A thesszalonikai norma – ki kinek a függvénye?
Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg
(1Thesszalonika 5,21)
Pál apostol buzdító figyelmeztetése mértékadó lehet abban is, ahogyan korunk egyik legnagyobb kihívásáról, a mesterséges intelligenciáról (=MI vagy Al) gondolkodunk, élünk vagy csak mérsékelten élünk vele, rajongunk érte vagy kellő józansággal viszonyulunk hozzá. Ez a thesszalonikai norma, a panta dokimandzete vezeti vizsgálódásunkat most is. Természetesen nem csak ez az egy Ige az, aminek látószögén át mérlegeljük majd a helyes és „normális”, azaz bibliai normákkal, mértékekkel és értékekkel felszerelkezve szerkesztett sorozatunkat.
Először általános megközelítést és rövid áttekintést nyújtunk arról a mára hatalmas bibliai, teológiai, keresztyén etikai vizsgálódásról, ami a hazai véleményalkotást is egyre inkább ösztönzi. Aztán a bibliai szempontok közül emelünk ki néhány alapvető tényt és igazságot. Megvizsgáljuk az MI/Al pozitívumait, az emberiség jövőjét erőteljesen meghatározó segítő szolgálatát, de igen nagy kockázatait is. Továbbá a szabályozás lehetőségeit és a speciálisan keresztyén etikai szempontokat is érintjük.
Mindez nem fog beleférni egyetlen cikk vagy blog terjedelmi kereteibe. Hiszen olyan izgalmas kérdéseknek is igyekszünk utánajárni, mint az, hogy van-e lelke a MI-nek, van-e istentudata, istenképzete vagy inkább óriási adat-, és információhalmaz, big data az, amivel rendelkezik.
Lehet-e hite a gépnek? Valóban tud-e prédikálni, s jellemzi-e az a pneumatikus és személyes erő bizonyságtételét, ami a meggyőződés csontjainkba rekesztett tüze (Jeremiás 20,9) által formálja „ütős” igehirdetővé az embert?
Mi lesz, ha öntudatra ébrednek a szuperkapacitású memóriával és kombinációs képességekkel felruházott gépek, s ha működésük kizárólag azoknak az embereknek, informatikusoknak, vagy megrendelőknek a függvénye, akik hitük-hitetlenségük, tiszta vagy tisztátalan szándékaik szerint alakítják az algoritmusokat? Hiszen most még a gép az emberek függvénye, de mi lesz, ha az ember és az emberiség lesz a MI és a gép függvénye? Nagyon egyszerűen és világosan fogalmazva: hol van a virtuális műintelligencia helye az Isten által teremtett ember és az ember által alkotott, konstruált digitális világ, a robotemberek között? Reális-e a veszély, hogy a robotemberek jövőbeli elterjedése emberrobotokká degradálja az istenképűségre teremtett embert?
Technikai blaszfémia – digitális világbörtön?
Az ember eredendő elhajlásai az édenkerti lázadás óta letörölhetetlenül kísérik földi létét, egész életét. Ha nincs isteni kontroll, akkor a szabadság is szabadossággá esik szét, rombolva, ártva, mintsem építve és rangot adva időnek, térnek, embertársnak. A technikai blaszfémia, a modern technikai eszközök bálványozása és istenítse hatalmas tehertétele, kísérője a MI-nek is. A média és a reklámipar a józanság felől nagyon gyakran eltolja a rajongás és a technobűvölet irányába a mesterséges intelligencia világát, többet ártva ezzel, mint nem.
Hogy csak két álláspontot említsek. J. Kørsgaard dán filozófus már évekkel ezelőtt felhívta tanulmányában a figyelmet arra, hogy milyen veszedelmek járhatnak együtt a MI-vel. Pontosabban azzal, hogy mire programozzák a műintelligenciát, a virtuális „embert”. Számos tényezőt mérlegelve, erre jutott: ha nem lesz nemzetközi jogi, kormányszintű, sőt globális kontrollja a MI-nek, 2050-re a robotemberek emberrobotok rabszolgatársadalmává változtathatják a világot. Digitális világbörtönné, ahogy a dán fogalmazott. Vagy a másik szélsőséges formája a technicista blaszfémiának, bálványimádás 21. századi formájának az, amit Anthony Levandowski évekkel ezelőtt szándékozott megvalósítani. A Sillicon-völgyi próféta új vallást kívánt alapítani, a Mesterséges Intelligencia istenségnek a kultuszát, s ennek érdekében az első ilyen egyházat is megalapította. A jövő útjának nevezett vallását azonban nem engedélyezték. Ez és más hasonló törekvések, hogy a hagyományos vallásokat, hiteket technicista istenségekkel váltsák le, komoly kihívást jelent a keresztyénség számára is.
