Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Ka­rá­cso­nyi rajz­pá­lyá­zat 2024

október 24 @ 08:00 - november 22 @ 17:00

Idei rajzpályázatunkon arra hívunk benneteket, hogy a régi idők gyerekeit jelenítsétek meg a karácsonyi ünnepkörben betöltött helyükkel, szerepükkel, hiszen a gyerekek részesei voltak az András-nappal kezdődő ünnepkör jeles napjainak, közösségi szokásainak szemlélőként vagy aktív résztvevőkként.

Nézz utána milyen népszokásban vettek részt és jelenítsd meg rajzodon!

A Hagyományok Háza rajzpályázata lehetőséget biztosít a gyerekeknek arra, hogy ráhangolódjanak az ünnepre, tájékozódjanak, tanuljanak egy már-már kiveszőben levő népszokásról, és a fantáziájukat használva, kreativitásukra támaszkodva mutassák be nekünk a hagyományos karácsonyi ünnepkör egy részletét, rendkívül gazdag szokásvilágát, ételeket, az ünnepi asztal részleteit, a meghitt családi hangulatot a karácsonyi asztallal, ételekkel, termőággal. Minden évben megújuló tematikával várjuk a rajzolni szerető gyerekek jelentkezését.

A rajzpályázat célja

– a pályázók megismertetése a jeles napok történetével, hagyományaink szerepével,
– a tanulók képzelőerejének, kreativitásának fejlesztése,
– különféle rajztechnikák megismertetése a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően,
– a tehetséges tanulók felfedezése, bemutatkozása az országos, illetve határainkon túlnyúló verseny keretében.

A legszebb alkotásokat kiállítjuk, a zsűri által kihirdetett nyerteseket értékes díjakkal jutalmazzuk.

Korcsoportok

1. kategória: óvodások
2. kategória: általános iskola 1-4. évfolyamai
3. kategória: általános iskola 5-8. évfolyamai

Nevezési feltételek

A rajzpályázatra szabadon választott méretű (max. A3) és technikájú (pl. vízfesték, tempera, olajfesték, filctoll, tollrajz, zsírkréta, pasztell, montázs, batikolás, kollázs, vegyes technika stb.) művek nevezhetők, amivel meg tudod mutatni, hogy te hogyan képzeled el a régi idők gyerekeit
A tetszőleges technikával készített alkotásokat névvel, e-mail címmel, telefonszámmal és a készítő nevével, életkorával ellátva várjuk a Hagyományok Háza címére:

HAGYOMÁNYOK HÁZA
GALAMBOS ANNA
1276 Budapest, Pf. 1147.

A pályamunkák személyesen is leadhatók a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8.) keddtől péntekig 10 és 18 óra között.

Jelentkezési határidő november 22-e éjfél. 

Kérjük, a leadást megelőzően az alábbi linken regisztrálják az alkotásokat:

Online regisztráció

Csak a regisztrált pályázatokat áll módunkban befogadni! Kérjük, szíveskedjenek minden alkotót és pályamunkát külön regisztrálni (amennyiben a kapcsolattartó több gyerek esetében ugyanaz a személy)!

A pályázat benyújtása

A pályázat benyújtásával (az online jelentkezési lap beküldésével) a Pályázó (a pályázatot benyújtó nagykorú személy)
•    elfogadja a jelen pályázati felhívás tartalmát, ezen belül elfogadja a részvételi feltételeket,
•    szavatolja, hogy a pályázó gyermek a programban részvételre jogosult (a fenti korosztályokba tartozik, a pályázati anyagon feltüntetett kora valós, a rajzot ő készítette);
•    amennyiben a pályázatot nem a gyermek törvényes képviselője be, a jelentkezési lapot kitöltő nagykorú személy (például pedagógus) szavatolja, hogy a pályázat benyújtásához és a gyermek adatainak kezeléséhez a gyermek törvényes képviselője is hozzájárult; és hogy ő maga jogosult a gyermek nevében a pályázat benyújtására;
•    hozzájárul (és a törvényes képviselő hozzájárul) a saját és a pályázó gyermek adatainak a következő célok érdekében történő kezeléséhez: a megadott adatokat a Hagyományok Háza a pályázat elbíráláshoz, a nyertesek tájékoztatásához és a nyertesek nevének saját weboldalán történő feltüntetéséhez használja. A pályázatot beküldő tudomásul veszi, hogy saját és a gyermek adatai kezelésének egyéb feltételeit a Hagyományok Háza felhívására pályázatot, programra jelentkezést, támogatás iránti kérelmet benyújtók személyes adatainak kezeléséről szóló Adatkezelési Tájékoztató (https://hagyomanyokhaza.hu/hu/adatkezeles_palyazat) rendelkezései irányadóak.
További információ ITT olvasható. 

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Kezdés:
október 24 @ 08:00
Vége:
november 22 @ 17:00
Esemény kategória: