A magyar tehetséggondozás nemzetépítés, a magyar tehetségnek nem lehet határt szabni – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a XVI. Kárpát-medencei Tehetségnapon Budapesten. Idén is megrendezésre került a …
Sulyok Tamás
-
-
Mi, magyarok ezer éve a Hargitától az Alpokig itthon vagyunk, nekünk Tihany két tornya ma is viszonyítási pont, akárcsak a Szent Korona tetején a kereszt – jelentette ki …
-
A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden kornak, minden generációnak feladata is van – hangsúlyozta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a március 15-i …
-
Az ügyvédek a jogszabályok betartásával és a konfliktusok, problémák jog területére való terelésével a jogállamiság őrei – jelentette ki Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök ma, a Pest Vármegyei …
-
Olimpikonnak lenni és a hazát képviselni fantasztikus dolog – mondta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a márciusi Speciális Olimpia Téli Világjátékokra utazó magyar csapat mai eskütételén a Sándor-palotában. …
-
A víziónk a béke, és hiszünk abban, hogy a béke eljön Oroszország és Ukrajna között – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő, miután a magyar miniszterelnökkel tárgyalt hétfőn Budapesten. …
-
Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök a közmédia csatornáin csütörtök este mondott karácsonyi beszédében, amelyben példaadónak nevezte a magyarok …
-
A biztonság kérdése egyrészt olyan téma, amely túlmutat az országaink határain, másrészt olyan, amelynek mindannyiunkat érdekelnie kell, függetlenül attól, milyen politikai mezt viselnek az egyes országok kormányai. Ezt …
-
Kitekintő
Sulyok Tamás: példaértékű munkát végez Csaba testvér az általa alapított gyermekotthonokban
Példaértékű Csaba testvér munkája, amit az általa alapított intézményrendszerben végez – mondta a magyar közmédiának Sulyok Tamás szombaton Déván, miután meglátogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont. …
-
Magyarország erkölcsi talapzatát a kereszténység jelenti, a következetesen megtartott krisztusi tanítás. Nincs ország és nincs társadalom, amely erkölcsi alap és rend nélkül működni tudna – hangoztatta Sulyok Tamás …