt mondták róla, hogy ő az egyetlen férfi a parlamentben.

Juhász Hajnalka szerint a Kárpát-medencében szükség van az összefogásra, és ezt a nőkön keresztül lehet elérni.

Margaret Thatcher gondolatát idézte, aki szerint, ha azt akarjuk, hogy valamiről beszéljenek, bízzuk a férfiakra, ha azt, hogy megoldódjon, bízzuk a nőkre.

A résztvevők egy csoportja (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Bocskor Andrea kárpátaljai származású Fidesz-KDNP-s EP képviselő is online kapcsolódott be az ülésbe. Köszönetet mondott a Kárpát-medencei magyarságnak a segítségért, ám sajnálatos módon Európa még érdemben nem segített Ukrajnának, segélyek szintjén szem – mondta a képviselő. Bocskor Andrea szerint mindenkinek megvan a szerepe, a férfiaknak és a nőknek is, de ezt mindenkinek el kell fogadnia. Kiemelte, amikor Novák Katalint megválasztották, beszédében azt mondta: a nők a békét akarják megnyerni, nem a háborút, Bocskor Andrea úgy véli, a nők ennek szellemében politizálnak.

A köszöntők után a jelenlévő tagok elfogadták a tagozat szervezési-működési szabályzatát, melynek köszönhetően a Nőtagozat nevet fogadták el a küldöttek, majd megválasztották az elnökséget. Az elnökség tíztagú, a szabályzat szerint 5 tagot az MKP, 3-at a Most-Híd, 2-t az Összefogás-platform jelölt. Az elnökség tagjai: Gergely Papp Adrianna, Szvorák Zsuzsa, Bögi Pathó Melinda, Szűcs Zsuzsa, Fallanga Wurster Olívia, Sárközy Irén, Vitkó Andrea, Pásztor Rita, Bauer Ildikó és Voda Zsófia.

Gergely Papp Adrianna (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Az elnökség megválasztotta saját soraiból Gergely Papp Adriannát elnöknek, Bauer Ildikót és Sárközy Irént pedig alelnöknek. A Nőtagozat határozatba foglalta, hogy a Kárpátalját sújtó háború elől menekülőknek segítséget nyújt.

Az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzott, a tagozat célja a nők bevonása a közéletbe. Szeretnének minél több nőszervezettel együttműködni, annak érdekében, hogy a családokat és a nőket érintő problémákra megoldást találjanak.

(NT/Felvidék.ma)