Cikksorozatunk előző részeiben felidéztük az első világbajnokságok magyar vonatkozásait, majd az 1938-as franciaországi torna történetét, ahol a magyar válogatott először jutott el a döntőig, és ezüstérmet szerzett. Most ahhoz a világbajnoksághoz érkezünk, amelyről talán azok is hallottak már, akik egyébként nem követik a labdarúgást.
***
Az 1954-es svájci világbajnokság, az Aranycsapat, Puskás Ferenc, a berni döntő és a „berni tragédia” fogalma régóta részei a magyar kollektív emlékezetnek. Nehéz újat mondani róla, hiszen könyvek, dokumentumfilmek és tanulmányok tucatjai dolgozták fel a történetet. Egy azonban bizonyos: a magyar labdarúgó-válogatott azóta sem jutott közelebb a világbajnoki címhez, mint azon a júliusi délutánon Bernben.
Az 1938-as ezüstérem megszerzése után ez volt az első világbajnokság, amelyen a magyar válogatott ismét részt vett. Az 1942-es és az 1946-os tornát a második világháború miatt nem rendezték meg, az 1950-es brazíliai világbajnokságra pedig Magyarország nem nevezett.
Mire 1954 nyarán Svájcban útjára indult a labda, a világ már egy olyan magyar válogatottat figyelt, amelyet sokan minden idők legjobbjának tartottak.
A világ legjobb csapata érkezett Svájcba
Sebes Gusztáv együttese nem egyszerűen favoritként érkezett a világbajnokságra. A magyar válogatott 1950 májusa óta nem szenvedett vereséget, olimpiai bajnoki címet nyert Helsinkiben, megnyerte a Közép-európai Kupát, és végrehajtotta azt, amit korábban elképzelhetetlennek tartottak.
1953. november 25-én a Wembley Stadionban 6–3-ra legyőzte Angliát az „évszázad mérkőzésén”, majd néhány hónappal később Budapesten 7–1-re is felülmúlta az angolokat.
A világ futballközvéleménye ámulattal figyelte a Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Bozsik József, Zakariás József, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc nevével fémjelzett együttest. Az Aranycsapat nem csupán nyert, hanem újraértelmezte a játékot.
Puskás Ferenc, a magyar válogatott csapatkapitánya (Fotó: Fortepan)
Gólzáporral a döntő felé…
A magyar válogatott veretlenségi sorozata a világbajnokság kezdetére már négy éve tartott.
A svájci torna első mérkőzésén Dél-Korea sem tudott ellenállni a magyar rohamoknak. A végeredmény 9–0 lett. Ezután következett az NSZK elleni csoportmérkőzés, amelyet a magyar csapat 8–3-ra nyert meg. Akkor kevesen gondolták, hogy néhány héttel később ugyanennek az ellenfélnek a neve kerül majd a döntő párosításába…
A németek elleni találkozó ugyanakkor súlyos áldozatot követelt: Puskás Ferenc egy kemény német belépő következtében bokasérülést szenvedett, amely miatt a torna következő szakaszát kénytelen volt kihagyni.
A negyeddöntőben Brazília következett. Az 1954-es világbajnokság egyik legkeményebb, leginkább feszült mérkőzésén a magyar válogatott 4–2-re győzött. A találkozó a futballtörténelemben később „berni csataként” vált ismertté…
A döntőbe jutásért azonban még egy nagy akadály állt az Aranycsapat előtt.
A világbajnokság legjobb mérkőzése következett…
Az elődöntőben a címvédő Uruguay várta a magyarokat. A dél-amerikai válogatott különleges helyet foglalt el a futball történetében. Az uruguayiak 1930-ban és 1950-ben világbajnokok lettek, és addig egyetlen világbajnoki mérkőzést sem veszítettek el. A lausanne-i összecsapás így nem csupán elődöntő volt, hanem két futballóriás találkozója.
A rendes játékidő végén 2–2 állt az eredményjelzőn. Ekkor lépett színre Kocsis Sándor. A magyar csatár a hosszabbításban kétszer is betalált, Magyarország pedig 4–2-re győzött.
A találkozót sokan a világbajnokságok történetének egyik legnagyszerűbb mérkőzéseként tartják számon. A magyar válogatott ekkor hajtotta végre azt, amire korábban senki sem volt képes: világbajnoki mérkőzésen legyőzte a kétszeres világbajnok Uruguayt.
Az Aranycsapat másodszor is bejutott a világbajnoki döntőbe.
