Anna Belousovová és Bósza János TA 3-beli duója mintapéldája annak, hogy miként járulhatunk hozzá mi, a média képviselői – talán sokszor jóhiszeműen, de sokszor bizony buta elgondolásainktól vezérelve – a nemzetiségi feszültség szításához és láncreakciók kiváltásához. Egy magyar és egy szlovák szélsőségest közös asztalhoz ültetni, majd a „nap témájának” kikiáltani a „felvidéki autonómiát”nem más, mint egy olyan színvonal alá süllyedni, melyet a meghívott vendégek maguk is képviselnek.
Az viszont nem világos, hogy Bósza János öt, esetleg ötven embert képvisel-e (van olyan elképzelés is, miszerint a titkosszolgálatot), mindenesetre ő és frissen bejegyzett szervezete olyannyira jelentéktelen dolog, hogy egy normális országban nem juthatna el még a televíziós székház küszöbéig sem. Ezen nem változtat az a tény sem, hogy ő az első olyan magyar Szlovákiában (Romániával és Szerbiával ellentétben), aki nyilvánosan ki merte mondani a „területi autonómia” kifejezést. Mivelhogy pedig „az MKP radikalizálódását” nem és nem sikerül kézzelfoghatóan bizonyítani, így aztán (nem csak) Anna Belousovová és Ján Slota, de főleg ők, elsősorban új ellenségkép után kutatnak, új mumusra van szükségük, amivel elfedhetnék szükségtelenségüket és ürességüket. Erre a feladatra pedig Bósza, akinek semmilyen politikai felelőssége nincs és azt beszél, amit csak akar, minthogyha egyenesen egy varázsló köpenyéből bújt volna elő.
A „dél-felföldi autonómia” létrehozására tett javaslat Kassa központtal soha nem lehet „a nap témája”, mivel mind állami, mind területrendezési, mind pedig politikai szempontból egyaránt nonszenszről van szó, és amelyről körülbelül azzal az eséllyel lehetne vitázni, mint mondjuk az első szlovák Szaturnuszon tett utazásáról. Azáltal, hogy egy lehetetlen dolgot beviszünk a stúdióba, majd vele szemben leültetünk egy szélsőségest ellenkező véleménnyel, csak a feszültséget növeljük és egy olyan konfliktus képzetét keltjük, ami tulajdonképpen nem is létezik.
A probléma pedig akkor keletkezik, amikor a képzeletbeli valóság a politikai valóságba megy át abban a pillanatban, mihelyt Bószából érv lesz „a köztársaság védelméről szóló törvény” elfogadása mellett (Belousovová), ami pedig éppen olyan lehetetlenség, mint az „ő” államalakulata. Az olyan típusú láncreakció pedig, amikor a semmiből, jóformán a totális hülyeségből hirtelen komoly politika lesz, amely már a valóságot formálja, nem más, mint a jelenlegi szlovák-magyar kapcsolatok sarokpontja.
Például: A Slotától származó kapitális mellészólás a „magyarul beszélő szlovákokról” az ellenzéki MDF képviselőjének felszólalását eredményezte Gyurcsány felé, hogy „védje meg a felvidéki magyarokat, mert a szlovák kormánykoalíció tagadja a szlovákiai magyar közösség létezését”. Úgyhogy Göncz Kinga külügyminiszter 2007-es évi értékelőjébe – válaszképpen – bevette „Slota utóbbi időben tapasztalt magyarellenes kijelentéseit”, ami személy szerint neki, de egész Magyarországnak azt az új érvet jelenti, hogy „Szlovákiában a helyzet változatlan (…)”
Tehát így járunk mi körbe-körbe, egyfajta kölcsönös szimbiózusban. Mert például a Magyar Gárda (amely egyébként alig valamivel jelentősebb mint Bósza) megalakulásakor nem hangzott el kommentár sem osztrák, sem román, sem szlovén, de még szerb politikus szájából sem, csak és kizárólag Szlovákiából.
Anna Belousovová és Bósza János pedig mindaddig köztünk maradnak, amíg meg nem tanuljuk a fontosat megkülönböztetni a jelentéktelentől, a közéletet a kabarétól, a politikusokat a bohócoktól. Persze, az SNS kormányzó párt, tehát a különleges mértékű bárdolatlanságnak, fafejűségnek és hisztériának megvan a – hogy is mondjuk – egyfajta terepjoga. Na de Bósza?
Schutz Peter, SME, T.T/FelvidékMa
