A Magyar Köztársaság kassai Főkonzulátusa ünnepi fogadást tartott a Löffler Képtárban nemzeti ünnepünk alkalmából. Szerencsés János főkonzul beszédében szólt a közös Európáról, a határok eltűnéséről és Magyarország európa uniós elnökségéről, majd a szlovák-magyar viszonyról. Hangsúlyozta, hogy bár voltak ellentétek, de ezek sohasem érték el a francia-német konfliktusok súlyosságát. A szlovákok mentalitásban és kultúrában állnak hozzánk a legközelebb. Az egyesülő Európában nagyobb lehetőségek állnak rendelkezésünkre, mint korábban.
Beszéde után Abaházi Nagy Lívia operaénekesnő, a Bodrogköz csalogánya bűvölte el a meghívott közönséget.
Majd sor került a Magyar Köztársaság elnöke által adományozott kitüntetések átadására. Elsőként Gyurkovics András, görög-katolikus pap vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Gyurkovics Kárpátalján született 1924-ben, majd Beregszászon és Ungvárott folytatott tanulmányokat. Ez utóbbi helyen és Eperjesen végezte a papi szemináriumot. Alighogy pappá szentelték, arra akarták kényszeríteni, hogy olvadjon be az ortodox vallásba. Erre nem volt hajlandó, így két év kényszermunkát végzett a zólyombrézói vasgyárban, majd még katonai szolgálatot is kellett teljesítenie, végül 1968-tól folytathatta papi hivatását a magyar hívek körében.
A kitüntetést a 15.000 görög-katolikus hívő, pap és vértanú nevében köszönte meg. Ez elégtételt jelent mindannyiuk számára. A sok megpróbáltatáshoz erőt föntről kapott. Az Írás tanítása szerint, „ne aggódjatok előre, hogy mit kell mondjatok, hanem ami adatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem a Szentlélek.” (Márk Evangéliuma 13:11) Így erősen hitte, szembe tud nézni a megpróbáltatásokkal. Azzal is fenyegették, visszatoloncolják Kárpátaljára és ennek Szibéria lesz a vége. Külön köszönetet mondott feleségének, aki kitartott mellette és a legnehezebb időkben bátorította, miközben három gyermeküket egyedül nevelte.
Ugyanezt a kitüntetést kapta Pásztor Zoltán püspöki helynök is, aki Tiszacsernőn született 1963-ban. 1988-ban Rozsnyón szentelték pappá és azután a magyar hívek káplánja lett Kassán. Az ő kezdeményezésére épült meg a Magyar Pasztorációs és Oktatási Központ 2007-ben, mely a kassai magyarságot kívánja szolgálni felekezeti különbség nélkül. 2010 óta püspöki helynökként szolgál Kassán.
Boda Ferenc (1947.II.17.) nyugalmazott Csemadok-titkár azért kapta meg a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét, mert évtizedeken át szolgálta a Kassai járás magyar kulturális tevékenységét.
Az ünnepséget fogadás követte.
Az Esterházy-szobor leleplezése miatt a város és kerület vezetői tömegesen mondták le részvételüket. Zdenko Trebuľa, a kerület elnöke és Richard Raši főpolgármester is. Hiába, Esterházy János még halála után is képes távol tartani nemzeti ünnepünktől olyanokat, akik nem óhajtják őszintén a szlovák-magyar megbékélést. Egyáltalán nem baj, ha ismerjük őket!

Balassa Zoltán, Felvidék Ma