Május 7-én rendezték meg, immáron 16. alkalommal a Médiasztár országos tehetséggondozó diákújságíró- és diákfotós-verseny döntőjét a gútai Közös Igazgatású Magániskolában. A háromfordulós verseny végső megmérettetésén öt kategóriában versenyeztek az alap- és középiskolás diákok.
Az ünnepélyes megnyitón Szabó Mónika köszöntette a versenyzőket, elmondta, hogy a döntőbe került diákok már bizonyították kreativitásukat, tehetségüket, elhivatottságukat és azt, hogy a jövő médiavilágának meghatározó szereplői lehetnek.
A megnyitón közreműködött Keszegh Vivien, az iskola végzős diákja, majd Szokol Dezső, az iskola alapítója köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, intézményük a kezdetektől szívügyének tartja a tehetséggondozást, a magyar nyelv és kultúra ápolását. Kiemelte, a szakképzés területén nemcsak versenyképes, de olyan hiánypótló szakokat is oktatnak, amelyeket az országban sehol másutt.
- Szokol Dezső (Fotó: FB)
- Szabó Mónika (Fotó: FB)
- Szokol Katalin (Fotó: FB)
A megnyitót követően került sor a diákok versenyére. A diákújságírók három kategóriában, míg a diákfotósok két kategóriában mérették meg magukat.
A zsűri tagjai az első kategóriában: Kolek Zsolt és Szalai Erika, a második kategóriában Hodossy Gyula, Janković Nóra és Haják Szabó Mária, a harmadik kategóriában Vadkerti Neszméri Csilla, Kurkó Gyula és Németh Péter voltak. A diákfotósok kategóriáiban pedig Szabó László, Holop Ferenc és Molnár Levente értékelték a diákokat.
- Verseny közben (Fotó: FB)
- Az eredményhirdetés előtt (Fotó: FB)
- Felkészülés közben (Fotó: FB)
Az idei évben minden kategóriában az első három helyezettet díjazták. A különböző kategóriák első helyezettjei az elismerő oklevél mellett tűzzománcból készített emlékplakettet és jutalomcsomagot kaptak, illetve fotós kategóriában az első helyezettek saját fotókiállítás megrendezésére szóló lehetőséget. Az eredményhirdetésen a zsűrik elnökei azt hangsúlyozták, a verseny kiegyenlített volt, mindegyik diák megállta a helyét és mindannyian rendelkeznek azokkal a készségekkel, amelyek egy jó újságíró, médiasztár ismérvei.
A 16. alkalommal megrendezett verseny eredményei
Az év diákújságírói:
I. kategória:
- helyezett: Csóka Kitti Mia – Eötvös Utcai Alapiskola, Komárom – felkészítő tanár: Molnár Belány Szilvia
- helyezett: Vörösházi Hanna Flóra – Komáromi Petőfi Sándor Alapiskola, Magyarország – felkészítő tanár: Szabó Lantódy Andrea
- helyezett: Lukács Zoltán – Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – felkészítő tanár: Fodor Mária
II. kategória
- helyezett: Erdélyi Anna – Károlyi József Alapiskola, Vágfarkasd – felkészítő tanár: Leczkési Anikó
- helyezett: Mego Judit – Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta – felkészítő tanár: Ollé Krisztina
- helyezett: Bukovszky Borbála – Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Szentpéter – felkészítő tanár: Bukovszky Nóra
III. kategória:
- helyezett: Biháry Bianka – Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony – felkészítő tanár: Demcsák Edit
- helyezett: Szöllősi Réka Szabina – Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely – felkészítő tanár: Vida Gergely
- helyezett: Pócs Réka – Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Dunaszerdahely – felkészítő tanár: Vida Gergely
Az év diákfotósai:
I. kategória:
- helyezett: Takács Ágnes – József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – felkészítő tanár: Tóth Mónika
- helyezett: Jačík Lilien – Eötvös Utcai Alapiskola, Komárom – felkészítő tanár: Todi-Pelle Réka
- helyezett: Bresztyák Simon – Tarczy Lajos Alapiskola, Hetény – felkészítő tanár: Rancsó Péter
II. kategória:
- helyezett: Cako Hajnalka – Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, Komárom – felkészítő tanár: Nagy Ágnes
- helyezett: Fülöp Szofia – Közös Igazgatású Magániskola, Gúta
- helyezett: Tábor Kristóf – Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, Komárom – felkészítő tanár: Nagy Ágnes
SZE/Felvidék.ma