Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Természetesen örvendek annak, hogy a Felvidék Ma hírportál ismét magyarok tízezreit tájékoztatja a felvidéki hírekről. Amiért viszont még mai napig is keserű a szám íze, az a svédországi magyar oktatással kapcsolatban megjelent valótlan híresztelés.
E témában utolsó cikként most is a Csala Kornélia levele olvasható, ami nem igazán fedi a valóságot, és igen elferdített képet vetít a svédországi magyarságról. Csala Kornélia cikkére a válaszlevelem ismét csatolom annak reményében, hogy ez is majd napvilágot fog látni a hírportálon:
Gondolom ismerik a régi magyar közmondást , hogy “amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten” is, ezek szerint amilyen hangnemben szólítanak meg valakit, feltehetöen olyan hangnemben fog a válasz is érkezni. Csala Kornélia kirohanásoknak nevezi Tóth Károly Antal sorait , de akkor kérdem én, hogyan kellene minösíteni az olyan írásokat, amelyekkel egy teljes közösséget itélünk meg, illetve itélünk el? Önök a valóság tudatának hiányában egy kalap alá vesznek mindenkit. Őszintén szólva, nem igen értjük az ilyenfajta hozzáállást, és azt, hogy az alaptalan vádaskodások, marakodások, piszkálodások kiknek a javát szolgálják. Nem értjük azt sem, hogy miért kell valakit támadni, vádolni, megvetni és más szemében keresgélni a szálkát, amikor a sajátunkban gerenda van? Képtelenek vagyunk felfogni, honnan veszi valaki bátorságot és jogot ahhoz , hogy bírálja emberek ezreit vagy tízezreit, holmi kétes mende-mondákra alapozva? Mi értelme van a folytonos megkülönböztetéseknek, az ujjal mutogatásnak, vagy miből gondoljuk azt, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, anyaországi vagy akár tengeren túli magyarok másképpen ragaszkodnának anyanyelvükhöz, és másféleképpen őriznék, ápolnák gyökereiket? Számunkra érthetetlen, miért nem lehet egy nemzetként értékelni a magyarságot, és miért kell folyton hivalkodni és bizonygatni, hogy ki magyarabb a magyarnál. Nem látjuk értelmét a híreszteléseknek, melyeknek a valóságtartalma hiányzik, építő jellege sincs, s így nem szolgálják nemzetünk javát. .Erős kételyeink támadnak afelől, hogy ki és mi áll a híresztelések mögött, s kinek mi haszna származik abból, ha hazugsággal telekürtöli a világhálót.
Tehát térjünk rá a bizonyítékokra, hogy egyszer s mindenkorra véget vethessünk ennek az értelmetlen vitának és viaskodásnak. Mivel Tóth Károly Antal valós tényekkel és számokkal teletüzdelt levele még mindig nem elég bizonyíték egyes személyek számára, hát utána néztem annak hogy milyen hivatalosan megjelelentett dokumentációval lehetne megnyugtatni a kételkedöket, hogy igenis létezik magyar oktatás Svédországban, illetve Göteborgban. Mielőtt még a dokumentációról szólnék, szeretnék pár fontos dolgot megemlíteni azért, hogy a kételkedők tisztábban láthassák a svédországi helyzetet.
Elöször is felvetődött az állítás, hogy 3000 magyar él Göteborgban. Ez nem igen felel meg a valóságnak mert ha kizárolag magát Göteborg várost vesszük alapul, a fent emlitett számadat távolról sem közelíti meg a valóságot. A hozzávetőleges nem hivatalos adat a 3000 magyarról az úgynevezett „Stor Göteborg” („Nagy–Göteborg” a környezö településeket is magába foglalja , mint Mölndal, Partile, Lerum, Gråbo, Särö, Kungsbacka, Lilla Edet, Alingsås stb.) területén lakik, ami egy jóval nagyobb területet ölel fel, mint maga Göteborg. Nem csak a terület nagyságát érdemes megemlíteni , hanem lakóinak számát is. Míg Göteborg város lakóinak száma alig haladja meg a félmilliót , addig a „Stor Göteborg” egy egymilliós tömeget foglal magába. Nem mindegy, hogy a 3000 magyar mekkora területen és milyen nagyságú tömegben van szétszoródva. Amit a Felvidéken szétszórtságnak nevezhetünk, az svédországi viszonylatban csak szomszédságnak számit . A „Stor Göteborg” területén belül nem ritka eset az akár 40-50 de még a 100 kilométeres távolság sem. (Nézd például Alingsås – Lilla Edet távolságát,) Ha esetleg valaki kételekedne az adatokban, azok a wikipedia oldalán ellenőrizhetőek. (http://sv.wikipedia.org/wiki/Storg%C3%B6teborg)
Gondolom, még a legjobban kételkedőknek is érthető , hogy nem minden tanulónak van lehetősége arra, hogy ilyen távolságokat utazzon heti rendszereséggel azért, hogy részt vegyen a kétszer 45 perces anyanyelvi oktatáson.
