Napokkal ezelőtt kezdetét vette a 23. labdarúgó-világbajnokság, amely idén új korszakot nyit a sportág történetében. A tornán először szerepel 48 válogatott, a házigazda szerepét pedig három ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – közösen látja el. A futball legnagyobb seregszemléje előtt cikksorozatunkban a magyar válogatott világbajnoki szerepléseit idézzük fel.
Az első részben arról írtunk, miként maradt távol Magyarország az 1930-as, uruguayi világbajnokságtól, s hogy miképp szerepelt a csapat az 1934-es olaszországi világbajnokságon. Most négy évet ugrunk előre: 1938-ba, amikor a magyar válogatott először jutott el a világbajnoki döntőig, és megszerezte történetének első vb-ezüstérmét.
***
Franciaország felé – egy nagy csapat születése
Az 1938-as világbajnokságot Franciaország rendezte június 4. és 19. között. Európa ekkor már a közelgő háború árnyékában élt. A spanyol polgárháború miatt Spanyolország nem indult, Ausztria pedig az Anschluss következtében megszűnt önálló futballnemzetként létezni. Több hagyományos nagyhatalom hiányzott a mezőnyből, de a magyar válogatott számára ez semmit sem vont le a feladat súlyából.
A keretben olyan játékosok szerepeltek, akik máig a magyar futball legnagyobb legendái közé tartoznak:
Dr. Sárosi György, a korszak egyik legkomplexebb labdarúgója, Zsengellér Gyula, a gólok mestere, valamint Toldi Géza, Titkos Pál, Turay József vagy éppen Korányi Dezső neve egyaránt tekintélyt parancsolt Európában.
A kiutazás nem indult zökkenőmentesen, egy lekésett csatlakozás miatt a csapat útja is veszélybe került, végül azonban a reimsi polgármester közbenjárásával sikerült folytatni az utazást. Akkor még senki sem sejtette, hogy néhány nappal később a magyar futball történetének addigi legnagyobb világbajnoki sikerét ünnepelheti az ország.
Az Yves-du-Manoir Olimpiai Stadion 1938-ban (Fotó: Wikipédia)
Sárosiék megállíthatatlanul meneteltek
A nyolcaddöntőben a csapat elsőként Holland-India – a mai Indonézia – válogatottjával mérkőzött meg.
A magyar csapat nem bízott semmit a véletlenre, legerősebb összeállításában lépett pályára, és hamar eldöntötte a találkozót. Az első félidő végére már négygólos volt az előny, végül pedig 6:0-s győzelemmel kezdődött a válogatott számára a torna.
A negyeddöntőben Svájc várt a mieinkre. A svájciak előtte két rendkívül kemény mérkőzést játszottak a németek ellen, így fáradtabban érkeztek a találkozóra, ám ennek ellenére kellemetlen ellenfélnek bizonyultak.
A magyar fölény végül a hajrában érett góllá. Előbb Sárosi György fejelt a hálóba, majd Zsengellér Gyula lövése pecsételte meg a svájciak sorsát. A 2:0-s siker azt jelentette, hogy Magyarország már az elődöntőben járt.
Az 1938-as világbajnokság hivatalos plakátja (Fotó: Wikipédia)
Az elődöntőben Svédország következett
A mérkőzés rosszabbul nem is indulhatott volna: a svédek már az első percben megszerezték a vezetést. A magyar csapatot azonban nem olyan fából faragták, hogy ettől összeomoljon. Az egyenlítés után fokozatosan átvette az irányítást, majd olyan támadójátékot mutatott be, amelyről még napokkal később is beszélt a francia sajtó.
Zsengellér két gólt szerzett, Sárosi és Titkos egyszer-egyszer volt eredményes, a végeredmény pedig 5:1 lett.
A Paris Soir tudósítója nem véletlenül írta a mérkőzés után: „A magyarok briliáns játékukkal szétrobbantották a svéd csapatot.” A válogatott története során először világbajnoki döntőbe jutott.
