
November 19-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Tabuk nélkül – A megmaradás művészete című kerekasztal-beszélgetést a budapesti Magyarság Házában.
A kerekasztal-beszélgetés a magyarság fogyásának sürgető kérdéskörét járja körül, a Kárpát-medence négy különböző régiójának (Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Erdély) szakértői és gyakorlati szereplői bevonásával. Célunk, hogy a probléma sokrétűségére rávilágítva, a puszta tények felvázolásán túl, konkrét, helyi és átfogó válaszokat keressünk a demográfiai kihívásokra. A beszélgetésben olyan szakértők vesznek részt, akik nap mint nap szembesülnek a népességfogyás és elvándorlás kihívásaival, és aktívan dolgoznak a közösség megmaradásáért.
Vendégeink:
Dr. Kovály Katalin (Kárpátalja) – geográfus, a HUN-REN CSFK Földrajztudományi Intézet tudományos munkatársa,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem oktatója
Gergely Papp Adrianna (Felvidék) – Debrőd község polgármestere
Badis Róbert (Vajdaság) – szociológus, az Identitás Kisebbségkutató Műhely elnöke
Dr. Bodó Barna (Erdély) – politológus, egyetemi tanár (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A részvétel ingyenes. Előzetes regisztráció javasolt. Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy helyüket legkésőbb a meghirdetett kezdési időpont előtt húsz perccel foglalják el! Nem regisztrált vendégeinknek a fennmaradó szabad helyek függvényében tudunk helyet biztosítani. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Kérjük regisztrált vendégeinket, hogy amennyiben nem áll módjukban részt venni az adott programon, úgy ezt a változást szíveskedjenek előzetesen írásban jelezni (https://magyarsaghaza.net/kapcsolat/).
Kérjük, olvassa el Általános Adatkezelési Tájékoztatónkat és az Adatkezelési Tájékoztató Kivonatot.