Mellékesen, roppant érdekes adatokat lehet a wikipédián olvasni az érsekújvári oktatással kapcsolatban: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rsek%C3%BAjv%C3%A1r, ajánlom kedves figyelmükbe: „2001-ben 42 262 lakosból 11 630 (27,52%) magyar és 30 631 (69,67%) szlovák volt. Jelenleg a város egyetlen magyar iskolájába járó gyerekek száma 12% körül van, amely messze nem tükrözi az etnikai viszonyokat.” Vajon miért?
Másik fontos tényező, ami úgy látszik még mindig érthetetlen egyesek számára (habár már jónéhányszor meg volt említve) az a tény, hogy a törvény által engedélyezett anyanyelvi oktatás heti egy alkalommal kétszer 45 perces óraszámra korlátozódik. Ennyi! Se több, se kevesebb! Általában erre is csak a késö délutáni órában kerül sor, az általános tanítás befejezése után. Ekkor nyilik lehetöség arra, hogy 5 hasonló korú diákot ( lehet, hogy 5 különbözö, egymástól néhány
kilométerre fekvő iskolából ) egybe gyűjtsenek. Gondolom magától érthetődő, hogy egy első vagy második osztályos diákot nemigen lehet egyidőben oktatni egy 8. vagy 9. osztályba járóval. E tényezőket már napnál világosabban felvázoltaTóth Károly Antal úr is cikkében , de úgy rémlik, süket fülekre talált, vagy egyesek képtelenek felfogni. Legyen tehát világos, hogy nen lehet „magyar iskoláról” de még „magyar osztályokról” sem beszélni olyan értelemben, ahogyan
Felvidéken vagy akár Erdélyben hozzászoktunk. Legyen érthetö egyszer s mindenkorra: a magyarság itt szórvány és nem kisebbség. Akinek még mindig kétségei támadnak efelöl, nyugottan böngészheti az oktatási hivatal honlapját :
http://modersmal.skolverket.se/engelska/ (angol nyelven is megtalálható). Ha az ember ügyesen böngészi az oktatási hivatal honlapját, akkor hamarosan arra is rájön, hogy mindössze pár kiemelt kisebbségi nyelv létezik, amely több támogatást élvez. Ezek a roma, a héber, a lapp/számi nyelv illetve a finn nyelv. A magyarság itt csak egy a többszáz nemzetiség közül, és minden nemzetnek ugyanazok a feltételek vannak biztosítva! Aki azt hiszi, hogy minden nemzetnek teljes körü saját anyanyelvü iskolát biztosít a svéd állam, az téves hitben él.
De nem is akarom ezt tovább ecsetelni, hiszen az adatok magukért beszélnek az oktatási hivatal honlapján. (Az angolul illetve a svédül nem tudók figyelmébe tudnám még ajánlani a következö oldalt segitségül: http://startlap.kirzen.hu/onlineszotar)
A fent emlitett információk után, fordítsunk egy lapot. Igaz, én „csupán” 20 éve élek Göteborgban, tehát távolról sem ismerhetem olyan „jól” az itteni reális helyzetet, mint egy ide látogató turista , aki itt -ott megfordult, és téves adatokat kürtöl világgá. Egyáltalán nem értem miért kell nekünk, itt lakóknak – mint valami bűnözőknek – bizonygatni igazunkat a hamis vádak ellen, ahelyett, hogy önök a hír terjesztőjétől kérnének bizonyítékokat állításai igazolására.