Miközben a bibliai világlátás realitásait a technika és az emberi szellem bálványaival próbálják kiiktatni, csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy voltak-vannak gondolkodók, akik szintén profetikus, bibliai indíttatással szólaltak meg. Köztük Peter Berger osztrák vallásszociológus az 1990-as években, a holland Hermann Dooyeweerd az 1960-70-es években. Vagy Alvin Plantinga holland-amerikai gondolkodó a 2000-es évek elején. Az indiai kortárs református filozófus, V. Mangalwadi. Ők egymástól térben és időben is némi távolságban, de egységesen arra utalnak, hogy ha az emberiség letér az ősi vallások, hitek gyökérvalóságáról, rádiuszáról, az istenhit és istentudat által megformált humánkultúra útjáról, elveszíti regionális és vallási identitását, ami őt azzá teszi ott és akkor, ami. Ez pedig végzetes identitásvesztéshez vezet, s már maga sem tudja, fiú-e vagy lány. Így aztán mindenfajta manipulációnak kontroll nélküli, engedelmes követője, hogy ne mondjam, áldozata lesz. A tét tehát igencsak óriási, s alapkérdés: a mesterséges intelligencia és a körülötte egyre-másra ideológiákat gyártók, még inkább a programozók intellektuális és erkölcsi színvonala milyen szinten áll?
Mi a MI – és a digitális proletariátus?
Nem véletlenül fogalmazott dr. Thomas Rachel német politológus „Hit és mesterséges intelligencia” (2022) című nagyszabású tanulmányában így: „Kerülnünk kell olyan szélsőségeket, amelyek a technológiai fejlődést apokaliptikus látomások kereteibe helyezik. Így a démonizálás pátoszát, miszerint az egész MI rossz éppúgy, mint a haladás totalitárius-technikai ideológiáját, ami egyeseknél már az emberisten mítoszába torkollik”.
Arra is figyelmeztet protestáns gondolkodóként, hogy a MI-nek a mai napig nincs általánosan elfogadott meghatározása, definíciója. Ezért az intelligenciáról a szó eredeti értelmében csak az embernél, mint teremtménynél beszélhetünk. Az emberi intelligencia az isteni Szuperintelligencia, s nem a gépi mesterséges műintelligencia alkotása.
A mesterséges intelligenciának nyilvánvalóan nincs biológiai alapja, nincs önálló élete. Következésképpen nincs tudása a világról, nincsenek évmilliók óta formálódó, létezésszínező, variálódó érzései és nincs reflektív tudata, öntudata.
Ebből a szempontból a mesterséges intelligencia kifejezést egyszerre képletesen és szó szerint kell értenünk. Ezt kezdettől fogva szem előtt kell tartanunk annak érdekében, hogy ne ragadjunk bele meddő vitákba, illetve ne vegyünk téves irányt.
A naiv technicista rajongást egyértelműen lehűti az a mára már egyre inkább felismert és megfogalmazott buktató, amit Markus Gabriel kortárs német-amerikai filozófus neve fémjelez. Szerinte a digitalizáció előrehaladása azzal is fenyeget, kellő és hatékony jogi és más kontroll nélkül, hogy a jövőben valódi „digitális proletariátus” alakul ki. Akkor ez az új proletariátus a tudatlanság, az ignorálás és a tudatos letompítás révén teljes digitális kiskorúságban fog maradni. Márpedig a zsidó-keresztyén antropológia szerint Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára, azaz szabadnak teremtette. Ezt a szabadságot lehelte bele az első ember lelkébe. A vízválasztó kérdés alapvetően az AI/MI kapcsán ez: ha az ember lelket nem tud a gépbe lehelni, csak információt, milyen lesz az információ, sőt a gép minősége, amit beleír a gépbe, hogy aztán azzal a gép a maga működési elvei szerint rendelkezzék?
Mindenesetre legutóbb a BING oldalon a létezésünket már láthatatlanul és kéretlenül is behálózó, csaknem foglyul ejtő MI világgal kapcsolatosan egy fontos figyelmeztetés volt olvasható. Példaértékű, de ezt is jó megfontoltan fogadnunk.
Így szól: „Tanuljunk együtt! A Bing mesterséges intelligenciával működik, így előfordulhatnak meglepetések és tévedések. Ellenőrizze a tényeket, és tegye a következőt: osszon meg visszajelzést, hogy tanulhassunk belőle és fejlődhessünk”.
(A folytatásban a nemzetközi és hazai keresztyén MI-irodalomba tekintünk bele, majd a keresztyén antropológia MI-szemlélethez ajánlható szempontjaival ismerkedünk meg).
(Dr. Békefy Lajos Ph.D./Felvidék.ma)
