Két napon át, augusztus 14-én és 15-én várta változatos programokkal a látogatókat a SZIG Feszt 2026 Sajószentkirályon. A rendezvény a könnyűzenei koncertek mellett családi, kulturális és közéleti programokat …
SZE
-
-
Történelmi pillanat részese lehetett Gúta közössége augusztus 16-án, a hagyományos gútai búcsú és vásár utolsó napján: a Templom téri körforgalomnál ünnepélyesen leleplezték és megáldották Szent István király szobrát, …
-
Történelmi jelentőségű eseménnyel zárult vasárnap este a hagyományos gútai búcsú és vásár: augusztus 16-án, az ünnepségsorozat utolsó napján leleplezték Szent István király szobrát a Templom téri körforgalomnál. A …
-
Augusztus 10. és 14. között református napközis tábornak adott otthont a Bátkai Alapiskola. A tábort a helyi református gyülekezet szervezte, és a hét folyamán mintegy harminc gyermek vett …
-
Augusztus 15-én és 16-án több katolikus és görögkatolikus zarándoklatot, illetve búcsút tartanak Szlovákiában. Ennek apropóját elsősorban a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének szombati ünnepe adja, amelyet a görögkatolikusok az …
-
A francia Alkotmánytanács pénteken elutasította azt a rendelkezést, amely megtiltotta volna a közösségi oldalak használatát a 15 év alattiak számára. Az ősszel életbe lépő intézkedés a testület szerint …
-
Hajóaknát találtak péntek délután a Dunában, Dunamocs kataszterében, a Komáromi járásban. A rendőrség tájékoztatása szerint a lőszer mintegy 20 centiméterrel a vízfelszín alatt található, az elsődleges információk alapján …
-
Több mint félmillió euróból újíttatta fel Nagyszombat megye a nemeskosúti (Košúty) felnőttek szociális otthonának tetőszerkezetét. A beruházással biztonságosabbá vált az épület, javult a hőkomfort, és csökkent annak energiaigénye …
-
Új program indul a kulturális és kreatív szektor szereplői számára Kelet-Szlovákiában. A FLUX az első kerületi művészeti akcelerátorként – vagyis intenzív szakmai és üzleti fejlesztőprogramként – vizuális és …
-
Súlyos kiberbiztonsági fenyegetést jelentenek a szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) által megvizsgált közúti radarkamerák – figyelmeztetett a Nemzetbiztonsági Hivatal a közösségi oldalán és a honlapján is. „A biztonsági átvilágítás …