Mit szólnának önök, felvidéki magyarok, ha a világhálon olyan híreket terjesztenénk, hogy biztos forrásból tudjuk, miszerint a szlovákiai magyarok szívesen éneklik, és büszkébbek a szlovák himnuszra mint a magyarra, s bizony nagyon gyakori, hogy nemzetiségüket is letagadják? Ezekután pedig elvárnánk, hogy önök hivatalosan bizonyítsák ezen állítások valótlanságát. Nem lenne abszurd?
A göteborgi magyar oktatás helyzete tényként hitelesen és világosan vázolva volt . Tóth Károly Antal felsorakoztatta Urbán Imre – göteborgi magyar tanár – évtizedekre visszamenő adatait, akinek mellesleg szólva, én magam is tanítványa voltam, persze ez önöknek mind nem elegendő, ezért kénytelen voltam további hivatalos okmányok után kutatni .
Kedves Csala Kornélia, sajnos újkeletü adatokkal nem tudok szolgálni. A göteborgi anyanyelvi oktatásról szóló legutolsó hivatalos statisztika 2005-ben látott napvilágot. A svédül nem tudók helyzetét szeretném megkönyebbíteni azzal, hogy a dokumentáció 18-as illetve 19-es táblázatára érdemes odafigyelni. A 18-as táblázat azt árulja el , hogy összesen 57 magyar (ungerska) anyanyelvű diákot tartottak számon Göteborg városában. A 19-es táblázat peddig azt ábrázolja hogy az 57 magyar anyanyelvre jogosult diák közül 25-en vették igényben az anyanyelvi oktatást. Tehát körülbelül 44 %-a vett részt . Amit még érdemes tudni ezekröl az adatokról, hogy az 1-9. osztályosok arányát tükrözi, tehát az általános iskolásokét. Kedves, Kornélia illetve Balassa Zoltán ha az alábbi forrás még mindig nem eléggé hivatalos vagy megnyugtató, akkor csak azt tudnám ajánlani, hogy győződjenek meg a valóságról, tegyenek egy látogatást Göteborg városában, és én személyesen fogom önöket végig kalauzolni .
http://www4.goteborg.se/prod/G-info/statistik.nsf/34f4087fac810b1ac1256cdf003efa4b/8aa1ad4f7a3e9d42c12570ea00294d74/$FILE/Rapport%202005-10-14.pdf
A 44% -os részvétel kapcsán lehet vitatkozni, hogy miért csak ennyi és nem több, ennek számos oka lehet. Vajon azért „csak ennyi „, mert az itt élö magyarság (különösen az erdélyi magyarság, Balassa Zoltán szerint, nem ragaszkodik az anyanyelvéhez, kulturájához, gyökereihez és mindenáron arra törekedne, hogy mihamarabb beolvadjon, „svéddé váljon”? Sok más oka lehet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondok, nehézségek illetve nem lehetne még többet tenni annak érdekében, hogy még több diák vegye igénybe az anyanyelvi oktatást, de korántsem olyan sötét a helyzet, mint ahogyan egyes turisták lefestik azt. Balassa Zoltán külön figyelmébe ajánlanám, az sem egyértelmű, hogy ez az arány hogyan oszlik meg az erdélyiek, felvidékiek, anyaországiak, vajdaságiak illetve a kárpátaljai diákok között , mivel a hivatalos statisztika egy nemzethez tartozóként tekint minden diákra, aki magyar ajkúnak vallja magát. Ideje lenne már talán annak is egyszer valahára, hogy egységes nemzetnek tekintsük mi magunk is a világ összmagyarságát .
László Edward
kolozsvári születésü – göteborgi lakos és „egykori göteborgi diák”
A szerkesztőség megjegyzése:
Tisztelt Olvasóink, elsősorban svédországi magyar barátaink!
Ahogy levélben már megtettem, most a nyilvánosság előtt is elnézésüket kérem, hogy ilyen érzékeny témát, mint az anyanyelvi oktatás a nyugati szórványmagyarság körében – a felvidéki magyar portálunkon – kellő rálátás és empátia nélkül taglaltunk. Az Önök kérésére újra olvashatóvá tesszük a vitában született valamennyi írást, köztük Tóth Károly Antal „Más bumerángját ne kívánd” cikkét, és László Edward fenti levelével a témát lezárjuk.
Pogány Erzsébet
