Az erdélyi magyar irodalom két világháború közötti egyik legnépszerűbb írója, Nyírő József 120 éve, 1889. július 18-án született. Szülőfalujában, az Udvarhely megyei Székelyzsomborban apja az elemi iskola igazgató-tanítója volt. Nyírő a gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol teológiai doktori oklevelet szerzett, s pappá szentelték. Felszentelése után Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított, a Nagyszebeni Egyházi Tudósító, valamint a Pfarrblätter szerkesztője volt, 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült és Kide molnárjaként dolgozott tovább. Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, s részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is.
1924-ben megjelent első novelláskötete, a Jézusfaragó ember országos sikert aratott költői szépségű elbeszéléseivel. 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István az Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a velencei filmfesztiválon díjat kapott.
1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegben című művének sikerén felbuzdulva Nyírő megírta Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett.1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942 és 1944 között a Magyar Erő című lapot szerkesztette, 1944-45-ben a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagja volt, s 1944 őszétől részt vett a soproni nyilas parlament tevékenységében. 1945 márciusában Németországba menekült, a magyar hatóságok 1947-ben eredménytelenül kérték ki, mint háborús bűnöst a szövetséges hatalmaktól. Nyírő 1950-ben Spanyolországba, a Madrid melletti Escorialba költözött, itteni emigrációjában írta meg az Íme, az emberek és A zöld csillag című regényeit. 1952-ben részt vett a clevelandi Kossuth Könyvkiadó megalakításában, s itt jelent meg a Mi az igazság Erdély esetében című tanulmánya is.
Elbeszélői világképét két alaptényező határozta meg: az egyik a trianoni döntés, Erdély elcsatolása, s vele a székelység kisebbségbe szorulása, a másik pedig Szabó Dezső hatása. Műveiben a székely nép lelkét kívánta megidézni és bemutatni, természetes módon használta fel a székely népnyelvet, esetenként a régies elbeszélő nyelv fordulatait. Madridban hunyt el 1953. október 16-án.
STOP
