Egy hete, hogy a szlovák miniszterelnök-asszony rajtavesztett a rögtönzött hazárdjátékán. Azóta mindenki kiválóan szórakozik: a magyar sajtó illetékes rovatai például azóta is Radičovát és kormányát siratják, s az aranykort, melyben a ficói sanyarú évek után (és előtt) volt része a felvidéki magyarságnak.
Ha egy kis jóindulatot és jóhiszeműséget erőltetek magamra, akkor persze azt mondom, nagyon szép dolog ez a magyar kollégáktól, hogy aggódó szemüket Pozsonyra vetik és óvnak bennünket a fenevadtól: hogy Fico uram ismét belénk találja majd törölni a jó zsíros szlovák földtől sáros csizmáját. Mert hát ugye mi lesz itt, ha újra jön a „kese szemöldökű” nagyvezír. Hogy mennyivel jobb egy kereszténydemokrata magyargyűlölő egy magát baloldalinak mondónál, arról lehet vitatkozni – csak nem biztos, hogy érdemes. A tények ugyanis makacs dolgok, ráadásul önmagukért beszélnek… Hanem ami az egy hete tartó sopánkodást illeti, vannak még itt emberek, akik képesek emelni a tétet. Az egyik magyarországi hírportál – fn24 a nem kicsit fantáziadús neve – vélemény rovatában olvastam egy igazi gyöngyszemet, amilyenről még az egyedüli, magyar nyelvet használó szlovák napi sajtótermékünket előállító udvari médiaszolgálat is csak álmodhat.:A Paár Ádám szerző által jegyzett írás „A szolidaritás trónfosztása” címmel ugyanis egy szuszra siratja el a bukott szlovák kormányt, bizonyos európai szolidaritást (amelyet ugyancsak szelektíven alkalmaztak történelmünk során az arra most nagy vehemenciával hivatkozók) és….és a mi egyetlen és utánozhatatlan Bélánkat s pártját. Ám még mielőtt a Híd összeomlásának szörnyűségére rátérnénk, érdemes egy fél mondat erejéig kitérni holmi morális mellékvágányra – még ha tisztában is vagyok vele, hogy a politikában ennek annyira van keresnivalója, mint Slotának az antialkoholisták nemzetközi ligájában. Tehát: a cikk azt írja, hogy a szlovák miniszterelnök „jogosan gondolhatta, hogy a koalíciós pártok egyike sem teszi kockára holmi mentőalap miatt a kormányzás sorsát”. Tünetértékű, hogy már szinte elképzelni sem tudjuk, hogy az azonnali hatalomgyakorlás, a kormányzati pozíció megőrzése helyett bármi mást is választhat egy politikai párt – ad abszurdum ragaszkodjék ahhoz, amit egyszer elhatározott. Zárójel bezárva.
A legszebb gondolatok azonban valóban a Híddal kapcsolatosak. Elő a zsebkendőkkel s lássuk gyorsan: „A Szabadság és Szolidaritás dacosan és öntudatosan nemet mondott, öntudatosságával mélybe rántotta a koalíciót, benne a szlovákiai politikai élet legérdekesebb és legígéretesebb képződményével, a vegyes, szlovák-magyar Híd-Most párttal”. A kissé retro-hangulatot keltő megfogalmazás (mely simán lehetne egy korabeli tudósítás sablonja mondjuk egy járási pártgyűlésről a hetvenes évek derekáról) remekül passzol a mondanivalóhoz. Az viszont sajnos nem derül ki a cikkből, hogy miben áll e politikai képződmény (bravúros, rendkívül találó megnevezés, használata erősen ajánlott!) érdekessége, pláne ígéretessége. Legalábbis egy magyar értékrendet magáénak valló honpolgár számára. Bugár „ígéretességén” nincs mit félteni, feltalálja ő magát, bármi új rendszer jöjjön is. Egy jó vállalkozó a jég hátán is megél. Nekünk pedig maradnak – pontosabban fogalmazva nemsokára újra jönnek – az ígéretek. Autópályák, munkahelyek. Nem százak – ezerek. Ám ha Radičová asszony botlása valóban maga alá temetné e vegyes képződményt, nos, akkor én már csak egy kávét kérek. S ennél nagyobb baj sose érje a felvidéki magyar közösséget…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
{iarelatednews articleid=”30556″}
