Fotó: SlovakWoman.sk

Az ország és a polgárok érdeke, hogy a kormánykoalíció és főleg az OĽaNO mielőbb véget vessen ennek az agóniának. Ezt Michal Šimečka, az Európai Parlament alelnöke és a parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia párt elnöke közölte a koalíció jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Szerinte az lenne az ideális, ha Igor Matovič pénzügyminiszter, az OĽaNO vezetője most rögtön lemondana.

„Az emberek attól tartanak, hogy nem lesz mit enniük, és nem lesz miből fűteniük, a határainkon háború tombol, a kormány pedig lebénult.

Megoldások helyett ultimátumokat küldözget, és vég nélkül veszekszik. Minden nappal, amikor ezt kell néznünk, az ország egyre mélyebb válságba süllyed.

Ezenkívül egyre közelebb kerül Robert Ficóhoz és a fasisztákhoz” – jegyezte meg Šimečka a közösségi oldalán.

A kormányválság több hete húzódik, az SaS Igor Matovič OĽaNO-elnök távozását követeli, az OĽaNO ezt elutasítja. Az SaS-es miniszterek beharangozott lemondásának napján az OĽaNO javaslatcsomaggal érkezett a kormányülésre, bejelentése szerint ha az SaS elfogadja azt, Matovič távozik. Az SaS kész tárgyalni a javaslatokról, de csak Matovič lemondása után – jelentette be Sulík, és azt is közölte, hogy ő már benyújtotta a lemondását.

(TASR/Felvidék.ma)