Kocsis Sándor, aki az 1954-es világbajnokságon 11 gólt szerzett (Fotó: Wikipédia)
Kocsis Sándor rekordja
Az 1954-es világbajnokság egyik legnagyobb egyéni teljesítményét Kocsis Sándor nyújtotta.
A kivételes fejjátékáról ismert csatár hat mérkőzésen 11 gólt szerzett, és megszerezte a torna gólkirályi címét. Ennél is figyelemreméltóbb a mutatója: mérkőzésenként 2,2 gólos átlagot produkált.
Ez a világbajnokságok történetében mindmáig rekordnak számít azok között a játékosok között, akik legalább tíz gólt szereztek egy tornán. Kocsis neve így nemcsak a magyar, hanem az egyetemes futballtörténelem aranylapjaira is felkerült.
Bern, 1954. július 4.
A döntő előtt minden a magyar válogatott mellett szólt. Az ellenfél az a nyugatnémet csapat volt, amelyet néhány héttel korábban már 8–3-ra legyőztek Puskásék.
A német szövetségi kapitány, Sepp Herberger azonban több helyen is változtatott csapatán, miközben Sebes Gusztáv úgy döntött, hogy a sérüléséből felépülő Puskás Ferencet ismét pályára küldi.
A mérkőzés álomszerűen indult. A 6. percben Puskás szerzett vezetést, majd két perccel később Czibor Zoltán növelte az előnyt. Nyolc perc játék után Magyarország már 2–0-ra vezetett. A németek azonban nem omlottak össze. Max Morlock és Helmut Rahn találataival húsz percen belül kiegyenlítettek, és a félidő 2–2-es állással zárult.
A második játékrészben hosszú ideig egyik csapat sem tudott betalálni. A döntő pillanat a 84. percben érkezett el, amikor Rahn ismét gólt szerzett, és 3–2-re módosította az eredményt.
A hajrában Puskás még a hálóba talált, ám a partjelző lest jelzett, így a gólt nem adták meg.
A mérkőzés 3–2-es nyugatnémet győzelemmel ért véget.
A berni Wankdorfstadion (Fotó: Wikipédia)
A „berni csoda”, a „berni tragédia”, avagy „ a berni rejtély” – kinek, hogy…
A német futball történetében a mérkőzés „berni csoda” néven vált ismertté. Magyarországon azonban inkább a legfájóbb sportkudarcok között emlegetik. A vereség okairól azóta is számos elemzés és találgatás született.
Szó esett Puskás sérüléséről, a csapat fáradtságáról, a döntő előtti este körülményekről, a németek taktikai változtatásairól, a pálya állapotáról, sőt később a német játékosoknak adott teljesítményfokozó szerekről is.
A történészek és futballkutatók ugyanakkor máig nem tudtak egyetlen olyan okot megnevezni, amely önmagában megmagyarázná a vereséget.
Talán éppen ezért maradt a berni döntő a magyar sporttörténet egyik legnagyobb rejtélye. Abban azonban a legtöbb egykori játékos és szakértő egyetértett, hogy azon a délutánon a német válogatott élt jobban a lehetőségeivel.
Fotó: Wikipédia
Ezüst, amely több volt egy vereségnél…
Az 1954-es világbajnokság után Magyarországon sokan csalódásként élték meg a második helyet. Magyarországon számos zavargás tört ki… Az Aranycsapat annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy a közvélemény szinte biztosra vette a világbajnoki címet, ahogyan a magyar emberek is…
A történelem távlatából nézve azonban más kép rajzolódik ki. Az Aranycsapat minden idők egyik legjobb válogatottja volt. A magyar labdarúgó-válogatott a torna során 27 gólt szerzett.
A nemzeti csapat legyőzte Brazíliát és a címvédő Uruguayt, döntőt játszott, és olyan örökséget hagyott maga után, amelyet hetven év elteltével is tisztelettel emleget a futballvilág.
A berni vereség fájdalmas volt, de nem tudta elhomályosítani azt, amit ez a csapat jelentett a magyar sport számára. Sokkal inkább egy korszak csúcspontját jelképezi, mint annak kudarcát.
***
Cikksorozatunk következő részében az 1958-as, az 1962-es és az 1966-os világbajnokság magyar szerepléseit idézzük fel – az Aranycsapat utáni időszakot, amikor a válogatott bizonyos értelemben még mindig a világ élvonalához tartozott, de a világbajnoki arany azonban már elérhetetlen maradt…
A cikksorozat előző részei ITT és ITT olvashatóak.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
