„Nemzeti önazonosság és művészet” – igazság szerint mindkét téma önálló estet kívánt volna, s hogy mégis megfértek egymás mellett azon a december 15-i délutánon, annak több oka is lehetett. Ezek között az első, hogy a prológus viszonylag száraz elméletiességét jól ellenpontozta a mindenki által szeretett és tisztelt ifj. Szabó István szobrászművész széles látókörre és tapasztalatra alapozó helyzetértékelése művészetünk múlt és jelen dolgairól.
Számtalanszor előfordult már, hogy a fogalmak tartalmi meghatározásánál inkább hagyatkozunk saját tapasztalatainkra, s nem is gondolunk arra, hogy a „nemzet” és a „művészet” kategóriái mögött hétköznapi életünket, szűkebb-tágabb környezetünket fizikailag és szellemileg is meghatározó tézisek, ha tetszi, elméletek húzódnak meg. Sokszor halljuk például, hogy ez és ez az irányzat nem eléggé „európai”, elmarad az egyetemes művészet mai tendenciáitól. Kétségtelenül hatásos érvelés, ám semmiféle realitása nincs, nem lévén kánonba foglalható egyetemes művészet. Azon áramlatok, amelyek kétségtelenül befolyásuk alatt tartják egy meghatározott kor művészetét, végül is mindig belesimulnak az adott művész életterének valóságába, átalakulnak a nyelvi, történelmi stb. sajátosságok szerint. Így hát minden alkotó apellál ugyan az áramlatok megtermékenyítő hatására, miközben a saját identitásának megfelelő művet hoz létre – akárcsak Shakespeare, aki nem az általános emberi karaktert akarta megmintázni drámáiban, hanem a kor nagyon is jellemző angol viszonyainak megfelelő helyzeteket és karaktereket.
Ifj. Szabó István – a képzőművészet nyelvére lefordítva a fentieket -királyhelmeci szobrait hozta fel példának, melyekkel a közösen megélt múlt emlékeit egy érthetőbb művészeti-kommunikációs forma, a figurativitás eszközeivel akarja közösség-közelbe hozni. Jelezte, hogy a művésznek nemcsak a téma, hanem közönsége felé is vannak kötelezettségei, ha identitását meg akarja vallani, ezért ragaszkodik életművében a szobrászat ábrázoló jellegéhez.
Pásztor István szólt a Történelmi Főtér múlt és jelen körülményeiről, a királyhelmeciek törekvéséről, hogy magyar identitástudatuknak ezzel a reprezentatív, de még félig kész téregyüttessel művészetileg is nyomatékot adjanak. Méltatta ifj. Szabó István szobrászi tevékenységét a jelen és jövő magyarságképének megőrzésében.
Végül kérdés-felelet formájában kötetlen beszélgetés alakult ki az előadók és a közönség között. Szelíd unszolásra bemutatkozott ifj. Szabó István felesége, Sz. Nagy Mária is, aki saját szobrászi életútjának felvázolása mellett a művészházaspárok ünnep-és hétköznapjairól is ejtett néhány szót.
Fecske András
(mkp.sk)
