Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kattanj rá!: Ifjúsági Fotó Maraton

július 13 @ 20:14

„Kattanj Rá!- na de mire is? Hát arra, hogy lásd meg a szépet, a jót magad körül, legyél optimista és merj tenni az élhető jelenért. Hiszen mindenki tudja, hogy a csodára nem várni kell, a csodát tenni kell!”

Ezeket a gondolatokat a salgótarjáni diákokból szerveződött Speak Smart csoport tagjai fogalmazták meg. Városi fiatalok, akik azon dolgoznak már több mint fél éve, hogy Tarjánért tegyenek valamit, amitől jobb lesz a benne lakóknak. Persze a világot (még) nem válthatják meg, de ami a kezük ügyébe esik, azt megteszik.

A következő projektjük a Novohrad-Nógrád Geoparkkal együttműködve a „Kattanj rá!” Ifjúsági Fotó Maraton lesz.

A program április 23-án reggel 9.00 órakor kezdődik a Novohad-Nógrád Geopark Eresztvényi Oktató, Kutató és Irányító Központjában, és este 22.30-ig tart. A program keretében profi fotósok fogják segíteni a résztvevőket, hogy megismerjék a fényképezés alapjait, emellett az érdeklődők fotózhatnak madárlesekből is. Délután természetfotózással egybekötött sétát a Salgói várba.

A Novohrad-Nógrád Geopark 64 magyarországi és 28 szlovákiai települést fog össze a világ első, országhatárokon átívelő geoparkjaként. Célja, hogy a földtudományi értékek bemutatására építve, bemutatva a régészeti, néprajzi, kulturális és történelmi értékek kínálatát, a térség gazdasági felemelkedését szolgáló, környezetbarát turizmusra nyújtson lehetőséget.

A szlovák-magyar geopark tagja az Európai és a Globális Geoparkok Hálózatának is.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
július 13, 2025
Időpont:
20:14
Esemény kategória: