Nem is gondolnánk, hogy családi gyökereink, szokásaink mennyire meghatározzák létezésünket. A gyermekkorban ellesett minták szinte egész életünket végigkísérik, és így van ez a főzéssel is.
Amikor egy háziasszony fiatal lányként ismerkedik a konyha művészetével, igyekszik édesanyja vagy nagymamája minden mozdulatát, csalafintaságát ellesni. Biztos sokunk számára ismert kép, ahogy az első ételek önálló elkészítésekor telefonon kérnek segítséget édesanyáktól a pontos receptet illetően. Felejthetetlen emlékek ezek, melyekre jó visszagondolni.
Bár néha szabadulnánk régi mintáinktól, előbb-utóbb belátjuk, nem mindig érdemes: a főzés során átvett régi példákat a legjobb, ha megtartjuk és olykor-olykor elővesszük, a család nagy örömére.
A magyar konyha az elmúlt századok során folyamatosan teremtette meg a maga külön gasztronómiai világát. Az ősöktől örökölt ételek mellett számos hatás érte konyhánkat.
A kultúrház nagytermében a helyi Nyugdíjas Klub régi falusi ételek bemutatójára és kóstolójára került sor. Hegedűs Mária és Havran Erzsébet elsőként megáldották az asztalon lévő ételeket.
„A falusi rétegek között nagy táplálkozási különbségek voltak Szentpéteren is. A szegények elsősorban növényi ételeket ettek, így pl. kásaféléket, kukoricát, kölest, hajdinát, burgonyából készült ételeket, gyúrt és kifőtt tésztákat.. A különböző vallások előírásai is befolyásolták mikor mit ettek. akiknek a táplálkozásában nagy szerepe volt a különféle kásából, lisztből készült ételeknek. Egyik kedvelt ételük a sült pép, más néven görhe vagy málé. Kukoricalisztből készül tejjel leforrázva, majd kizsírozott tepsibe öntve, sütőben megsütve. A sütés után szeletelve tálalják. Ma is szívesen fogyasztják a burgonyából készült ételeket. Legismertebb a tört pép vagy krumpliganca: főtt összetört burgonya liszttel, tejjel elkeverve fölforrósítva. Tepertős, túros változata is ismert. Szokásaik, táplálkozásuk nagy mértékben függött attól, hogy a család mit dolgozott. Mást ettek a földművesek, a favágók, a pásztorok és természetesen az évszakok, az állatvágások ideje, az ünnepek, a nagy nyári munkák is hatottak az étkezésükre. Hétköznapokon egyszerű, takarékos ételeket készítettek. Reggelire gyakran ettek olcsó, laktató levest /pl. káposztalevest, rántott levest, savanyú levest, lurkó levest/ vagy különböző módon elkészített krumplit /pl. paprikás, főtt, héjában sültet/. Főleg a szegényebbek kukoricából főzött kását, pépet, gánicát, gombócot fogyasztottak. Délben kétféle étel került az asztalra, valamilyen leves mindig megtalálható volt. Mellé valamilyen tésztaételt ettek, pl. kifőtt tésztát, kelt rétest, pogácsát, búzagánicát stb.
Vacsorára a délről maradt ételeket ették vagy levest főztek. A vacsorát nyáron aludttejjel fejezték be, télen főtt, aszalt gyümölcsöt ettek. Az aszalt gyümölcsök felhasználása széleskörű volt, nemcsak főzve, önállóan, de levesként, és tésztaételekbe töltelékként is fogyasztották.
A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 50 évvel ezelőtt is. A szegény paraszti konyha megfelel a modern táplálkozástudománynak” – mondta Hegedűs Mária.
A századforduló szegényvilága itt is épp oly meghatározó volt, mint az ország bármely más táján, de az adottságok, ötletek, leleményesség, az ésszerűséggel párosult fantázia segítségével számtalanszor varázsolt illatos, ízletes, tápláló ételt a család asztalára a napi gondokkal küzdő gazdasszony.
Élelmiszert üzletben nem vásároltak a régi időben, táplálékukat maguk termelték. A kert, az ól, a mező adta egész évi táplálékukat. Nem divatok, nem kalóriatáblázatok szerint készítették ételeiket a szentpéteri asszonyok, hanem a lehetőségeket szem előtt tartva, a morzsát is megbecsülve, anyáik szokásait követve állították elő nem kis gondossággal mindennapi eledelüket. Az egyszerű szokásokat idézzük fel Havran Erzsébettel.
