Február 4-én a Selye János Gimnázium igazgatósága, tanárai és diákjai nagy szeretettel fogadták az alapiskolák ötödikeseit és szüleiket, akik fontolóra vették, hogy tanulmányaikat intézményünkben folytatnák. A program kialakításának …
Selye János Gimnázium
-
-
Február 8-án és 9-én kerül megrendezésre a Selye János Gimnáziumban az 50. Felvidéki Magyar Matematikaverseny – Oláh György Emlékverseny. Az évenkénti rendezvényre szívesen jönnek a meghívott tanárok és …
-
Művelő
A Cornides István Matematika-Fizika Emlékverseny eredményhirdetése a Selye János Gimnáziumban
Éles eszű felvidéki és magyarországi középiskolások mérhették össze tehetségüket a komáromi Selye János Gimnázium aulájában 2025. november 21-én. A Cornides István Matematika-Fizika Emlékversenyt a gimnázium tanárai hívták életre. …
-
Január 14-én, szerdán Komáromba látogatott Nacsa Lőrinc, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a Selye János Gimnázium aulájában tartott előadást az intézmény végzős diákjai számára. A találkozón …
-
December 17-én, szerdán tartották a Kikötő – Polgári Szalon idei utolsó beszélgetőestjét, amelynek vendége Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát volt. Az estnek a komáromi Selye …
-
Bár a hivatalos használatbavételi engedélyezés még hátravan, immár minden építési munka befejeződött, és a berendezés sikeresen működik – tájékoztatta portálunkat Andruskó Imre igazgató, mivel elkészült az intézmény új …
-
A Selye János Gimnázium II. D osztálya tartalmas és emlékezetes budapesti tanulmányi kiránduláson vett részt november 26-án. Bár a reggel kissé borongós, esős idővel indult, a nap folyamán …
-
November 11-én a Selye János Gimnázium csapata is részt vett a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kara által szervezett, immár hagyománnyá vált Komorner Germanistentag rendkívül inspiráló rendezvényén, amely a német …
-
A Selye János Gimnázium diákjai a KöMaL Ankét évértékelő díjátadó eseményén vehettek részt Budapesten. A Középiskolai Matematikai Lapok – KÖMAL – egy nagy múlttal rendelkező, matematikai és fizikai …
-
A Selye János Gimnáziumban az 2025/2026-os tanévben ötödször került sor a Tigra ösztöndíjak odaítélésére. Ismét 10 diák részesülhetett ösztöndíjban, melynek keretében a megítélt támogatás mértéke diákonként átlagosan 1000 …

