Szász Jenőék Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben a Kárpát-haza Program keretében egy gazdaságfejlesztési koncepción dolgoznak, amelynek keretében például a Hungarikum mintájára a Karpatikum: olyan kárpát-medencei egységes termékvédjegy bevezetését javasolnák, …
Martfeszt 2015
-
-
(Képgalériával frissítve) Jankovics Marcell és Duray Miklós a III. Martosi Szabadegyetem zárónapján, július 12-én egy közös fórumon szerepelt, amelynek a „Szerelemes Kárpát-medence” címet adták a szervezők.
-
(videó is) Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtetője, akinek neve a gyermekmentéssel forrt egybe, a martosi fesztiválon a tőle megszokott derűvel a fiataloknak …
-
Az ötödik nap is lezajlott a III. Martosi Szabadegyetemen, mely az előzőekhez hasonlóan szintén magas színvonalon, nagy sikerrel zárult.
-
Hamarosan betölti 70. születésnapját Duray Miklós, felvidéki közíró, egyetemi docens.
-
A III. Martfeszten a Nemzetpolitikai fórumra Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, valamint Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (VMSZ) és Berényi József (MKP) pártelnökökkel július 11-én, szombaton délután …
-
Első alkalommal járt a Muzsikás Együttessel Petrás Mária Martoson. Minden koncert hasonlít egymásra, ugyanakkor különbözik is a többitől, még akkor is, ha sokadszorra is ugyanazokat a dalokat énekli …
-
A III. Martosi Szabadegyetem hagyományos műsorai új rendezvényekkel bővültek, július 11-én, szombaton délután A MartFeszt Angyalai címmel jótékonysági rendezvényt tartottak a Kantha Dóra Alapítvány szervezésében.
-
A Martfeszt negyedik napja sportrendezvénnyel kezdődött. Majd déltől a társadalom-politikai fórumok sora következett. Dunajszky Géza a pozsonyligetfalui mészárlásról beszélt. Szó volt az asszimilációról, a Felvidék-márkáról. A délután a …
-
Martoson szakelőadók tanácsolták a vállalkozni kívánó fiatalok: szeressék, amit csinálnak, legyenek képesek napi huszonnégy órában dolgozni érte, és mindig tudjanak többet adni az ügyfélnek.