Egy ősi szájhagyományokat, valamint régi, elveszett krónikaszövegeket is tartalmazó, 16. századi összefoglalóból tudhatjuk, hogy az Isten ostorának is nevezett Attila magyar király halála után az ő későbbi utódai másodízben is kijöttek Szkítiából. Attila fia Csaba volt, Csaba fia Ed, Ed fia Ugek, azé Előd, Elődé pedig Álmos. Álmos anyjának, akit Emesének hívtak, álmában egy héja-forma madár jelent meg: rászállott, Emese pedig, a „szarvasünő” áldott állapotba került, s méhéből sebes patak fakadván, messzi tájakon folyammá növekedett. Ezért történt, hogy Emese ágyékából Szkítiától távol, dicső királyok származtak, a Turul-nemzetség királyai; s mivel Emese turultól származó fiát álom jósolta meg, Álmosnak nevezték el, kinek aztán a honfoglaló Árpád lett a fia; az az Árpád, aki a magyar nemzet legnagyobb státusférfiaként népünknek hazát és jövendőt alapított, akinek hódítása „nem múlékony győzelmi mámor volt nemzetünk történetében, hanem egy századokra biztosított új életnek a kezdete”.
Kézai Simon mester krónikájából tudjuk, hogy „Ethele (Attila) király címere, melyet pajzsán szokott hordani, egy madárhoz hasonlított, amelyet magyarul turulnak hívnak, fején koronával. Különben a hunok is, egész Géza vajda koráig, míg maguk közösen kormányozták magukat, ezt a címert viselték a harcban”.
A közöttünk élő turulmadár című könyvében Dúcz László arról ír, hogy „Noin-ulában, a mai Mongólia területén találtak egy nemezszőnyeget, melyen egy ragadozó madár ül kiterjesztett szárnyakkal egy szarvas hátán (…) Több, ilyen jelenetet megörökítő mintát találtak olyan területen, ahol szkíta, szarmata, hun, magyar, mongol népek éltek”, s ezek az ábrázolások – László Gyula szerint – valójában párzási jelenetekre utalnak (lásd Álmos anyja, Emese [szarvasünő] és a turul [kerecsensólyom] legendáját!).
Dúcz László egy népi mondát is előad könyvében, mégpedig a „második bejövetel”, azaz az Árpád-féle honfoglalással kapcsolatban: „A magyarok fejedelme álmodta egyszer, még amikor a meotiszi mocsaraknál éltek. Hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték elzavarni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyiket. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy elmennek máshová lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték.
Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd amikor ismét előtűnt, újra követték, minden népükkel együtt. Így jutottak el századok alatt Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt azután a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak.”
Ennek a madárnak az az érdekessége, mondja Dúcz László, hogy terjesztője, a magyar nép, „nem valószínű, hogy tudna arról, hogy a kerecsensólyom, azaz a turul a Kárpát-medencétől nyugatra nem található. Vagyis a magyarok ténylegesen addig húzódtak, ameddig a turul élőhelye tart”.
Ennyi történelmi és legendás ínyencség után még elmondjuk: köztudott, hogy a honfoglaló magyarok – áttörve ősi erdőkön, ásító szakadékok felett, majd szegszínbarna, seregélyszürke, kékszürke, vércseszín, tüzes szemű, szíjhátú lovaikon átgázolva a Vereckei-hágón, elsőként a kövér tiszai réteken, a Bodrogközben telepedtek le, idáig kísérte őket a legendás turulmadár.
*
Nemrég megjelent, a Bodrogköz évszázadait megverselő könyvemmel a napokban szülőfalumba, Szentesbe is eljutottam, ki tudja, hányadik honfoglalás gyanánt.
Barátommal elhaladtunk a falu szívében álló, az 1930-as években, az 1. világháborúban elesett szentesi hősök emlékére állított emlékoszlop mellett, az oszlop tetején a kiterjesztett szárnyú turulmadárral. A magyar nép e legendás madarának szobrát, népünk ősiségének e jelképét az „idegenlelkűség” 1945 után sürgősen eltávolította az oszlopról, de 2009-től – egy 2013-as garázdaságtól eltekintve – immár új turulmadár hirdeti az ősi Lingó-sziklák és az Árpád-kori templom őrizte falu népének, hogy – a magyarságukat megtartó nyelvük, történelmük mellett – Emese álma, az eleinket a Kárpát-medencébe vezető legendás turulmadár is védi őket: erőt sugárzó múltjukat és jövőjüket.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52504,34210,33288,33113,52985,52966,52890,52739,52643″}