„Manapság egyre ritkábban találkozni olyan fogásokkal, amelyek valóban az évezredes, évszázados hagyományos ízeket mutatják meg. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgál testi, érzelmi, gondolati egyensúlyunk megtalálásához. A főzés a nő, a családanya jelképe. A nő felelős a családi tűzhely melegéért, s ha nem vigyáz rá, a tűzhely kihűl, a család szétesik. A család tagjai akkor tartózkodnak szívesen otthon, ha melegséget, szeretetet, jó főtt ételt (régi mondás, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út), jó illatokat találnak a lakásban. Nem mindegy, hogy a családanya örömet talál-e a főzésben, sütésben, nem véletlen, hogy a magyar nyelv azt mondja, milyen finom ez az étel, érződik, hogy szívvel készült, igen, jó szívvel, szeretettel. Fontos, hogy a rég elfeledett fűszernövények ízét és hatását újra felfedezve, szeretettel és szívesen használják azokat az ételek elkészítésénél, hiszen fűszerezni egészséges és pompás élvezet. A jól elkészített ételt szívesen enni: egészség és életöröm. A szűkebb és tágabb család kedvenc étele a tócsni.
A tetszőleges mennyiségű burgonyát nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük. Szintén ízlés szerinti mennyiségben adunk hozzá pár gerezd fokhagymát, sót és borsot. Végül kevesebb mennyiségű lisztet adunk hozzá, mint amennyi a burgonya, kevés vízzel felöntjük, hogy folyós legyen a tésztája. Forró olajban kisütjük mindkét oldalát. Ha kész tegyük szalvétára vagy valamilyen papír konyhai törlőre, hogy az olajat felszívja a tócsniról. A tetejét megkenhetjük tálaláskor tejföllel is, de magában is nagyon finom.
A lepény a kása és a kenyér között foglal helyet. Régebben kölesből, hajdinából, újabban lisztből és legújabban kukoricából készítik: ez utóbbi neve, ha lágyan sült, akkor prósza (görhe vagy görhöny). A lepénynek való kukoricalisztet faluhelyen leforrázzák, egyik éjszakán át leborítva tartják, hogy erjedjen, majd reggel megzsírozott vas tepsibe teszik, tejjel föleresztik, és tüzes kemencében megsütik. A csírázott gabonáéból készült málé neve szaladós vagy biracs. Hajdanában, amikor még nem volt ez a bőséges egészségtelennek mondott, de azért finom édesség, nagyszüleink otthon készítettek édes finomságokat. Nem kell hozzá más mint búza és búzaliszt. A rétesek, bélesek finomabb lisztből készült, néha hártya vékonyságúra nyújtott, ügyesen összehajtott kelt tészták: töltelékük tök, répa, alma, krumpli, kása, korpa, dara, káposzta, káposztatorzsa, mogyoró, szilva, túró, dió, mák, lekvár meggy stb. A kalácsok tejjel készült, dagasztott, kelt, üres vagy töltött tészták: van diós, mákos, ízes stb. kalács.
A Perec lehet kenyér-vagy kalács-tésztából. A sós vízben kifőzött, megszikkasztott és tepsiben kisütött ormánsági perec sokáig eltartható. A fánkok zsírban sült, keletlen vagy kelt tészták. Sokféle fajtájuk ismeretes: csörme, csőrőge, herőce, pampuska, pánkó, sulyom, tyúkláb stb.
A hajdani hagyományos falusi ételek receptjeit nem írták le, minden gazdasszony a fejében hordozta. Ha esetleg elfelejtett valamit, megkérdezte a nála tapasztaltabbtól. Nem bíbelődtek sokféle fogással, a repertoár elég egyszerű volt. Szinte mindig ugyanazokat az ételféléket cserélték-váltották hétről hétre. De bármit főztek, az ízletes, kívánatos volt.
A szentpéteri étlapon olyan ínyencségek szerepelnek a paraszti konyhából, mint a tócsni, dödölle, lurkó leves, krumplis pogácsa, tejfölös, paprikás lepény, főtt mákos kukorica, cvakedli, krumplis nyist, loksát, heroukét, azaz lánykori nevén csöröge stb..
A gasztronómia segítségével a recepteken kívül sok egyéb hasznos tudást is eltanulhat elődeitől a mai ember. Ilyen praktikus ismeret például a szezonalitás fontossága, de a paraszti konyha segít abban is, hogy felfedezzük a hétköznapok és ünnepek ritmusát. A Nyugdíjas Klub feladatának tekinti, hogy a 21. század embere számára élhető módon közvetítse azt a tudást, amelyet szüleink, nagyszüleink, dédszüleink halmoztak fel. Így teljesen érthető, hogy mekkora sikere volt Szentpéteren a nagymamáink ételeinek bemutatója és kóstolója.
Áldassék a hagyományőrző, jó szokásokat tovább vivő nemzedék, hogy egyikünk asztaláról se hiányozhassanak nagymamáink régi, szeretett ízei.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
