A húsvét a keresztény hit legfényesebb ünnepe, amikor a feltámadás örömhírében elcsendesedve szemléljük Krisztus győzelmét a halál felett, és szívünkben újraéled a remény, a megújulás és az örök élet ígérete. Az alábbiakban dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök húsvéti gondolatait adjuk közre, amelyeket a Felvidék.ma olvasói számára fogalmazott meg.
***
Az úgynevezett keresztény világban – bár sokan önként feladják vallási, nemzeti, akár nemi identitásukat is – ugyanúgy, mint a karácsonyt, a húsvétot is megünneplik a maguk módján. Azok is, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a keresztények mit ünnepelnek ilyenkor.
Ahogy karácsonykor a nem hívő emberek is a szeretet, a béke ünnepének élik meg az ünnepnapokat, jobban odafigyelnek a nehezebb sorsú embertársaikra, karitatív programokban vesznek részt, úgy húsvétkor is időt szakítanak a pihenésre, netán családlátogatásra, kirándulásra. Mint karácsonyhoz, úgy húsvéthoz is nagyon sok népszokás kapcsolódik, és mindkettőnek sajátos hangulata van. A hívő ember számára azonban nyilván sokkal többről van szó.
Keresztény családokban, közösségekben gyakran felvetik a kérdést, a kettő közül melyik a nagyobb ünnep. A válasz nem egyforma, amennyiben az ünneplésnek csak a külsőségeit, hangulatát nézzük. A hívő keresztény ember számára azonban, egyértelműen a húsvét a legnagyobb ünnep, minden más ünnep forrása.
Húsvétot, Jézus föltámadásának eseményét az Ő követői, az Egyház kezdettől fogva ünnepelte, mégpedig vasárnap. Akkor is, amikor a nap nem is volt mai értelemben munkaszünet. Sokan talán nem is tudják, hogy a vasárnap éppen azért lett munkaszünet a Római Birodalomban a negyedik században, mert addigra az akkori társadalom nagy része már keresztény volt, és mivel a keresztények minden vasárnap ünnepelték Jézus feltámadását, Konstantin császár 321-ben ünnepnappá nyilvánította a vasárnapot.
A liturgikus naptárban pedig egy évben egyszer – húsvétkor – különleges ünnepélyességgel is ünnepelték és ünneplik a mai napig a keresztények Jézus feltámadását.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Pál apostol egyik levelében azt írja, ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor értelmetlen lenne a hitünk, szánalomra méltóbbak lennénk mindenki másnál. Ezért húsvét, Krisztus feltámadásának ünnepe, hitünk szilárd alapja. Jézus halála után nem valami legendába illő alakként, mint egy happy end egy regényben, jött vissza, hogy bizonyítsa igazát, majd „ágyban, párnák közt” később haljon meg, ő valóban meghalt, keresztre feszítve kivégezték és eltemették, de emberi testével is megmutatta feltámadásával, hogy él, sőt az élet teljességét birtokolja.
Nem erre a földi életre jött vissza, hogy azt folytassa, de tapasztalható módon bizonyította, hogy él, megmutatta magát apostolainak, tanítványainak, akik szinte mindannyian vérük árán is tanúskodtak az Ő föltámadásáról. Az ő tanúságukat fogadták el és adták tovább az évszázadokon át az Egyház közösségében.
Föltámadásával korábbi tetteit, tanítását igazolta, ezért érdemes Vele kapcsolatban lenni, mert mindannyiunk számára megmutatta, hogy az ember életének mi az értelme és van egy végső célja, és hogyan lehet emberhez méltó módon élni.
Őt megváltónknak nevezzük. Nem azért, mert megszüntette az életben az igazságtalanságot, a nyomort, a betegséget, a szenvedést és a halált, ezekben Ő maga is részt vállalt, hanem mert megmutatta, hogyan lehet minden helyzetben emberhez méltó módon élni, és a végső célba jutni.
Ő földi életében utalt arra, hogy a búzaszem, ha nem kerül a földbe, és látszólag nem pusztul el, akkor egymagában marad. De ha látszólag megsemmisül, kikel, szárba szökken, bőséges termést hoz. A vajúdó asszony is fájdalmak között szüli gyermekét, amikor azonban világra hozza, már nem emlékezik a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.
Erőfeszítés nélkül nincs eredmény, áldozat nélkül nincs siker, küzdelem nélkül nincs győzelem. Nagypéntek nélkül nincs húsvétvasárnap. És valóban, húsvét Jézus szenvedésének, halálának és föltámadásának az ünnepe, erről emlékezünk meg minden vasárnap, sőt minden szentmisében is.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Az első időkben Jézus közössége új tagokat csak a húsvéti ünneplés keretében fogadott be, akkor keresztelkedtek meg azok, akik csatlakozni akartak a közösséghez. Erre emlékezve mi is a húsvéti szentmisén megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, kifejezve ezzel szándékunkat, hogy még tudatosabban és elkötelezettebb módon kövessük Krisztust mindennapi életünkben.
Amikor az evangéliumok lapjain a föltámadt Krisztus és apostolai találkozásáról olvasunk, minden egyes alkalommal megfigyelhető, hogy nem kéri számon rajtuk, hogy nem védték meg, semmilyen harag, bosszúvágy nincs benne ellenségeivel szemben, mindig békét, szeretet sugároz, és valamennyi alkalommal küldetést ad a szemtanúknak.
Az idei húsvét nem örömteli állapotban ér bennünket. Értelmetlen háború a szomszédunkban, háború, fegyverek, konfliktus, sebesültek, halottak a világ több pontján is egyszerre, bomlott agyú, önpusztító ideológiák alattomos támadása minden valódi közösség pusztítására, soha nem látott, emberhez méltatlan stílus, mocskolódás, rágalmak a tömegmédiában. És mindez folytatódni fog húsvét után is.
De éppen azt ünnepeljük, hogy a föltámadt Krisztus mindezek fölött már a végső győzelmet birtokolja, és ha közösséget vállalunk vele a küzdelemben, az áldozatvállalásban, a szenvedésben, akkor részesévé válunk az Ő végső győzelmének is.
Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök
BN/Felvidék.ma
