Közösség vagy kattintás?

Július 17-én, csütörtökön a Gombaszögi Nyári Tábor egyik különösen izgalmas programpontjává vált a Tóth Károly-sátorban rendezett kerekasztal-beszélgetés, amely – a névadó emlékét méltó módon megidéző szoboravatást követően – a szlovákiai magyar sajtó helyzetét, kihívásait és jövőképét vette górcső alá.

Az esemény résztvevői – különböző felvidéki médiumok főszerkesztői, felelős kiadói, vezetői – olyan kérdések mentén osztották meg gondolataikat, mint az újságírói függetlenség, az etikai határvonalak, az értékalapú szerkesztés lehetőségei, valamint a kisebbségi létből fakadó speciális felelősség.

A beszélgetés –  mely sokszínű nézőpontokat ütköztetett – rávilágított egy lényeges dologra (melyet a médiatudatos olvasók minden bizonnyal már eddig is tudtak):

A szlovákiai magyar sajtó világa összetett, s igencsak eltérő alapállásokat és álláspontokat „képvisel”.

A diskurzus elején a résztvevők azt próbálták körüljárni, hogy mi tesz jót – vagy épp rosszat – az újságírásnak. Felmerült: hol húzódik a határ a kritikai hang és a rosszindulatú elfogultság között, és hogyan válik egy-egy felület érdekalapúvá. Miközben abban szinte egyetértés mutatkozott, hogy az értékrend minden szerkesztőség működését befolyásolja, a válaszok mégis különböztek abban, mit jelent az „objektivitás” egy kisebbségi közegben.

Egyesek szerint a sajtónak elsősorban társadalmi problémákra kell reflektálnia, mások a regionális hírek fontosságát emelték ki – hiszen az embereket elsősorban az érdekli, ami közvetlenül érinti őket.

A Felvidék.ma főszerkesztőségi koncepciója – ahogy azt Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója és a Felvidék.ma felelős kiadója hangsúlyozta a rendezvényen – világos és következetes:

Nemzeti, keresztény és konzervatív értékeket képviselünk, s ezt nemcsak vállaljuk, hanem büszkék is vagyunk rá. Hisszük, hogy a hagyomány, a család és a közösség azok az alappillérek, amelyek mentén a felvidéki magyarság jövője építhető. Igyekszünk olyan híreket, beszámolókat, riportokat és véleménycikkeket közölni, amelyek nem csupán tájékoztatnak, hanem építenek – közösséget, önazonosságot, hitet.

A beszélgetés során nyilvánvalóvá vált mások mellett az is, hogy minden szerkesztőség más stratégiát követ. Egyes médiumok a közéleti-politikai elemzésekre, mások a gyors, szenzációs hírekre koncentrálnak. A nagyobb költségvetésű portálok a tartalomgyártás új trendjeit – TikTok, Instagram, videós anyagok – próbálják követni, míg a kisebbek inkább a mélyebb tartalomra, a hagyományos értékek közvetítésére fókuszálnak.

A Felvidék legelső hírportálja – immár közel húsz esztendeje – az utóbbi útján jár:

Nem élünk a bulvár-, kattintásvadász címek világával, hanem az értékes, intellektuálisan is tartalmas olvasnivalóra törekszünk.

A regionális hírek nálunk kiemelt szerepet kapnak – legyenek azok örömteliek vagy éppen problémákat feltáróak. Az olvasók visszajelzései azt igazolják: szükség van erre a hangra.

A beszélgetésen természetesen az is szóba került, miként lehet megszólítani a fiatalokat, hogyan lehet őket bevonni a szerkesztőségi munkába. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fiatal generáció – tisztelet a kivételnek – médiatudatossága kissé gyenge, az online tér dominanciája pedig új kihívások elé állítja a szerkesztőségeket. A közösségi média algoritmusai, az információs zaj, a vizuális tartalmak térnyerése újfajta gondolkodást kíván.

A véleménycsere egyik legérzékenyebb pontja az volt, hogy ki milyen támogatásokból működik, milyen forrásból építi fel a szerkesztőségét. Elhangzott, ki a magyar kormánytól, ki a Kultminor keretéből, ki pedig „Amerikából” kap kisebb-nagyobb mértékű támogatást. A finanszírozás kérdése azonban nem szabad hogy felülírja a szakmai hitelességet.

A Felvidék.ma egyike a kisebb szerkesztőségeknek, s ezzel arányos büdzsével dolgozik – mégis fontos számunkra, hogy az értékközvetítés ne szenvedjen csorbát.

Számunkra nem a piac diktálja a tartalmat, hanem a közösség iránti felelősség. Mi továbbra is a tartalom mélységében, nem a felszíni népszerűségben hiszünk. Meggyőződésünk, hogy az értékes írás mindig utat talál az olvasóhoz – akár egy fiatalhoz is, ha hiteles, őszinte és emberközeli.

A beszélgetés végén felvetődött: van-e felelőssége a sajtónak a szlovákiai magyar parlamenti jelenlét hiányában? Segíteni kell-e a politikai képviseletet? A válaszok különbözőek voltak, s egy ponton egy kisebbfajta vita is kialakult.

Portálunk álláspontja azonban itt is egyértelmű:

Nem feladatunk „politikát csinálni”, de fontosnak tartjuk, hogy a közösségi érdekeket képviselő politikusokat ne előítéletekkel, hanem a tisztesség elvéből kiindulva mérlegeljük.

Nem igazságos minden politikust eleve gyanakvással kezelni. Vannak, akik valóban áldozatkészen, elkötelezetten dolgoznak a közösségért – nekik teret és esélyt kell adni.

Jócskán elmondható tehát a fentebb is említett kijelentés, miszerint a felvidéki magyar sajtó világa sokrétű, s különböző értékrendeket, látásmódokat tükröz. De bármennyire is másként gondolkodunk tartalomról, célról, felelősségről – nem feledhetjük el, hogy hosszú távon közös az ügyünk. A szlovákiai magyar közösség évről évre fogyatkozik.

Nem szabadna egymással hadakozni. Az egyes szerkesztőségeknek – egy alternatív világban – nem egymás riválisaiként, hanem egy nemzeti közösség „szolgálóiként” kellene működniük.

Mert lehet, hogy másképp írunk – de ugyanarról a sorsról.

Magyar ne legyen magyarnak farkasa! Talán nem szükséges költőnek lenni ahhoz, hogy megértsük, hová vezet a belső viszály, az állandó egymásnak feszülés. De ha valaki mégis tömörebben, szebben, fájóbban tudná elmondani mindezt, az éppen egy költő. Zárásként álljon itt Lackfi János József Attila-díjas magyar költő A széthúzás himnusza című versének utolsó versszaka:

„Isten áldd meg a magyart,

Ki-ki túr magának,

Örökké semmi se tart,

Csak a magyar bánat.

A belharc nem hagy alább,

A múltunk már eldőlt,

Ne baltázzuk legalább

El még a jövendőt!”

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma