Fotó: TASR

A keddi nyilatkozatok ellenére a volt kormánypártok valójában nem akarják, hogy előrehozott választás legyen – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer-SD elnöke. A választás kihirdetésére szerinte az egyetlen reális megoldás továbbra is a népszavazás.

„Mivel jól ismerjük ennek a szétvert kormánynak a tagjait, azt is tudjuk, hogy nem lesz semmiféle alkotmánymódosítás, ami lehetővé tenné az előrehozott választást” – mondta Fico.

Valószínűbbnek nevezte, hogy a kormány inkább az államfőnek adja át a hatalmat, elképzelhető egy hivatalnokkormány kinevezése és a „káosz konzerválása” egészen a rendes választásig.

Az előrehozott választáshoz vezető egyetlen reális út szerinte a szombati (január 21.) népszavazás.

„A keddi bejelentések után óriásira nőtt a népszavazás jelentősége” – hangsúlyozta Fico. Ezért azt várja a kormánypártoktól, hogy ha komolyan előrehozott választást akarnak, akkor a referendumon való részvételre szólítják fel a lakosságot. Fico ugyanerre szólította fel az államfőt is.

A Smer-SD elnöke megismételte, hogy az előrehozott választást júniusig meg kell tartani. Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő kedden bejelentette,

lezártnak tekinti a 76 fős parlamenti többség létrehozására irányuló erőfeszítéseket, miután az SaS végleg elutasította.

A továbbiakban az előrehozott választásról szóló tárgyalások következnek, Heger őszi időpontot tart reálisnak. Szerdán (január 18.) az OĽaNO-val, a Za ľudíval, a Sme rodinával és az SaS-szel akar az időpontról tárgyalni. A Sme rodina hajlandó támogatni a szeptemberi előrehozott választást is, de továbbra is a júniusi időpontot részesíti előnyben. Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke bejelentette, hogy nem támogatja az előrehozott választást.

(TASR/Felvidék.ma)