Rastislav Káčer (Fotó: tasr)

Rastislav Káčer külügyminiszter kijelentette, senkitől sem fog bocsánatot kérni azért, mert védi a hazája érdekeit, és hozzátette, egy konkrét politika kritikájának szánta azt, amit azzal kapcsolatban mondott, hogy Magyarország esetleges szlovák területre tarthatna igényt. Szerinte ez nem nemzetek közötti konfliktus.

„Külügyminiszterré neveztek ki, és az államfő később engem bízott meg a feladattal. Senkitől sem fogok bocsánatot kérni azért, mert védem a hazám érdekeit. Hogy Szlovákia területi integritását, szuverenitását és szabadságát diplomáciai erőfeszítéseink szent gráljának tartom” – írta Káčer a közösségi hálón.

Hangsúlyozta, hogy nem a magyarokat bírálja. Álláspontja szerint amit mondott, az egy konkrét politika kritikája. „Azé a politikáé, abból az országból, amely az 1990-es évek elején a régió demokráciáért folytatott küzdelem vezetőjéből mára fekete lyuk lett  az európai politikai térképen, és Putyin európai érdekeinek trójai falova” – mondta, és hozzátette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem egyenlő Magyarországgal. „Ezer éve élnek itt együtt a szlovákok és a magyarok, és ez ezután is így lesz. Hiszek a harmóniában” – mondta Káčer.

A Markíza televízió Na telo plus című műsorában Káčer úgy fogalmazott, hogy ha Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország területi igényekkel lépne fel Szlovákiával szemben.

„Ha Vlagyimir Putyin sikeresebb lett volna, és ma már a keleti határainkon lenne, azt hiszem, ma már közvetlenül ilyen követelésekkel szembesülnénk. Sajnos” – válaszolta arra a kérdésre, fenyeget-e a veszélye, hogy Magyarország az elkövetkező években területi követeléseket támasztana Szlovákiával szemben. Káčer szerint téma lehet a magyar követelések lehetősége.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke és Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő bírálta a külügyminiszter kijelentéseit, tettét felelőtlen magatartásnak és szándékos félrevezetésnek minősítették. Felszólították Káčert, hogy kérjen bocsánatot.

(TASR/Felvidék.ma)