A Megbecsültek Társulása szervezésében mutatták be kedden délután a Galántai Városi Művelődési Központ mozitermében a HadArt Társulat Őrületek tornya című vígjátékát.
A magyar anyanyelvű szépkorúaknak szórakozási és utazási lehetőségeket kínáló szervezet idén ősszel színházi estek szervezésével gondoskodik az idősebbek minőségi szabadidejének eltöltéséről. A legközelebbi színházi estre november 25-én kerül sor szintén Galántán, ahová a HadArt Társulat az Orfeummal tér vissza.
Forró Krisztián, a Megbecsültek Társaságának elnöke az előadás előtt köszöntötte a közönséget, akiket arról tájékoztatott, hogy a Galántai járásban is meghirdetik a Digitális idősek elnevezésű, Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztérium (MIRRI) által támogatott projektet, amelynek során a társulás tagjai magyarul tanulhatják meg, sajátíthatják el a számítógépek és az internet használatát. A kurzust sikeresen elvégzők pedig az általuk a képzés során használt táblagépet megkapják ajándékba egy egyéves internetes előfizetéssel – köszönhetően az állami támogatásnak.
Forró Krisztián megjegyezte, az Érsekújvári és a Komáromi járásban már több képzés is eredményesen lezajlott – ezek sikerein felbuzdulva magyar nyelven meghirdetik a Galántai járásban élő, 65 év feletti tagjaiknak is.
A Csallóközben és a Mátyusföldön működő, közel ötezer fős társulat (a tagság ingyenes) rengeteg értékes kulturális program és kirándulás szervezésével igazi közösséget alkot. Mottójuk, hogy élményt és örömet szerezzenek a szépkorúaknak az együttlétben, az élmények közös megélésével.
A Megbecsültek Társasága folyamatosan várja a közösségükhöz tartozni vágyó szépkorúakat, programjaikról pedig rendszeresen hírt adnak a társulás Facebook-oldalán.
Felvidék.ma