A labda, amellyel az 1938-as világbajnoki döntőt játszották (Fotó: Wikipédia)
Az olaszok, akiket magyarok tanítottak focizni
A döntő előtt az olasz válogatott számított a torna első számú esélyesének. A Squadra Azzurra 1935 óta nem talált legyőzőre, Vittorio Pozzo csapata pedig már az 1934-es világbajnokságot is megnyerte.
Magyar szemmel ugyanakkor volt a történetnek egy különös mellékszála is.
A két világháború közötti évtizedekben magyar edzők egész sora dolgozott az olasz futballban, és jelentős szerepet vállalt a calcio felemelkedésében. Az 1933–34-es idényben például a tizennyolc élvonalbeli klub közül tizenháromnál magyar szakember irányította a munkát, míg a másodosztályban további hat csapatnál dolgozott magyar tréner.
Weisz Árpád bajnoki címeket nyert az Internazionaléval és a Bolognával, Károly Jenő és a komáromi születésű Viola József a Juventust vezette aranyéremig, Schaffer Alfréd később a Romával ért fel a csúcsra, de magyar szakemberek dolgoztak a Fiorentinánál, a Laziónál, a Bolognánál és számos más klubnál is.
Nem véletlenül tartotta magát hosszú ideig a mondás:
„A magyarok tanították meg futballozni az olaszokat.”
Az 1938-as világbajnokság döntője így bizonyos értelemben a tanítvány és a mester találkozása is volt.
Az 1938-as világbajnokság egyik legismertebb fotója (Fotó: Wikipédia)
Az első magyar világbajnoki döntő
1938. június 19-én, a párizsi Colombes Stadionban több mint hatvanezer néző várta a döntőt.
A mérkőzés már az első percekben felpörgött. Az olaszok a hatodik percben megszerezték a vezetést, ám Titkos Pál szinte azonnal válaszolt. Egy rövid ideig úgy tűnt, a magyar csapat felveheti a versenyt a címvédővel. Az olaszok azonban ekkor a világ legjobb válogatottját alkották. Giuseppe Meazza zseniális passzai, Silvio Piola góljai és a Pozzo által kialakított szervezett játék fokozatosan felőrölte a magyar ellenállást.
A szünetben már 3:1-re vezettek az olaszok. Sárosi György ugyan a második félidőben még visszahozta a reményt, de az olaszok negyedik találata végleg eldöntötte a mérkőzést.
A végeredmény 4:2 lett. A vereség ellenére a magyar játékosok és a korabeli szakírók többsége is elismerte: azon a napon a jobb csapat győzött.
A győztes, immár kétszeres világbajnok olasz csapat (Fotó: Wikipédia)
Az ezüst, amely aranyként ragyogott
A döntő után számos szóbeszéd és találgatás látott napvilágot. Évtizedekkel később is sokan vitatták Dietz Károly szövetségi kapitány néhány váratlan döntését, különösen Toldi Géza mellőzését. Felmerültek politikai befolyásról szóló történetek is, ám ezekre máig nem került elő egyértelmű bizonyíték.
Ami viszont tény:
Olaszország akkor a világ legerősebb válogatottja volt, és a legtöbb korabeli szakértők szerint a legjobb összeállítású magyar csapatnak is rendkívül nehéz dolga lett volna ellene.
Magyarország így ezüstéremmel zárta a világbajnokságot.
És bár a döntő elvesztése mindig fáj, az 1938-as szereplésre mégsem vereségként emlékezik a magyar futball. Ez volt az első alkalom, amikor a válogatott a világ legjobbjai közé emelkedett.
Sárosi György öt, Zsengellér Gyula hat góllal zárta a tornát, a csapat pedig olyan teljesítményt nyújtott, amelyre egy egész nemzet lehetett büszke.
***
Sorozatunk következő részében a magyar futball talán legismertebb és legfájdalmasabb világbajnoki történetéhez érkezünk. Az Aranycsapat, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Hidegkuti Nándor vezette válogatott 1954-ben minden idők egyik legjobb csapataként utazott Svájcba…
A cikksorozat első része ITT olvasható.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
